Csokonai Nemzeti Színház
Négy bemutató szeptemberben a Csokonai Színházban
Négy bemutatóval várja szeptemberben a közönséget a debreceni Csokonai Színház.
Zajlanak a próbák a Csokonai Színházban
A Nikola Tesla – Végtelen energia, a Teljesen idegenek, A Pál utcai fiúk, a Hotel Menthol és a Játék a kastélyban óriási sikere után a Zenthe Ferenc Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátékával zárja a nyári előadások idei sorozatát a Nagyerdei Szabadtéri Játékok.
Megkezdődtek a Névtelen csillag próbái a Csokonai Színházban
A román drámaíró, Mihail Sebastian romantikus komédiáját a teátrum művészeti vezetője, Ilja Bocsarnikovsz állítja színpadra.
Évadzáró a Csokonai Színházban
Gemza Péter igazgató a türelem évadaként jellemezte a 2021/2022-es évadot, és történelmi lehetőségnek nevezte, hogy a társulat két színházépület megnyitásánál bábáskodhat.
Tizenhét bemutató a Csokonai új évadában
„Élő színház a ma emberének – új formák, hagyományok” − így összegzi a Csokonai Színház a 2022/23-as évadát. A debreceni társulat tizenhét premiert, köztük öt ősbemutatót visz színre.
Für Elise Debrecenben
Bár a Für Elise a gyermek- és ifjúkori megpróbáltatások története, csakúgy, mint a többi Szabó Magda-regény, tele van életszeretettel, életörömmel és játékossággal – mondta Ráckevei Anna az írónő utolsó regényéből készült színdarab tegnapi olvasópróbáján a Csokonai Irodalmi Laborban.
Megtartották a Játék a kastélyban olvasópróbáját a Csokonaiban
A Játék a kastélyban premierje március 25-én lesz a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében.
Márciusban újraindulnak a Csokonai Színház irodalmi sétái
A debreceni óváros helyszíneit, építészeti különlegességeit láttatja a Boldogh-ház, Kétmalom utca című városi séta a cívis városban született író, Térey János szemével. A Csokonai Színház és a hosszúlépés.járunk? közös Térey-sétája március 5-én szombaton 14 óra 30 perctől, majd március 6-án vasárnap 10 óra 30 perctől indul.
Kíméletlenül szembesít az érzelmekkel – A trubadúr a Csokonaiban
Csaknem harminc év után kivételes szereposztással állítja színpadra Verdi A trubadúr című operáját a Csokonai Színház. A készülő produkcióról ma a Kölcsey Központban tartottak sajtótájékoztatót.
Világklasszisokkal készül A trubadúr bemutatójára a Csokonai Színház
Csaknem harminc éve, 1995-ben játszották utoljára Verdi operáját Debrecenben, holott a Rigoletto és a Traviata mellett a szerző legnépszerűbb művei közé tartozik. A bemutató február 18-án lesz a Kölcsey Központban.
Bővíti együttműködését a Debreceni Egyetem és a Csokonai Színház
Kulturális és képzési kapcsolatai bővítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara és a Csokonai Színház; a megállapodásnak köszönhetően a jövőben drámapedagógusi képzés is indulhat az egyetemen.
A kaméliás hölgy a Csokonai Színházban
Ifjabb Alexander Dumas regényét és Verdi Traviata című operáját alapul véve állította színpadra A kaméliás hölgy, avagy a kegyveszettek tündöklése című előadást Sardar Tagirovsky a Csokonai Színházban. A produkció premierje egy hét múlva lesz a Csokonai Irodalmi Laborban.
Edmond – Magyarországi ősbemutató a Csokonai Színházban
A kortárs francia szerző, Alexis Michalik Edmond című darabját mutatja be január 7-én a Csokonai Színház.
Jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkák Debrecenben
Jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkálatok Debrecenben, ahol az ország két legmodernebb színháza készül – közölte a cívisváros polgármestere a Csokonai Színház felújítás alatt álló épületében tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Balfácánt vacsorára – Bemutató a Csokonai Színházban
A Balfácánt vacsorára című darabot mutatja be a Csokonai Színház. A fordulatokban gazdag francia vígjáték december 18-án, szombaton lesz először látható a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumterében.
Ajtónyitogató – Szabó Magda Debrecene
A Csokonai Színház színészei és a hosszúlépés.járunk? közös sétaszínházi programján Szabó Magda nyomába eredhetnek a résztvevők.