előadás

Én, Iphigénia

Eke Angéla színésznő számára írt monodrámát Závada Péter.

Hol nézzünk Diótörőt?

Összegyűjtöttük, idén hol láthatjuk Csajkovszkij népszerű művének előadását a fővárosban és vidéken.

Párizsi randevú Budapesten

A dinner show bemutatója péntek este volt a Kálmán Imre Teátrumban.

Vers az, amit mondani kell

A 90 éve született és tavaly elhunyt Kányádi Sándor költő emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a költő versei, önvallomásai alapján összeállított előadással, amelyet október 30-án mutatnak be.

„Én nem vagyok cigány, csak apám, anyám volt az”

A MANK Galériában tartott Cigány magyar előadás után beszélgettünk Horváth Kristóf színésszel és Császi Ádám rendezővel.

Utazás a barbár éjszakák mélyére

Az algír származású francia koreográfus Hervé Koubi társulatának egyszerre meghökkentő és lenyűgöző előadása, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatott Barbár éjszakák, avagy a világ első hajnalai sokáig nyomot hagy a nézőben. A darab a kortárs, az utcai, a városi tánc, valamint a capoeira és a harcművészetek műfajait ötvözve idézi meg több millió éves történelmünket.

Nem csak zenéből áll a Sziget

Nem-zenei programajánlónk a 2019-es Sziget fesztiválhoz.