interjú

„A zenét nem megérteni, hanem hallgatni, érezni kell” – Interjú Keller Andrással

„Az életem meghatározó része a tanítás, a zenekarban sem csinálok mást” – mondja Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója és vezető karmestere, friss Kossuth-díjas. Működésmódját nagy mesterektől örökölte.

„Mit akar itt ez a magyar?” – interjú Demeter András romániai kulturális államtitkárral

Márciustól egy magyar színművész tölti be a kulturális államtitkári posztot Romániában. Demeter András az RMDSZ jelöltjeként nem először került ebbe a székbe, ám azt mondja: előnyei kevésbé, kihívásai annál inkább foglalkoztatják. Politikai kompromisszumokról, két kultúra mezsgyéjén egyensúlyozásról és a kulturális élet átalakulásáról is beszélgettünk.

„A népzene az örök alap marad számomra”

Ebben az interjúban többször is szó esik az úgynevezett „népi hangról”, pedig talán nincs is olyan. Fekete Bori pedig nem ,,csak” népdalénekes, és nem is híve valamilyen eszményinek tekintett éneklésmódnak. Mint újra meg újra hangsúlyozza: a saját hang megtalálása a fontos. Meg a saját úté. Ha az sikerül, már magabiztosan lépkedünk vagy autózunk majd rajta.

Mizu, kockulunk? – Divatszavakról Molnár Csikós László nyelvésszel

Újabb divatszavak címmel jelent meg a Tinta Könyvkiadónál a vajdasági nyelvész kötete, amely az elmúlt tíz év népszerű szavait és magyarázataikat gyűjti össze a széttrollkodtól a szutymákig.

„A kiállítóterek bezárásával sem állt meg az élet a múzeumban”

Gábor Áron rézágyúja és Deák Ferenc pipája is megtekinthető lesz a Kecskeméti Katona József Múzeum ez évre tervezett, „Lészen ágyú” című kiállításán, bár egyelőre nem tudni, hogy mikor – mondta Szabóné Bognár Anikó igazgatóhelyettes, akivel egyebek mellett a múzeumbajárási szokások változásáról is beszélgettünk.

Mi lenne, ha... Jakab Julival

Új sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy kalandozzanak el velünk a művészet különféle területeire.

„Akkor csinálom jól, ha nem engem néznek" − interjú a Harkels Puppetry bábkészítőivel

Miért hiszik azt sokan, hogy a bábozás csak a gyerekeket szórakoztatja? Hogy kel életre pár szivacskocka és egy PET-palack? Hogy éri el a művész, hogy ne őt, csak a bábjait figyeljék? Trömböczky Napsugárral és Harkel Márton 'Holleval', a Harkels Puppetry megálmodóival a bábszínház világnapja alkalmából beszélgettünk.

Ha kell, piros hóról is gondoskodik

Kertész Zsolttal, a Szegedi Nemzeti Színház kellékesével Koós Kata beszélgetett a Délmagyar oldalán.

„A jó ház rendezi a látszólagos káoszt maga körül” – Interjú Péterffy Miklós építésszel

Egy egész nemzedék önképét tönkreteszi, ha hiteltelenül építünk újjá vagy meg valamit – vallja Péterffy Miklós építész, akivel fénytörésről, zeneszerűségről és a teremtés lepedőjéről is beszélgettünk.

„A témaválasztás elementáris élmény volt számomra, mint a szerelem” – Interjú Kusler Ágnessel

Azt mondja, legszívesebben otthon ül a könyvei között, de „expedícióiról” és kicsiny falvak omladozó, néptelen templomairól is lelkesen beszél, amelyekbe időnként csak egy nagy kalapáccsal juthat be a kutató. Kusler Ágnes tele van meglepetésekkel, és nem lehet nem lelkesedni a lelkesedéséért.

Szamosi Szabolcs: „A pályázattal többéves építkezés kezdődik”

Vonósnégyesek jelentkezését várja a Filharmónia Magyarország. Egyéves ösztöndíjprogramja részeként szakmai kurzusokra, koncertekre ad lehetőséget és támogatást. A cél az, hogy a közönséggel is megszerettessék a ritkábban játszott műveket – fogalmazott Szamosi Szabolcs, a szervezet ügyvezetője.

„A britek nyitottak a magyar kultúrára”

Mennyire értik a britek a magyar irodalmat? Mennyire kelendőek a magyar képzőművészeti alkotások a szigetországban, és hogyan érinti a magyar művészeket a Brexit? Vincze Mátéval, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatójával egyebek mellett ezekről beszélgettünk.

„A bluesmuzsikát csak érezni lehet” – Interjú a Kossuth-díjas Tátrai Tiborral

Tátrai Tibornak még mindig a falán lóg az első gitárja, amelyet a nagymamájával közösen vettek meg. A Kossuth-díjjal kitüntetett zenésszel a hajnali pecázás gyönyöréről, földbe gyökerezett lábról és újrakezdésről beszélgettünk.

Állj bele! – Csikász Ágnes és Nagy Zsombor válaszol

Csikász Ágnes és Nagy Zsombor a megálmodói és motorjai a Jurányi Házban tartott Állj bele! programsorozatnak, amelynek középpontjában az Orlai Produkciós Iroda előadásai által felvetett tabutémák állnak.

Beszélgetés a Kossuth Nagydíjas Mécs Károly színművésszel

Az idén nyolcvanöt éves művész azt mondja: a lelki alkata is pozitív szerepekre predesztinálta, miközben a negatív hősöket mindig színesebbnek, izgalmasabbnak tartotta. A kezdetektől egy évtizedek elteltével előkerült dedikált fotóig sok mindenről szót ejtettünk.

„Rákóczi a magyar önállósági gondolat első szabadságharcos hőse” – interjú Diószegi Lászlóval

Nyáron – ha a járványügyi helyzet engedi – átadják a megújított borsi Rákóczi-várkastélyt, amelyben interaktív kiállítás, szálloda és étterem is helyet kap majd. Diószegi László, a felújítást koordináló Teleki László Alapítvány igazgatója arról is beszélt a Kultúra.hu-nak, hogy érdemes lenne megemelni a határon túli templomok megóvását segítő Rómer Flóris terv büdzséjét, mert sok a megalapozott igény.