jótékonyság
Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit órája a hónap kincse a Nemzeti Múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeum hónapról hónapra mutatja be számos kiemelkedő kincsét. A novemberi hónap műtárgya Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit egykori hatszögű, díszített számlapú órája.
Aukciót szervez a Freeszfe
A Freeszfe januárban ünnepli megalakulásának második évfordulóját. Színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek felajánlásaiból az egyesület online jótékonysági aukciót rendez december 17-én.
Jótékonysági táncgála az Operettszínház balesetet szenvedett fiatal balerinájáért
A Budapesti Operettszínház meghívására összefogtak a hazai táncszakma jeles képviselői az ország minden szegletéből Tóth Nikolettért, az Operettszínház fiatal balerinájáért, aki tragikus balesetet szenvedett a terézvárosi házomlásban. A jótékonysági gálaesten 14 klasszikus balett, kortárs és néptáncegyüttes közel 80 táncművésze lép színpadra december 5-én.
Gálaelőadás a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére
Elkaplak! címmel indított programot 2014-ben a Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére. „Jövőt építeni a múlt tisztelete és folyamatos ápolása nélkül nem lehetséges.” E mottó jegyében szervezik immár nyolc éve rendszeresen a támogatásra létrehozott cirkuszi gálát.
Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház a fennmaradása érdekében
Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház annak érdekében, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken.
Adománygyűjtéssel egybekötött koncertre készül a Ladánybene 27
A Ladánybene 27 az október 23-i Songs of Freedom elnevezésű estére meghívta a szabadkai Sin Seekas együttest. A Fedél Nélkül Alapítvánnyal együttműködve adománygyűjtést is szerveznek: a közelgő fagyos tél elviseléséhez nélkülözhetetlen eszközöket várnak.
Megnyílt a Regőczi Alapítvány jótékonysági aukciójának kiállítása
A Regőczi Alapítvány októberi jótékonysági aukciójának tételeit felvonultató kiállítás nyílt csütörtökön a fővárosi Nagyházi Galériában.
Ukrajnából menekült chilei művész jótékonysági kiállítása a Cervantes Intézetben
Max Sir a háború kitörése után az ukrajnai Lvivből menekült Magyarországra. A színházi rendezőként és íróként is jegyzett művész minden projektjét félretéve jelenleg a festményein dolgozik, amelyekkel a háború szörnyűségeit próbálja feldolgozni. Egy szimbolikus műalkotás létrehozása című kiállítása szeptember 7. és 16. között ingyenesen megtekinthető a Cervantes Intézetben. A festmények eladásából származó bevételt a háború elől menekülők megsegítésére fordítja.
Jótékonysági célokra 100 ezer eurót adományoz a Salzburgi Ünnepi Játékok
Jótékonysági célokra 100 000 eurót (39,2 millió forint) adományoz a Salzburgi Ünnepi Játékok az Akárki és A varázsfuvola főpróbáinak jegybevételéből – jelentette be a fesztivál a pénteki sajtóközleményében.
A remény gyermekei
Ukrán artista gyermekek a Fővárosi Nagycirkusz és a Nemzeti Színház közös produkciójában lépnek színpadra június 15-én a színház színpadán.
A Fővárosi Nagycirkusz adományokkal segíti az ukrán cirkuszokat
Jelentős mennyiségű adományt, állateleséget és állatgyógyászati termékeket juttatott el a Fővárosi Nagycirkusz a lvivi cirkuszba – közölte a fővárosi intézmény vasárnap az MTI-vel.
Művészettel segíthetünk a veszélybe került ukrán gyerekeknek
Pécsen az idei Zsolnay Piknik a minőségi programokon túl a segítségnyújtást helyezte fókuszába. Ennek keretében a szervező Zsolnay Örökségkezelő három jótékonysági projektet indít el a fesztiválon, amelyek teljes bevételét az UNICEF Magyarországnak ajánlja fel. Az UNICEF Magyarország jelenleg Ukrajnában segíti a háború miatt veszélyben lévő gyerekeket és családjaikat.
Jótékonysági koncertet rendeznek a kárpátaljai gyermekotthonok javára
Nyolc segélyszervezet közreműködésével jótékonysági rendezvényt tartanak Szeretet koncert címmel május 22-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az est jegybevételét kárpátaljai gyermekotthonok fejlesztésére fordítják.
Közel hozni a zenét a nehéz helyzetekben is
Április 26-án a gyulai Almásy-kastélyban rendez a Filharmónia Magyarország jótékonysági koncertet, melyen a klasszikus zenei élet művészei működnek közre. A hangverseny teljes bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül a hazánkba érkező ukrán menekülteknek ajánlják fel. Interjú Szamosi Szabolcs orgonaművésszel, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetőjével.
Nemzetközi monstre koncert Ukrajnáért
A #StopWar-t március 27-én rendezik, több mint 50 nemzetközi híresség részvételével és támogatásával. A Sziget a monstre koncert adását a saját felületén streameli.
A Vörösmarty Színház az ukrán háború menekültjeit segíti előadásaival
Jótékonysági előadással és szállítással igyekszik a székesfehérvári Vörösmarty Színház segíteni az ukrajnai háború miatt bajbajutottakon. Április 9-én és 10-én A padlás című előadás teljes jegybevételét Székesfehérvár adományszámlájára utalják.