Jurányi Ház

Október elején lesz a V. Tantermi Színházi Szemle

Az önérvényesítésről, a függőségekről, a virtuális valóságról és a kimondott szó erejéről is láthatnak előadásokat a résztvevők az V. Tantermi Színházi Szemlén, amelyet október 7-én és 8-án rendeznek meg a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.

„A nézőtéren biztosan lesznek nagyon kemény felismerések” – Interjú Feuer Yvette-tel

A Láthatáron Csoport új darabja, a Mit ér, ha? rendkívül sokakat érintő, mégis kibeszéletlen, szinte tabunak tűnő témával, a negyven feletti nők problémáival foglalkozik zenés varieté formájában. Az öregedés, a magány, az unalom, a kiüresedő párkapcsolatok, a gyerek/nem gyerek, a karrier és végső soron a Ki vagyok én? örök kérdése is felbukkan a darabban, amelynek premierjére szeptember 17-én került sor a Jurányi-házban. A társulat vezetőjével és a darab ötletgazdájával beszélgettünk.

A Jurányiban látható a Törvényen belül

Októbertől a Jurányi Produkciós Házban lesz látható a Narratíva társulat év elején bemutatott előadása, a Törvényen belül Szenteczki Zita rendezésében.

A negyedik – Bemutató a Jurányi-házban

Az évad első bemutatójára készül a Narratíva Kollektíva: október 3-án a Budapesti Őszi Fesztivál programsorozatának részeként Garai–Hegymegi–Peer A negyedik című előadását láthatja a közönség a Jurányi Produkciós Házban.

Mit ér, ha? – Zenés női varieté a mulandóságról

Szeptember 17-én, pénteken mutatja be a független színházi társulás, a Láthatáron Csoport a legújabb darabját, a Mit ér, ha? című zenés női varietét.

KirakART aukció a független előadóművészek javára

Jótékonysági gyűjtést indítanak a kortárs előadóművészeti hétvége résztvevői.

„A kirakART egy sikerre ítélt történet”

Harminc helyszínen több mint negyven alkotócsoport várja az érdeklődőket a pénteken induló kirakArt során.

Kortárs művészettel töltik fel Budapest kirakatait júniusban

Június 4. és 6. között rendezik meg először Budapesten a kirakART kortárs előadó-művészeti hétvégét öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Szkéné Színház, az MU Színház és az ötletgazda Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében.

Madárhegy a Jurányiban – interjú Rudolf Szonjával és Darvasi Áronnal

A Jurányi Ház 2021/22-es évadában mutatják be Darvasi László Madárhegy című színdarabját az egy éve alakult Klakker Társulás előadásában. A rendezővel, Darvasi Áronnal és a darab főszereplőjével, Rudolf Szonjával készült a Jurányi Latte interjúja.

Állj bele! – Csikász Ágnes és Nagy Zsombor válaszol

Csikász Ágnes és Nagy Zsombor a megálmodói és motorjai a Jurányi Házban tartott Állj bele! programsorozatnak, amelynek középpontjában az Orlai Produkciós Iroda előadásai által felvetett tabutémák állnak.

„A stream óriási előrelépés"

A novemberben indult SzínházTv alapítójával, művészeti igazgatójával, Radnai Márkkal beszélgetett a Jurányi Latte. Az interjúban szó esik az elmúlt hónapok streames tapasztalatairól, valamint saját rendezése, a Jurányiban futó MADY BABY online térbe kerüléséről is.

„A karantén leple alatt létrehoztuk az Ex katedrát” – Interjú Boross Martinnal

Boross Martin, a STEREO AKT vezetője az Ex katedra című előadásról mesélt a március 4-ei online preimer kapcsán. Bordás Katinka interjúja.

Magyarország a kilencvenes években – Egy gyerek szemével

Boross Martin rendezésében 2021. március 4-én (+24 óra) mutatják be a Stereo Akt és a Füge Produkció közös darabját, az Ex katedrát. Az előadást a Jurányi Házból közvetítik, és a SzínházTV-n lesz látható angol felirattal.

Ki a jelentéktelen?

A Narratíva legújabb bemutatója Gogol A köpönyeg című elbeszélése alapján készült Pass Andrea rendezésében, a bemutató szeptember 11-én, pénteken lesz a Jurányi Házban.

„Nem zártam be a lelkem”

Györgyi Anna beskatulyázhatatlan. Bár úgy véli, ez nem mindig vált előnyére, imád játszani azzal, hogy hol ilyen, hol meg másmilyen. Filmes fizimiskáról, nyitott lélekről, habosításról is beszélgettünk.

Valcz® Napok

Hogy mi a Valcz® Napok? Egy független színházi rendező, Valcz Péter brandépítő kampánya szeptember 25. és október 9. között az RS9-ben, a Radnóti Színházban, a Jurányiban, a Trafóban, a MU-ban, a Bethlen Téri Színházban és a Szkénében.