kiállításajánló

Kilenc zalai nő, aki korát megelőzve törte át az üvegplafont

Nem mondunk újat azzal, hogy száz évvel ezelőtt nem volt könnyű nőnek lenni. Pláne nem azoknak, akik mást akartak, mint amit a társadalmi elvárások engedtek. Budapesten még csak-csak volt mód áttörni az üvegplafont – de mi volt a helyzet egy vidéki városban?

Eddig nem látott rajzok is lesznek a Futaki Attila-emlékkiállításon

A magyar képregénykultúra nemzetközileg is elismert alakja, Futaki Attila 2024. január 2-án, 39 évesen hunyt el. A Magyar Zene Háza könyvtárában május 8-án nyíló minikiállítás Futaki életútját mutatja be.

Tíz kiállítás tavaszra

Fotófesztiválos programok, galériás kis kiállítások és blockbusterek közül válogathatunk, bőven van mit nézni, mutatunk pár olyat, amelyet nem érdemes kihagyni.

Mit rejt Liszt Ferenc zsebnaptára?

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) április 12-én nyíló, Az idő arcai című kiállítása innovatív és családbarát módon mutatja be az antik és a keresztény kultúra időfelfogását: a kalendáriumok, krónikák, képeslapok és fényképek mellett gyermekek számára is kipróbálható, kézzelfogható és digitális különlegességek várják a látogatókat, akik egyéb kincsek mellett a páratlan Pannonhalmi Hóráskönyvvel és Liszt Ferenc zsebnaptárával is megismerkedhetnek.

Nem hagyományos térbeli szobrok

Április 12-én nyílik a Ladó Galériában Bálványos Levente tárlata, amelyen a művek nyomokban Barbara Hepworth-, Uccello-, Tatlin- és Malevics-utalásokat tartalmaznak.

Ahol a festészet kiszabadul a keretekből

Mozgás, absztrakció, dimenzió és invenció, azaz MADI. Az irányzat gyökerei a huszadik század eleji avantgárd irányzatokból , elsősorban a konstruktivizmusból erednek, de a kubizmus és a futurizmus elemei is ötvöződnek benne, sajátosságai azonban leginkább a színek és formák játékában rejlenek.

Képcsapda Minótaurusszal és olvasatlanul maradt könyvekkel

Batykó Róbert és Erményi Mátyás festményei, Keresztes Zsófia mozaikos szobrai és Antalka Zsófia apró gyöngyökből fűzött monumentális függönyei április közepéig láthatók az acb Galéria különböző tereiben.

A képzőművészet forradalmárának életmű-kiállítása Budapesten

Villanások a múltból és jelenből címmel megnyílt Csáji Attila Munkácsy Mihály-díjas festőművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának több alkotói korszakát felölelő, rendhagyó tárlata a köztestület székházában, a Pesti Vigadóban.

A festmények, amelyek előtt meg kell állni

Március 6-án, szerdán 19 órakor nyílik Jovián-képek címmel Jovián György festőművész kiállítása a Faur Zsófi Galériában.

Sci-fi világot teremtenek fényszobrász alkotások Budapesten

Mikrokozmosz címmel Szilágyi Csilla fényszobrász üveg és beton alkotásaiból nyílik kiállítás Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A tárlat különlegessége, hogy Herczeg Tamás lézeranimációinak köszönhetően a tárgyak mintázatai kivetülnek a falra.

Derkovits-kiállítás lesz a szombathelyi Savaria Múzeum idei nagy dobása

A Derkovits Gyula születésének 130. évfordulójára megnyíló nagyszabású életmű-kiállítás valószínűleg sokakban felülírja a „proletárfestő” sztereotípiát, de érdemes lesz helyi és országos érdekű fotótárlatokért, egy új kerámiatárlatért, a Leopold Bloom Art Award miatt és a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé ürügyén is Szombathelyre utazni.

Először lesz Rembrandt-kiállítás Bécsben

A bécsi Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum – KHM) először rendez nagyszabású Rembrandt-kiállítást: az október 8-án nyitó tárlat hatvan festményt, rajzot és nyomatot mutat be a 17. századi holland festőművésztől és tanítványától, Samuel van Hoogstratentől. A tárlat középpontjában a színek és az illuzionisztikus technikák állnak.

Gimnazisták mutatják meg, mi a fotográfia

Hol kezdődik a kép? Mit jelent fényképezni? A Deák17 Galéria legújabb ingyenes kiállításán egyrészt diákok lencséin keresztül szemlélhető a világ, másrészt pedig betekintés kapható a fotográfia mibenlétébe is.

Minden hétfő Örökhétfő

A Petőfi Irodalmi Múzeum Gazdátlan tényrakások – Petri-térben című kiállításához kapcsolódóan február 12-től március 25-ig az érdeklődők hétfőnként közösen merülhetnek el Petri György költői dilemmáin keresztül az életmű tematikus egységeiben.

Álmaikat beteljesítő nőkkel és pálos szerzetesekkel vár a múzeum

Új kiállításokkal, színes múzeumpedagógiai rendezvényekkel és gazdag élményekkel várják 2024-ben a látogatókat a zalaegerszegi múzeumok – közölte Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója az intézmények programját bemutató hétfői sajtótájékoztatón.

Vitéz László mindig visszavág

Vitéz László, Hakapeszi Maki, Furfangos Frigyes, Süsü, a sárkány három generációnak ismerős bábfigurák. Kemény Henrik keltette őket életre, a legnagyobb magyar vásári bábjátékos, aki hatévesen már színpadon állt, és életfeladatként nyolc évtizedig csalt derűt kicsik és nagyok arcára.