Kollár-Klemencz László

Ezt biztosan zsebre tesszük!

Hat éve indult el a POKET, a zsebkönyv-automata projekt, mely az olvasás népszerűsítése mellett egy egymásra figyelő közösség jelképe is, melynek tagjai hisznek az elmélyülésben, a minőségi időtöltésben és az őszinteségben. Az ünnepi jubileumra a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közös szervezésben költészet napi programkavalkáddal készülnek április 21-én az Akváriumban, melyben a főszerepet természetesen a zene és az irodalom kapja.

Dalköltőnek is tanulhatunk az idei őszi félévtől az ELTE-n

Dalköltő képzés indul a 2024/2025-ös tanévtől az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A képzés indítása első állomása lesz annak a folyamatnak, hogy a dalköltészet – a zenei és irodalmi életben meghatározó értékeket teremtő és közvetítő magas művészeti műfaj – méltó helyet kapjon a kulturális szcénában.

A melankólia mestere – a Kollár-Klemencz Kamarazenekar A folyó című lemezéről

Kollár-Klemencz László szólóanyagainak megszólaltatásához a kamarazenekart választotta, még 15 évvel ezelőtt. A Kistehén végső feloszlása óta A folyó az első albuma, így ezen keresztül járunk utána, mit mentett át a kamarazenekari körítésbe a magyar színtér egyik legegyedibb énekes-dalszerzője.

Romkoncertek Magyarország történelmi helyszínein

Irodalmi romkoncert címmel sorozat indul Veszprém és a Balaton-felvidék történelmi romjainál május 28-ától. A rendezvényeken Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Dresch Mihály, Pátkai Rozina, Maszkura, valamint Nyáry Krisztián és Bősze Ádám is fellép.

„Azok a legszebb dallamok, amik valamire hasonlítanak, de nem tudni, mire” – Az Öreg Bandáról

Zenéről, családról és Újhartyánról szól Kollár-Klemencz László Öreg Banda című regénye – első ránézésre. De szól még annyi minden másról is, amiért érdemes elolvasni. Könyvajánló.

Kollár-Klemencz László: Öreg Banda – Zenés irodalmi est a Zsámbéki Nyári Színházban

Nincs is személyesebb történet, mint az író saját családregénye, és nem lehet hitelesebb előadás, mint amikor a szerző egyben zenész is, aki a színpadon zenével hívja életre a történeteket.

Pénteki kultúrrandi Zórával, az év felfedezettjének járó Fonogram-díj nyertesével

Urbányi Zóra, művésznevén ZÓRA a Fonogram – Magyar Zenei Díj év felfedezettje kategóriájának idei nyertese. A félig Los Angelesben, félig Magyarországon élő énekes-dalszerzővel beszélgettünk.

Egy utolsó jutalomjáték – Beszélgetés a búcsúzó Kistehén zenekar tagjaival

Búcsúkoncertet ad április 29-én a Kistehén a Budapest Parkban. A közel 20 éves múltra visszatekintő zenekar két éve döntött úgy, hogy felhagy a közös zenéléssel, de a járványhelyzet miatt a végső elköszönés mostanra tolódott. Hogy telt ez a két év? Miért döntöttek úgy, hogy befejezik? Egyáltalán milyen ma itthon olyan zenekart csinálni, ami nem igazán fér el egyik skatulyában sem? Keserédes múltidézés, hol szomorú, elkeseredett, hol hálás és örömteli visszatekintés Kollár-Klemencz Lászlóval és Weil Andrással.

Zene az erdőből, zene az Öreg Bandától

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar az az újhartyáni Sváb Parti Zenekarral lép fel április 4-én a MomKultban.

Minden idők utolsó Kistehén-koncertje a Budapest Parkban

Bár a Covid-járvány két évvel meghosszabbította a búcsúzkodást, most azonban tényleg itt a vége: 20 év után április 29-én, a Budapest Parkban csendülnek fel utoljára az elmúlt két évtized legismertebb Kistehén-dalai, minden idők utolsó Kistehén-koncertjén.

Zabolátlan lovaim a Müpában

Kollár-Klemencz László, Dargay Marcell és Farkas Róbert lírai dalestje november 23-án várja a nézőket a Müpában.

Zabolátlan lovaim: Kollár-Klemencz László, Dargay Marcell és Farkas Róbert közös projektje

Legendás balladák és korszakos slágerek eddig sosem hallott formában Kollár-Klemencz Lászlótól, Farkas Róberttől és Dargay Marcelltől.

Berecz András és Berecz István estjével nyitja meg kapuit Pasarét új közösségi háza

Berecz András énekes és fia, Berecz István Apja-fia című estjével nyitja meg kapuit szeptember 2-án az újonnan épített Pasaréti Közösségi Ház, amely a színházi előadások, koncertek mellett kisgyermekes rendezvényeknek és társadalmi beszélgetős esteknek is helyet ad majd.

Zenés irodalmi est Grecsó Krisztiánnal és Kollár-Klemencz Lászlóval

A greCSÓKOLlár-est elnevezésű esemény március 17-én várja online az érdeklődőket a TRIP WebSzínházban.

Folytatódnak a zsámbéki színházi programok

Pénteken Csákányi-Trill-Vecsei és Járai négyese, vasárnap Kollár-Klemencz László és zenekara ad koncertet a Zsámbéki Nyári Színházban.

Heti menü – melegen ajánljuk (07.16–22.)

Kulturális programajánlónk a hétre.