Magyar Zene Háza

Pénteki kultúrrandi Radnóti Róza zongoraművésszel, a Kamara-Kör alapítójával

„Az életemet és a tetteimet őszinteségre, szeretetre és mások inspirálására igyekszem alapozni. Szeretek adni, és éltet, ha derűt, szépséget, mélységet teremtve megnyithatom mások lelkét a valódi figyelem irányába” – vallja Radnóti Róza, aki a zongorabillentyűk mellett kamerával vagy ceruzával a kezében is előszeretettel alkot.

Fontos nemzetközi projekt része lett a Zene Háza Hangdómja

A Magyar Zene Háza Hangdómja is része lett annak a nemzetközi projektnek, amely az európai, térhangzásra alkalmas helyszínek között kezdeményez együttműködést.

Showcase fesztivál a Magyar Zene Házában

Első alkalommal rendezik meg a Magyar Zene Háza Showcase fesztiválját. November 10–11-én a zeneközvetítés újdonságai állnak a középpontban.

„Egyedül semmit sem tudnék létrehozni” – interjú Sou Fujimotóval

A Magyar Zene Háza tervezője a napokban Budapesten járt, hogy átvegye a Csonka Pál-érmet. A japán építészt ebből az alkalomból arról faggatuk, mit szeret a magyar épületekben, miért fontos számára a matematika, és miért akarja közelebb hozni az égboltot az emberekhez.

„Gyakorolja még három évig!” – Csalog Gábor zongoraművész a Ligeti-maratonról

2022-ben Pannonhalmán hallottam játszani, és alakját ott öntudatlanul összekapcsoltam a szerzetesi fegyelemmel, odaadottsággal. Azt hiszem, joggal, mert az ő élete-pályája is szent ügy állhatatos szolgálata. De Csalog Gábornak ehhez még remek humora is van.

A Magyar Zene Házában rendezték az I. Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepet

A keresztény dal műfaja közösségünk kovásza, és a generációk közötti párbeszéd csodálatos eszköze lehet. Ennek érdekében példaértékű együttműködés zajlik a kormányzat és az egyházak között – mondta a kulturális államtitkár vasárnap Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen.

Csontváry festményei elevenednek meg a Magyar Zene Házában

Csontváry Kosztka Tivadar tizenkét festménye elevenedik meg nyolc zenemű kíséretében Csontváry: Levante címmel csütörtöktől a Brain Bar fesztivál részeként a Magyar Zene Házában, ahol az alkotás egy éven keresztül lesz látható.

Tucatnyi klassz(ikus) hangverseny őszi napokra

Bár a címben tucatnyi szerepel, valójában tizenkettőnél több hangversenyt ajánlunk olvasóink figyelmébe Budapesttől Debrecenig, Miskolctól Pécsig az ország nagy koncerttermeiből. Hogyan lehetséges ez? Böngésszék végig a listát figyelmesen, és meglátják!

Kiderült, kik mutatkozhatnak be a Magyar Zene Háza színpadán

Négy kategóriagyőztest és két különdíjast hirdetett a Zene Háza zenepedagógiai fesztiválja. A több mint száz beérkezett pályázat közül 22 második fordulós produkciót véleményezett az öttagú zsűri.

Mese öt felvonásban – Eötvös Péter avantgárd művét dolgozták fel a MOME hallgatói

Az Intermezzo Fesztivál nyitóeseményeként a Magyar Zene Háza Hangdómjában bemutatták a MOME és a BMC közös audiovizuális projektjét. Öt médiadesign-hallgató munkája látható a teremben szeptember 8-tól, amelyeket Eötvös Péter zeneszerző Mese című elektronikus művére készítettek.

Újra fesztivált szerveznek a MOME hallgatói a Magyar Zene Házában

Idén második alkalommal látogathatnak el a zene, a fényfestés és az animáció szerelmesei a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Zene Háza közös programjára, az Intermezzo Fesztiválra. Az eseményt egyetemi hallgatók szervezik szeptember 8–9. között.

Két sorozattal, két helyszínen várja közönségét az Operabeavató

Új magyar operát ír és Puccinit is ízekre szedi Dinyés Dániel és Göttinger Pál szeptembertől.

Európai körútra indul a magyar üveg

Csoportos kiállítási formában indul európai körútra a kortárs magyar üvegművészet. A Glassification.hu című utazótárlat bemutatkozó kiállítása június 28-tól látható a Magyar Zene Házában.

„Sugallja és be is teljesíti a szellemi és fizikai nyitottságot” – Horn Márton a Zene Házáról

Horn Márton intézményigazgató harmadmagával kezdte el a Magyar Zene Háza (MZH) koncepciójának kialakítását. A csapat a nyitás, 2022. január 22. óta eltelt másfél évben jócskán megnőtt, a ház a vártnál is jobban pörög. Miért és mennyire? Hogy tartható a tempó? A kérdésekről vele beszélgettünk.

Ingyenes programokkal várja a családokat a Muzsikáló Bábok Háza

Június 30-án a hazai és a nemzetközi bábművészek legizgalmasabb produkcióit bemutató ingyenes bábos forgatag várja egész nap a családokat a Magyar Zene Házában Muzsikáló Bábok Háza címmel. A rendezvényt a 10. Színházi Olimpia keretében hívták életre, ez a Bábművészeti Világtalálkozó záróünnepe.

10+5 nyáresti koncert és zenei fesztivál júniusra és júliusra

Beethoven Martonvásáron ad randevút, a jazzrajongókat rozéval és rinzlinggel várják Veszprémben, Johann Sebastian Bach Budavár rezidense lesz. Programajánló a klasszikus, nép- és világzene, valamint a jazz rajongóinak, illetve a műfajokkal most ismerkedőknek.