néptánc

Az ősz sokszínűségével versenyez a Fitos Dezső Társulat repertoárja

Hazánk legfiatalabb, sokoldalú, innovatív hivatásos néptáncegyüttese, a Fitos Dezső Társulat zsúfolt nyári programja után a Taven Baxtale! – Legyetek szerencsések! című összművészeti, artista- és bábelemekben gazdag, a cigány mesterségeket bemutató produkciójával nyitja második évadát.

Apák és fiak címmel készül bemutatóra a Duna Művészegyüttes

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készíti legújabb előadását, amelynek bemutatóját szeptember 21-én a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.

Több mint ötszáz táncos mutatkozik be az Interetno népművészeti fesztiválon Szabadkán

Több mint ötszáz néptáncos és népzenész lép fel hat nap alatt az Interetno fesztiválon, amelyet augusztus 21. és 26. között szerveznek meg Szabadkán.

„A kortárs tánc és a mozgásszínház új perspektívát mutatott” – interjú Tomin Kis Anikó táncossal

Táncolt már a Tisza-parton, erdőben, színpadon, utcán, téren, és biztosan otthon, a konyhájában is. A magyarkanizsai művész a Streamlet Art Association egyik életre hívója. A kalotaszegi táncoktól forogta át magát a mozgásszínház, a fizikai színház területére, a jogi karról Horváth Csaba osztályába.

Korniss Péter: Az ember igazat akar mondani

Aki ismeri Korniss Pétert, tudja, hogy jó a közelében lenni. Kíváncsi, nyitott, és olyan mély figyelemmel fordul a másik ember felé, amely azonnal feloldja a köztük lévő esetleges gátakat. Ez lehet fotóinak titka is.

Hatvan program és hatszáz fellépő a jászberényi Csángó Fesztiválon

Augusztus 8. és 13. között, idén 31. alkalommal rendezik meg Jászberényben a Csángó Fesztivált. Hat napon át közel hatvan programban hatszáz közreműködő, a táncos és zenész fellépők mellett kézművesek várják az érdeklődőket.

Grandiózus klasszikusok a keszthelyi Táncpanorámán

Szeptemberben hagyományosan négy napra Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa: a Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház szeptember 7. és 10. között rendezi meg a 21. keszthelyi Táncpanorámát.

Szerb együttes kapta az Aranypapucs díjat

A 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon a közönség szavazati alapján az Újvidékről érkező szerb Vila Néptáncegyüttes vehette át a Aranypapucs díjat.

Népviselet-bemutatóval fogadta a dél-koreai társulatot a Nemzeti Táncegyüttes

Népviselet-, tánc- és zenei bemutatóval fogadta a dél-koreai Mutdance társulatot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek meghívására az ázsiai együttes a Bemut című előadást hozta el Magyarországra, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiára.

Amerikába disszidált legények történetét dolgozta fel a Fitos Dezső Társulat

Az eredetileg 2012-ben bemutatott, Fitos Dezső által megalkotott Tántorgók című táncszínházi előadás kerül újra a Nemzeti Táncszínház porondjára június 15-én.

Pénteki kultúrrandi Hajdu-Németh László prímással

A 17 éves Hajdu-Németh Laci Amerikában született bele a magyar népi kultúrába. A hétéves kora óta Magyarországon élő zenész háromszor szerepelt a Fölszállott a pávában, kétszer döntősként.

Néptáncegyüttesek látványos produkciói a 28. Duna Karneválon

Nemzetközi és hazai közreműködőkkel, hivatásos és amatőr táncegyüttesekkel rendezik meg a 28. Duna Karnevált június 9. és 16. között Budapesten. Fellép többek között Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes, Bognár Szilvia és zenekara, valamint a Romengo.

Odaítélték a 2023-as Táncház Díjat és Táncház Érmeket

2023 a Táncház Díj szempontjából a táncosok éve. A Táncház Érmeket zenészek, valamint a táncház ügyét más módon szolgálók között osztották ki.

Egyén, csoport, autonómia – izgalmas kérdéseket vizsgálnak az áprilisi színházi premierek

Új magyar dráma az Aranybulla idejéből, klasszikus Móricz-novella friss adaptációja és az alkotók által közösen, a próbafolyamat alatt létrehozott darabból készült előadás, néptánc és kortárs tánc is szerepel áprilisi premierajánlónkban.

Fiumébe is elviszi műsorát a Magyar Állami Népi Együttes

Horvátországban vendégszerepel a Magyar Állami Népi Együttes, a zágrábi Horvát Nemzeti Színház után pedig pénteken Fiumében is fellép az Ezerarcú Délvidék összeállítással.

Gyermekkoncert, táncház és gálaműsor A népzene ünnepén

A Müpában 2008 óta megrendezett esemény idén február 5-én egész nap gyermekműsorral, táncházakkal és koncertekkel mutatja be a hazai folkzenét jellemző sokszínűség megannyi árnyalatát.