Petőfi Irodalmi Múzeum

Harangok zúgtak bennünk – Csoóri-est a Petőfi Irodalmi Múzeumban

November 11-én egy telt házas esttel emlékezett az idén öt éve elhunyt Csoóri Sándorra, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőre, esszéíróra, prózaíróra a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Elkezdődött a Versmaraton a PIM-ben

Elkezdődött a tizedik, jubileumi Versmaraton a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szerdán Budapesten. Az idén rendhagyó módon április helyett novemberben megrendezett eseményen 52 kortárs költő 12 órán át olvassa fel műveit Az év versei 2021 antológiából.

Budapesten mutatkoznak be a Hétköznapi hőseink pályázat résztvevői

Budapesten mutatkoznak be három napon át a Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet című pályázatban részt vevő határon túli diákok, akiket szerdán Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntött a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

KMI 12-estek a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A PKÜ Kárpát-medencei Programigazgatóságának és a KMI 12 program szerzőinek évadzáró zenés-irodalmi sorozata várja az érdeklődőket klip- és zenei bemutatókkal a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

„Harangok zúgnak bennem” − Csoóri Sándor-est a PIM-ben

November 11-én, 19 órakor az öt évvel ezelőtt elhunyt Csoóri Sándorra emlékezik a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség estje, Harangok zúgnak bennem címmel.

Jövőbe mutatás analóg fotókon

Csütörtök este sajátos kísérletnek lehettek szem- és fültanúi azok, akik a Petőfi Irodalmi Múzeum Jövőbemutató című kiállításának megnyitójára érkeztek. Szabó Benedek fényképész azt kívánta demonstrálni, hogy a költészet nem idejétmúlt dolog, művelői között pedig a fiatalok is helyet követelnek maguknak.

PSofficial, azaz mit kezdett a Petőfi Irodalmi Múzeum a TikTokkal?

Mivel lehet egy 200. születésnapra készülni? Főleg egy olyan ünnepelt esetében, akinek a nevét már akkor is tanulja az ember, amikor még nem érti, mi is a jelentősége és a szerepe a hordozójának?

Az ország legnagyobb szamizdatgyűjteménye jöhet létre Veszprémben

Szamizdat – Erjedés a felszín alatt címmel új projektet indított a Laczkó Dezső Múzeum a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program támogatásával. Cél a rendszerváltás történetét és korszakát bemutató kiállítás anyagának gyűjtése és feldolgozása.

Vadászirodalmi est a PIM-ben

Az Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás keretében szeptember 30-án a Petőfi Irodalom Múzeum (PIM) adott helyet a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) „Egy a Természettel” – Természet és irodalom című, filmbejátszásokkal, felolvasásokkal és beszélgetésekkel tarkított vadászirodalmi estnek a természet, az állatvilág, a környezetvédelem és a fenntarthatóság témájában.

Színről színre – virtuális kiállítás a vidéki színjátszásról

Színről színre címmel a vidéki színjátszás 1854 és 1945 közötti korszakát mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (PIM – OSZMI) legújabb, hétfőtől elérhető virtuális kiállítása.

Új szolgáltatással bővült a Digitális Irodalmi Akadémia

Új szolgáltatással bővült a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA), ezentúl a legjelentősebb klasszikus magyar szépirodalmi alkotások is ingyenesen hozzáférhetővé válnak a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) digitális könyvtárában.

Piknik és kétheti beszélgetések: változatos programmal folytatódik a Pilinszky 100

A centenáriumi megemlékezés szeptembertől rendhagyó irodalomórával, irodalmi sétával, kétheti beszélgetésekkel, egy emlékkönyv kiadásával és november 26–27-én egy kétnapos, több generációt megszólító Pilinszky-piknikkel várja az érdeklődőket.

Költők képeken – Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Október 14-én nyílik a Jövőbemutató című, irodalmi témájú kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

4×4 illusztrátor sokszínű világokra nyit kapukat

A 4×4 illusztrátor kiállítás a PIM-ben a visegrádi négyek legjobb illusztrátorának munkáiból válogat.

Vadlazac – Workshopok indulnak szeptember végétől

A 2021-es őszi félévben a PKÜ folytatja a pedagógusoknak, könyvtárosoknak, könyvesbolti eladóknak és szülőknek is szóló Vadlazac workshop-sorozatát.

Dante-kamarakiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Danténak a magyar irodalomban és képzőművészetben megjelenő hatásait mutatja be a Silány időből az örökkévalóba című kamarakiállítás, amely szeptember 14-én nyílik Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) az itáliai mester halálának 700. évfordulója alkalmából.