Szabó Kimmel Tamás
Október 9-én történt
„Ha van szakma, ami nem a szabadságról szól, hát az a színészet! Legfeljebb akkor lehetsz szabad, amikor a rendező által megszabott kereteken belül már annyira tied a szerep, hogy mersz magadnak is megengedni olyan újításokat, amelyekkel még nem léped át a rendszer határait” – fogalmazta a ma negyvenegyedik születésnapját ünneplő Szabó Kimmel Tamás színművész, akit egyebek mellett a Made in Hungaria, a Pappa Pia, az 1945 és a Lefkovicsék gyászolnak című filmekben láthattunk.
Pintér Béla ezúttal fittyet hány a politikai korrektségre
Pintér Béla az Idegen testben a boldogságvágy hajótörésének különböző, de minden esetben szükségszerű eseteit járja körül, és kíméletlen ítéletet hirdet.
Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Mariann párharca a Centrál Színházban
November 23-án mutatja be a Centrál Színház a Pulitzer-díjas és Oscar-jelölt David Mamet Oleanna című drámáját Puskás Samu fordításában és rendezésében. Az áramütésszerű történetben egy diáklány szexuális zaklatással vádolja tanárát. A két főszerepet Hermányi Mariann és Szabó Kimmel Tamás játssza.
Piczkó Katalin: Azt akarom megmutatni, hogyan tudjuk meghúzni a határainkat
Vajon felismerjük, ha egy bántalmazó kapcsolatban élünk? Hogyan tudunk kiállni magunkért, újraírni a sorskönyvi mintáinkat? Erről szól egy új színházi sorozat a Jurányiban.
Október 9-én történt
1940-ben ezen a napon született John Lennon angol zenész, a Beatles együttes tagja, a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású személyisége, aki nemcsak zenéjével, hanem politikai szerepvállalásával is milliókra hatott.
Barangolás a Radnóti-univerzumban
A „mindig rohantam az uccán” mottójú irodalmi sétán Radnóti Miklós Budapestjén barangoltunk Juhász Annával és Szabó Kimmel Tamással.
Boksz, úszósapka és bezsidulás
Egy zsidó film, ami végre nem a holokausztról szól. Egy zsidó film, ami végre nem megríkat, hanem megnevettet. Egy zsidó film, amiben végre a zsidók és nem zsidók is magukra ismerhetnek. Egy zsidó film, a Lefkovicsék gyászolnak végre friss perspektívát hoz a zsánerbe.
Október 9-én történt
Ma van a postai világnap annak emlékére, hogy 1874-ben ezen a napon alapították meg az Általános Postaegyesületet. 1940-ben ezen a napon született John Lennon angol zenész, a Beatles zenekar frontembere. Ma ünnepli születésnapját Szabó Kimmel Tamás színész (képünkön).
Így gyászoltak Lefkovicsék – beszélgetés Breier Ádám filmrendezővel
A Lefkovicsék gyászolnak, ez a „keserédes, pesti zsidó dramedy”, ahogy rendezője nevezte első nagyjátékfilmjét, egy nyugdíjas korú bokszedző és az időközben Izraelben ortodox zsidóvá vált fia évtizedes konfliktusát állítja középpontba, miközben identitáskérdéseket is feszeget, hitről, veszteségekről és elengedésről is mesél.
Szabó Kimmel Tamás: Megláttam, és belém hasított: ő az
Szabó Kimmel Tamás színművész egy nehéz próbafolyamat során talált rá rég vágyott csontfekete kutyája nevére: Kage. Japán szó, jelentése: árnyék, állandó kísérő, tükörkép.
Megkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása
Breier Ádám első egész estés filmjében Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán játssza a főszerepet.
Forgatni kezdték Tiszeker Dániel romantikus vígjátékát
Megkezdődött Tiszeker Dániel új romantikus vígjátékának forgatása. A Nagykarácsony című film főbb szereplői Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla.
Hol vannak a katonák?
A II. világháború és az azt követő évek Hová tűnt a sok virág című népszerű slágere hűen adja vissza annak a rengeteg magyar családnak a reményvesztettségét, akik évekig hiába várták haza a háborúba vagy a málenkij robotra elhurcolt családtagjaikat. Szász Attila és Köbli Norbert új filmje, az Apró mesék ezzel a témával is foglalkozik.
Szétesések, felállások
Szabó Kimmel Tamással önálló színházi estje, a Széttépve kapcsán beszélgetett a nullahategy újságírója.