Szigligeti Színház
Hat erdélyi társulat lép fel Bukarestben
A kultúrák és közösségek közötti hídépítés jegyében mutatja be kiemelkedő előadásait a Magyar Színházi Szövetségbe (Maszín) tömörült hat erdélyi magyar társulat Bukarestben, a negyedik alkalommal megrendezett BukFeszten.
Öt erdélyi „hegy” megy a bukaresti „Mohamedhez” a magyar színházi fesztiválon
Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (Maszín), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi teátrum a román fővárosban is bemutathassa fontosnak tartott előadásait.
Székely Gábor: a modernkedő színházcsináló, aki nélkül nem lenne a Katona
Május 26-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Székely Gábor Kossuth-díjas rendező, a budapesti Katona József Színház alapító tagja.
Tíz kortárs magyar dráma az évadra
A kortárs drámák – akkor is, ha régmúlt időkből merítik témájukat – megírásuk időszakáról, azaz a mindenkori jelenről adnak látleletet. Olyan témákat dolgoznak fel, amelyek a nézőket is érintik, amelyekhez erős kapcsolódási pontokat találnak. Évados ajánlatunkban hat ősbemutató szerepel.
Shakespeare-től Shakespeare-ig – Tucatnyi izgalmas színházi bemutató szeptemberben
Jóval korábban kezdődik az évad: már szeptemberben premierekkel készülnek szerte az országban. Ezekből választottunk ki tizenkét fontos előadást Budapestről és vidékről, kőszínházakból és független társulatoktól, prózai és zenés bemutatókat.
Hat nagyszínpadi bemutató a szolnoki Szigligeti Színház következő évadában
A következő évad nagyszínpadi bemutatói a Lila ákác, az Eldorádó, a Hajmeresztő, a Figaro házassága – avagy egy őrült nap és a Függöny fel lesznek, a gyerekeket pedig az Aranykulcsocskával várják.
Tavaszindító top 12 – Válogatás márciusi színházi bemutatókból
Katona József, Karinthy Frigyes és Móricz Zsigmond képviselik márciusban a klasszikusokat, míg a kortárs magyar irodalom színe-java a Budapest Bábszínháznak írt történeteket. Ebben a hónapban sem maradunk Csehov- és Shakespeare-premier nélkül, a zenés műfajból pedig ezúttal musicaleket ajánlunk.
Balázs Péter: „Olyan jó dolog a közönség szemébe nézni”
Március 5-én született Balázs Péter Kossuth-díjas színész, a szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója, aki társulatában csak olyan szerepet játszott el, amelyről úgy vélte, hogy azt az ország más színházaiban is rá osztották volna.
Hat nagyszínpadi bemutatóval készül a Szigligeti Színház
„Felkészültünk a nyitásra, a jegyirodát a színházzal szembe költöztettük, több ezer nézőnk bérletét megújítottuk és a további helyeket még szeptember 23-ig értékesítjük. Ezennel kezdetét vette a Szolnoki Szigligeti Színház 2022/23-as évada, melyet Barabás Botond igazgató és Szalay Ferenc polgármester nyitottak meg” – áll a színház közleményében.
Öt bemutatót tervez az idén a nagyváradi Szigligeti Színház
Öt bemutatót, tantermi előadásokat tervez a nagyváradi Szigligeti Társulat, amelynek a 2022–2023-as évadtervében három vendégelőadás is szerepel.
Áprilisban két fesztivált is szervez a nagyváradi Szigligeti Színház
Áprilisban két fesztivált is szervez a nagyváradi Szigligeti Színház, amely először az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek találkozójának ad otthont, majd a HolnapUtán Fesztivált szervezi meg – adta hírül szerdán a Krónika című erdélyi napilap.
Elkezdődött a 2021-es Színházi Szemle a Városmajorban
Augusztus 25-én a nagyváradi Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadásával megkezdődött a 2021-es Városmajori Színházi Szemle programsorozata. A népszerű mustra immár hagyományosan a nem budapesti színházak izgalmas, szórakoztató előadásait mutatja be a fővárosi közönségnek.
Miniévadot tart szeptember első felében a nagyváradi Szigligeti Színház
Miniévadot tart szeptember első két hetében a nagyváradi Szigligeti Színház, amelynek három társulata színre viszi a 2020–2021-es évadban bemutatott valamennyi új produkcióját.
Kortárs román darabbal készül a nagyváradi Szigligeti Társulat
Gianina Carbunariu román drámaíró A tigris című darabját mutatja be március 6-án a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Tóth Tünde rendezésében
Alapításának 120. évfordulóját ünnepli a nagyváradi Szigligeti Színház
Előadásokkal, online premierrel és kísérő programokkal ünnepli alapításának 120. és újjászervezésének 10. évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház.