színház

Napokon belül megérkezik a színházak támogatása

Napokon belül megkezdődik a megítélt kormányzati támogatások kifizetése a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, köztük a fővárosi és vidéki színházak számára.

Erős évaddal nyitott a 6Szín

Hat ősbemutatóval, három vizsgaelőadással, húsz befogadott társulattal, számos gyerek- és egyszemélyes produkcióval, érzékenyítő és zenés előadásokkal kezdte meg első évadát a 6Szín.

Színházi alkotótábor középiskolásoknak és pedagógusoknak Gyomaendrődön

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület a tavalyi nagy sikerű esemény után idén augusztusban újra színházi alkotótábort szervez a színjátszással, színházcsinálással, színpadiszöveg-írással foglalkozó diákok, csoportok és csoportvezetők számára. Az ODE Egyetem legújabb képzése is itt debütál: 60 órás kreatív tánctanfolyamra hívják a pedagógusokat.

Negyven program a Szentendrei Teátrum nyári kínálatában

Huszonkét produkcióval, a kísérőprogramokkal együtt összesen 40 eseménnyel várja a látogatókat a Szentendrei Teátrum nyári évada június 30. és augusztus 26. között.

Csaknem százezren látták a Szegedi Nemzeti Színház előadásait az idei évadban

Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták – közölte Barnák László főigazgató szerdán az évadzáró társulati ülésen.

Rendhagyó helyszíneken zajló színházi eseménysorozat Veszprémben és a régióban

Rendhagyó helyszíneken rendezett színházi előadásokkal várják a Veszprém–Balaton Európa kulturális fővárosa 2023 programsorozat részeként az év második felében a közönséget – közölte hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján Varga Richárd, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. menedzsere.

Ernő, Ödön és Leonóra nyomában – Veszprémi nevezetességek

Az ország egyik legrégebbi vára, Gizella királyné ereklyéje, számos kiállítóhely, galéria és színház, történelmi emlékhelyek az ókorból és a középkorból, viadukt és állatkert. A veszprémi és Veszprém környéki nevezetességek tárháza szinte kifogyhatatlan.

„Judit rock and roll arc” – Szőke Abigél színészi és emberi útkeresésről

Szőke Abigél a való életben is rock and roll arc. Olyan, mint egy klassz csaj a szomszédból, akivel esténként a gangon szívesen beszélgetsz. Lenyűgözően természetes. 19 évesen robbant be a filmvilágba, és A martfűi rém vagy az Akik maradtak áldozataként éppúgy beragyogta a vásznat, mint most az új magyar kedvenc sorozat, A besúgó lázadó tinijeként a képernyőt. Jelenleg Németországban tanul.

Drámák, sztorik, komédiák a kulisszák mögül

Hogyan keveredik nyílt színi párbajba Major Tamással egy ügyelő? Miként lehet rávenni egy színészt, hogy megtanulja a szövegét? Mi történik, ha előadás előtt kell beugrót találni aznap estére? Színházi háttéremberekkel beszélgettünk a Jó kérdés sorozatában.

Csányi Sándor és Tenki Réka először játszik együtt

Csányi Sándor és Tenki Réka először állnak együtt egy színpadon. Az Edith Éva Eger A döntés című világsikerű művéből készült előadást április 29-én mutatják be Budapesten a MOM Kulturális Központban.

Prágai Quadriennále – Nyílt pályázati felhívás

2023. június 8. és 18. között rendezik meg a színházi látványtervezés és szcenográfia 15. nemzetközi seregszemléjét, a Prágai Quadriennálét (PQ). Az Országok és régiók kiállítás (PQ Countries and Regions) a PQ legfontosabb versenykiállítása, melyen legutóbb 62 ország mutatkozott be. A kiállítást 2019-ben 69 000 néző látta. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet mint a magyar kiállítás főszervezője, nyílt pályázatot hirdet színházi látványtervezők számára a kiállítás művészeti koncepciójának kidolgozására.

„Mintha a nagyihoz mennék” – Tízéves a Bethlen Téri Színház

A fiatalok, a belépők, a kísérletezők, az új hangok fellépési lehetőséghez jutása vezérli a Bethlen Téri Színház vezetőségét. Szögi Csabával, Éberhardt Klárával és Váczi Lászlóval beszélgettünk.

„Mi baja van velem a Jóistennek?” – A mi utcánk Pécsen

Hogyan lesz érdekes egy isten háta mögötti utca, amit csupa szedett-vedett népség lakik: alkoholisták, iszákosok, akik ha egyszer kijózanodnak, „ugrálnak a kútba, mennek a vonat elé vagy hozzák a kötelet”? Inkább megyünk a vonat elé. Ez a többes szám első személy fontos mindebben.

„Nincs béke bennem” – A Nem, nem, köszönöm a KuglerArtban

Fel lehet-e dolgozni a gyerekkori molesztálást, ha „nem történt semmi végül is”? Hogyan tehet tönkre egy egyébként sikeresnek tűnő életet egy ilyen trauma? A Portugállal ismertté vált Egressy Zoltán novellájából készült, Nem, nem, köszönöm című monodrámát Gubik Ági felkavaró előadásában láttuk a KuglerArt Szalonban.

Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok Balassagyarmaton

Tizenegy előadást mutatnak be Balassagyarmaton a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon péntektől vasárnapig. Az amatőr színházi mozgalom seregszemléjét 38. alkalommal rendezik meg a Nógrád megyei városban.

Barabási Albert László hálózatkutató könyvéből készült színházi előadás

Barabási Albert László hálózatkutató A képlet című könyvéből készült színházi előadás Gyergyószentmiklóson. A K. Gedeon tündöklése és bukása című színpadi adaptációt szombaton mutatja be a Figura Stúdió Színház.