vallás
XIV. Leó útja a vasalódeszkától a Szent Péter-bazilika oltáráig
A pápa testvére, John Joseph Prevost szerint öccse ugyanúgy szeretett indiánost játszani, mint bármelyik másik gyerek, csak ő még „paposat” is szívesen játszott. A vasalódeszkájuk volt az oltár.
A pszichológia csak az út feléig viszi az embert, aztán otthagyja
Hogyan maradhat állva a szörfös a 21. század viharos vizein? És mit csináljon, ha elveszti az egyensúlyt? A Brain Bar egyik legkülönlegesebb vendégelőadójával, dr. Baán Izsák bencés rendi perjellel beszélgettünk.
Bosco Szent Jánostól hitet, szakmát és szeretetet kaptak a tanítványai
Kétszáztíz éve, 1815. augusztus 16-án született Bosco Szent János, ismertebb nevén Don Bosco olasz katolikus pap, a Szalézi Szent Ferenc Társaság megalapítója, a katolikus népnevelés és szociális gondoskodás nagy alakja.
A túlélés záloga nem a víz és az élelem lesz, hanem a közösség
Béres Tamás teológust, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezetőjét hallgatva a világvégejóslatokat övező pánik helyét a józan bizakodás veszi át.
Éljen soká
<div style="width: 100%;"><div style="position: relative; padding-bottom: 177.78%; padding-top: 0; height: 0;"><iframe title="7_MEME_MOBIL_Eljen_soka" frameborder="0" width="360" height="640" style="position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%;" src="https://view.genially.com/6852a68e5706dae12794752c" type="text/html" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" scrolling="yes" allownetworking="all"></iframe> </div> </div>
Istenem, örök Atyám
<div style="width: 100%;"><div style="position: relative; padding-bottom: 177.78%; padding-top: 0; height: 0;"><iframe title="19_MEME_MOBIL" frameborder="0" width="360" height="640" style="position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%;" src="https://view.genially.com/6853016d38fbbd82097ecddb" type="text/html" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" scrolling="yes" allownetworking="all"></iframe> </div> </div>
Magyarország utolsó hercegprímása egész életében a zsarnokság ellen küzdött
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása, aki egész életében a zsarnokságok ellen küzdött: a harmincas években Gömbös Gyula diktatórikus törekvéseivel és a nyilaskeresztes mozgalommal, a második világháború után a kommunista vezetők diktatúrájával állt szemben.
Michelangelo vonakodva festette meg, most bezár a Sixtus-kápolna
Újra a Sixtus-kápolnára figyel a világ – május 7-én kezdődik a pápaválasztó konklávé, amelyen döntenek Ferenc pápa utódjáról. A magyar nyelvben az olasz elnevezés fordításából adódóan „Sixtusi kápolnaként” is emlegetett szentélyről gyűjtöttünk össze néhány érdekességet.
Kiemelik az Aquincumban talált Mithras-szentélyt
Kiemelik és bemutatják az aquincumi katonaváros Mithras-szentélyét. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) szakemberei által feltárt romfalakat daruval kezdték el kiemelni csütörtökön, az óbudai építkezés befejezéséig szakszerűen tárolják, majd egy védőépületben mutatják be a nagyközönségnek.
Egy mai paraklétosz: Demeter Sándor Lóránd
Ebben a könyvben a szerző, aki egyébként unitárius lelkész, elhangzott egyházi szövegeiből építkezve mutatja fel a vigasztalás és vigasztalódás lehetőségeit.
Akkor születik új ének, amikor a régiek már nem tudják leírni, ami történt
Füzesi Manuélából, az abuzált kislányból hívő kardiológus lett, és úgy érezte, meg kell írnia a történetét. Így született a Ráháb zsoltára.
Az ikonikus Krisztus-szobrok a nyomába se érnek a lengyelek Mária-emlékművének
Óriási Mária-szobor építése kezdődött meg a közép-lengyelországi Toruń városához közeli Konotopie faluban. Az 55,6 méter magas emlékmű egy lengyel milliárdos házaspár hálaadó adományából valósul meg – jelentette a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap.
Berlin mini Magyarországának háziasszonya imádkozni tanít
Urbán Ilona a berlin-brandenburgi magyar katolikusok szíve-lelke. Amit csinál, olyasféle varázslatként hat, mintha a Brandenburgi kapu mellé egyszer csak hirtelen odapottyanna a budapesti Mátyás-templom.
Brazil futballrajongó apáca lett a világ legidősebb embere
A közel 117 éves Inah Canabarro a hitet tartja a legjobb életelixírnek. A Porto Alegre városában élő apáca ugyanakkor nagyszerű humoráról és fociimádatáról is ismert.
Hogy fér össze a Biblia és a mesterséges intelligencia?
Az MI jövője filozófiai, technológiai és teológiai kérdéseket is felvet. Békefi Bálint könyve új megvilágításba helyezi az MI és az emberiség jövőjét is.
Mesterséges intelligencia által vezérelt Jézus-hologram várja a híveket a gyóntatószékben
Luzern legrégebbi templomában, a Szent Péter-kápolnában felállított, a vallás és technológia határait feszegető installáció a Deus in Machina nevet kapta.