Az UNESCO ICOMOS (International Council on Monuments and Sites) szervezetének javaslatára április 18-át NEMZETKÖZI MŰEMLÉKI NAPpá nyilvánították. Először 1984-ben ünnepelték. E napon főleg azokra a műemlékekre hívják fel a figyelmet, amelyek veszélyben vannak. Magyarország már a meghirdetés évében csatlakozott a kezdeményezéshez.

NÉMETH LÁSZLÓ (Nagybánya, 1901. április 18. – Budapest, 1975. március 3.): író, esszéista, műfordító. 
Németh László szemléletére mélyen hatott a „választott szülőföld", apjának szilasbalhási parasztbirtokos rokonsága. 1919-ben, érettségi után magyar–francia szakos bölcsész volt, 1920 tavaszán azonban átiratkozott az orvoskarra. 1925-ben elvégezte az egyetemet, a Szent János Kórház cselédkönyves orvosa lett; házasságot kötött Démusz Ellával. A Nyugatban megjelent pályadíjnyertes novellája, a Horváthné meghal. Fogorvosi rendelőt nyitott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye (Emberi színjáték). Babits barátságába fogadta, Németh László a Nyugat vezérkritikusa lett. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott; díját azonban – Hatvany Lajos támadása miatt – visszaadta. 1932-ben szakított Babitscsal és a Nyugattal; kiadta egyszemélyes folyóiratát, a Tanút. 1934-ben Fülep Lajossal és Gulyás Pállal megindította a Választ; a Rádióban az irodalmi osztály vezetője, a Magyarország cikkírója lett. A háborús években a Kelet Népének, Zilahy Hídjának és a Magyar Csillagnak a munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe (1940). Illyéssel a Népi Művelődési Intézet szellemi irányítója, a Válasz munkatársa. 1947-ben megjelent Iszony című regénye. Az ötvenes években némaságra volt ítélve, csak műfordításai jelenhettek meg. 1954-ben súlyosan megbetegedett; betegségéről vezetett naplóját, önmegfigyeléseit adta ki Levelek a hipertóniáról címmel. Galilei című drámáját 1956. október 20-án mutatta be a Katona József Színház. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. Utolsó alkotói korszakában Sajkódon rendezte be írói műhelyét. Agyvérzés vetett véget pályájának.
Életműve négy alapforma: tanulmány, regény, dráma és önéletírás rendszere. Értekező prózájának három műfaja és korszaka: a kritika, az esszé és a tanulmány. Az esszéíró a tárgykört az irodalmon túli területekre (történelemre, tudományra, ideológiára, pedagógiára) is kiterjesztette. A tanulmányszerző ereje a kettős megközelítés: a strukturális és történeti elemzés egymásra vetítése. Eleinte inkább a portré, 1945 után a tudománytörténet vonzotta (Berzsenyi, 1938; Szekfű Gyula, 1940; Széchenyi, 1942; Sajkódi esték, 1961).
Regényeiben a realizmus klasszikus hagyományát a gide-i, prousti modern tudatregény esztétikájával keresztezte. Fő problémájuk az emberidegenség és szolgálaterkölcs ütközése és feloldási kísérlete. Az egyik változat az „üdvtörténet" a fejlődésregény foglalatában, középpontban a „szent", a „hős" alakjával (Emberi színjáték, 1944; Utolsó kísérlet, 1969; Égető Eszter, 1956). A másik típus a „lélekmonódia", mely a világból kiszigetelődő ember, a „szörnyeteg" belső állapotrajzára, szoborszerű jellemére összpontosít (Gyász, 1935; Iszony, 1947). Az Irgalomban (1965) e két irány egybefonódik. Műfaji tekintetben mindegyik a társadalmi, lélektani, mitológiai és lírai regény határesete.
A dráma Németh László számára kelepcehelyzetekben a katarzis esélye, a válság öntisztulása. Követi a klasszikus görög dráma lényegre szorítottságát, de a végzetet az embertermészettel azonosítva humanizálja. Társadalmi drámáiban a szociális bűntudat és édenalapító törekvés összeütközését, a cselekvési lehetőségeitől megfosztott, a családi „jó érzések hínárjában" vergődő értelmiségi ember vívódását jelenetezi (Villámfénynél, 1936; Papucshős, 1934; Mathiász-panzió, 1940–45; Szörnyeteg, 1953; Nagy család, 1962–64). Történelmi drámáiban az igazságkereső hőst állítja szembe korának kicsinyességével, értetlenségével, valamint önnön emberi gyengeségével (VII. Gergely, 1939; Széchenyi, 1946; Galilei, 1953; Az áruló, 1954; A két Bolyai, 1961; Gandhi halála, 1963).
Németh László a XX. századi magyar próza megújítója s különösképp az esszében és regényben európai szintű művelője.

(Grezsa Ferenc szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

A Budapesti Nemzetközi Vásár „őse” az 1906-ban a Vigadó egyik helyiségében megrendezett Márciusi Vásár volt, amely a hazai termékek vásárlását és fogyasztását szorgalmazó „Tulipán Mozgalom” kezdeményezésére jött létre és lényegében árumintavásár volt. 1907-től a városligeti Iparcsarnokban rendezték meg, mint Tavaszi Vásárt. 1912-től a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vette át a rendezést, 1918-tól pedig a vásár nemzetközi jellegű lett és neve Keleti Vásár-ra változott. 1925-től kapta meg ettől kezdve végleges nevét, a Budapesti Nemzetközi Vásárt. A vásár kiállítói és látogatói között egyre nőtt a külföldiek száma. Ezt segítette elő a nemzetközi vásárigazolvány bevezetése, amely utazási és vízumkedvezményekkel járt. A belföldi látogatók pedig 1933-tól úgynevezett „filléres” vásár-vonatokat vehettek igénybe. 1930-ban 530 000 látogatót számláltak; a II. világháború alatti területi visszacsatolások következtében 1 300 000-re nőtt a látogatók száma. 1935-től a rendezésbe bekapcsolódott a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége. A vásárok rendezését már 1947-ben folytatták, először csak Őszi Vásárt rendeztek, majd évente kettőt: tavasszal és ősszel is. 1993-tól a hagyományos BNV megszűnt; évente többfajta szakvásár váltotta fel.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Budapest Lexikon)

GYARMATI LÁSZLÓ (Balassagyarmat, 1921. április 18. – Madrid, 1980. szeptember 1.): gyógyszerész, egyetemi tanár, új eljárások kidolgozója a gyógyszerek felszívódásának vizsgálatára. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett gyógyszerész diplomát 1949-ben. 1950-ben a Gyógyszeripari Kutatóintézet munkatársa lett. A hazai morfingyártással és mellékalkaloidák kinyerésével foglalkozott, s gyógyszertechnológiai csoportot hozott létre. 1955-től az Egészségügyi Tiszti Iskolán oktatott hivatásos tisztként, majd a Magyar Néphadsereg egészségügyi szolgálatának kutatóintézetében dolgozott. Itt toxikológiai-klinikai laboratóriumot hozott létre, új eljárásokat dolgozott ki a gyógyszerek felszívódásának vizsgálatára. 1971-ben egyetemi tanárrá nevezték ki a Semmelweis Orvostudományi Egy. (SOTE) Gyógyszerészeti Intézetébe, később dékánhelyettes is lett. A Gyógyszerészet és az Acta Pharmacatica Hungarica című folyóiratok szerkesztő-bizottságának volt tagja.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Az európai betegjogi napot az Active Citizenship Network (ACN) elnevezésű civil szervezet kezdeményezésére 2007 óta egyre több országban rendezik meg április 18-án. Az elmúlt években a Nemzeti Egészségügyi Tanács egyik célja, hogy jelentős szakmai nappá tegye a rendezvényt a betegszervezetek számára. A rendezvény egyik célja, hogy szakmai tudást, információkat adjon a betegszervezeteknek az őket is érintő szakmai kérdésekben.