2007 december 18-án, az ENSZ 62/139-es határozata jelölte ki április 2-át az autizmus világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra és az Asperger-szindrómára, amely tízmilliókat érint a földön. Az Autizmus Világnapja ENSZ határozat kéri a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az autizmust minél szélesebb körben megismerjék a társadalmaikban.
Az autizmus világnapja a hét hivatalos egészség-specifikus ENSZ-nap egyike. Maga a nap egyesíti az autizmus szervezeteit az egész világon, hogy segítsen olyan kutatásokban, diagnózisokban, kezelésben és elfogadásban, amelyek autista fejlődési sajátosságokkal járnak.

Konrád György (Debrecen, 1933. április 2. – Budapest, 2019. szeptember 13.)

Kossuth-díjas író, esszéíró, szociológus. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Debrecenben született, 1933. április 2-án. Apja jómódú zsidó vaskereskedő, a család Berettyóújfalun élt. Az 1944-es üldözések idején Konrád pesti rokonokhoz menekült. 1946-ban a debreceni református kollégium, 1947–1951-ben a budapesti Madách-gimnázium tanulója volt. Polgári származása miatt nem jelentkezhetett egyetemre, de fölvették az Orosz (később: Lenin) Intézetbe, innen iratkozott át 1953-ban az ELTE magyar szakára.

Az 1953-as reform híveként írta első recenzióit az Új Hang című folyóiratba. 1956-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, diplomamunkáját Pap Károlyról írta. Az alakuló Életképek szerkesztőségének tagja. 1956 októberében egyetemi nemzetőr. Ezután évekig állástalan.

Az évtized végén tagja a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának. 1959 és 1965 között ifjúságvédelmi felügyelő a budapesti VII. Kerületi Tanács gyámhatóságán. 1960-tól félállásban a Magyar Helikon Kiadó lektora és sorozatszerkesztője. 1965-től 1973-ig városszociológus az ÉVM Városépítési Tudományos és Tervező Intézetében (VÁTI). Több szaktanulmányt publikált Szelényi Ivánnal közösen, a legjelentősebb: Az új lakótelepek szociológiai problémái (1969).

Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján bontakozott ki értekező munkássága, legszívesebben a francia és az orosz irodalom jelentős alakjaival és irányzataival foglalkozott. 1960-ban elsőként adott áttekintést Magyarországon a nouveau roman legjelesebb képviselőiről. Első regényének, A látogatónak megjelentetését a Szépirodalmi Könyvkiadó nem vállalta, a Magvető viszont igen, s az az 1969-es könyvhét legnagyobb sikere lett. 1973-ban újabb regényét, A városalapítót politikai okokból a Magvető is elutasította, illetve csak 1977-ben adta ki, megcsonkítva. 1973 nyarán Konrád ügyészi figyelmeztetésben részesült, és elveszítette állását.

A dobai elmegyógyintézetben dolgozott, készülő harmadik regényéhez gyűjtött anyagot. 1973–1974-ben Szelényi Ivánnal közösen megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című történetfilozófiai (illetve az ő műfajjelölésükkel: tudásszociológiai) esszét, melynek kéziratát a hatóság lefoglalta, és a szerzők ellen államellenes izgatás címén vizsgálatot folytatott. A zaklatások elől Szelényi kivándorolt, Konrád György pedig a belső emigrációt választotta.

1978-ban fejezte be harmadik regényét, A cinkost, utóbb Konrád első három könyvét összefüggő trilógiának nyilvánította.

1976-ban lejárt Konrád hároméves utazási eltiltása, s Nyugat-Berlinbe utazott, ahol egyéves ösztöndíjat kapott. Innen New Yorkba, San Franciscóba és Párizsba látogatott el, csak 1979 márciusában tért vissza Magyarországra. 1982–84-ben ismét hosszabb külföldi út következett Nyugat-Berlinbe, New Yorkba és Párizsba. 1987–88-ban a Colorado College-ban oktatott világirodalmat. A magyar kulturális életből gyakorlatilag kiiktatódott, másfél évtizeden át mindössze A városalapító cenzúrázott kiadása (1977) és a Mondatok egy képzelt regényről című esszé (1982) jelenhetett meg tőle legálisan. Ugyanakkor az ország határain túl valamennyi műve megjelent (regényeit mintegy tizenkét nyelvre fordították le), s a külföldi közvélemény előtt ő lett a kortárs magyar széppróza legismertebb alakja.

A nyolcvanas években leginkább politikai-politológiai tárgyú cikkei váltottak ki jelentősebb visszhangot, kivált az Antipolitika című könyvének 1985-ös német kiadása. Ebben békés eszközökkel fölszámolhatónak mondta a jaltai egyezmény következményeit. A nyolcvanas évek elejétől Konrád részt vett a magyar demokratikus ellenzék mozgalmában, legtöbb műve „szamizdat” kiadásban is hozzáférhetővé vált Magyarországon.

Veres András: Konrád György életrajza (részlet)

Csukás István (Kisújszállás, 1936. április 2. – Budapest, 2020. február 24.)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, ifjúsági szerző. 2000-től haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

Kisújszálláson született 1936. április 2-án. Arcvonásaik alapján anyját, Varró Margitot kun, apját jász származásúnak gondolta. Apja nehéz sorsú kovácsmester volt Kisújszálláson, egy kerékgyártó komájával közös portán. Nagy álmai, tervei voltak, előbb megvásárolta az egész udvart a műhelynek, majd traktort, cséplőgépet szerzett. Ebben a szegény, de boldog világban töltötte gyermekéveit a költő. Itt járt elemi iskolába.

A háború után nagyot változott élete: egy zenetanár biztatására, anyja akaratából jelentkezett az akkor alakult békéstarhosi zeneiskolába, hegedűművész akart lenni. Menekülés is volt ez számára, mert a család nagyon elszegényedett, apjától elvették a kovácsműhelyt, nagy építkezéseken kereste a család kenyerét. Öccse ipari tanuló lett. A fiatal diák életének második boldog korszaka volt az intézet, tanult, olvasott, s naphosszat gyakoroltak a kastélyban, a hatalmas parkban, kamarazenéltek, előadásokon szerepeltek, becsvággyal készült a hegedűművészi pályára. Nyaranta apja mellett dolgozott az építkezéseken, téglát hordott, s kétségbeesetten áztatta-ápolta tönkrement ujjait. Kamaszosan lázadt fel apja ellen, majd az intézet ellen, s végül a zene ellen is. Érettségi után előbb a jogi egyetemre jelentkezett, majd egy idő után átment a bölcsészkarra. 1954 és 57 között volt egyetemi polgár.

Föllázadt az egyetem ellen is, bölcsész tanulmányait nem fejezte be. Megjelentek első versei, írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt, a Fiatal Művészek Klubjának vezetője volt, majd a Művészeti Alapnál, a Munkaügyi Minisztériumban, a Néphadsereg című lapnál dolgozott. 1968-tól 1971-ig a Magyar Televízió munkatársa, 1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője. 1989-től 1991-ig szerkesztőbizottsági tag az Új Idő című lapnál.

Az ifjúsági irodalomért nemcsak a könyvkiadásban tevékenykedett, hanem a gyermeklapok szerkesztésében is részt vállalt. Alapító szerkesztője volt – Kormos Istvánnal – a Kincskeresőnek. Egy ideig a Kölyökmagazin szerkesztő bizottságának az elnöke, majd a Piros Pont főszerkesztője.

Farkas László: Csukás István életrajza (részlet)

A vezeklő Venus

A legendás hagyomány szerint Mária örömlányként kereste kenyerét Alexandriában. Szakítani akarván parázna életmódjával, elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol a Szent Sírhoz, ám nem volt hajójegyre pénze. Miután ifjú volt és szép, önként adódott a megoldás, testével fizetett a hajósoknak. A Szent Sírnál látomásban részesült, majd a sivatagba ment, ahol 47 (!) évig vezekelt három kővé aszott kenyéren tengetve életét. Remeteként halt meg. Pusztabéli remetetársának és hitoktatójának, Zoszimusznak két oroszlán segített eltemetni (mint Remete Antalnak Pált).
Egyiptomi Mária V. századi történetének lehet valóságalapja, mégis inkább erkölcsre nevelő példázatnak tekinthetjük, amelybe – talán – Venus jelképes megtérítését is „belecsempészte” az egyház. Venus nemcsak április pogány úrnője volt – ezért kerülhetett Mária névünnepe április 2-ára –, hanem tengerből született (vö. Mária hajóútjával), s mint szerelemistennő, az örömlányok védnöke, keresztény szemmel a paráznaság megtestesülése is. A Mária név a héber Mirjam görögös-latinos változata, egyesek szerint „úrnőt”, mások szerint „tengert” jelent.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium  (részlet)

1967 óta tartják világszerte a GYERMEKKÖNYVEK NEMZETKÖZI NAPJÁt Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) által szervezett ünnep célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást, a könyveket. Minden évben más-más ország vállalja az eseménysorozat szponzorálását, nevezetesen az adott ország megfogalmazza a nap jelmondatát, felkér egy neves írót, hogy ez alkalomból küldjön üzenetet a világ gyermekeinek, s egy képzőművészt, hogy tervezzen plakátot. 2001-ben Magyarország szervezte a központi rendezvényeket. – Április 2. a 2020-ban elhunyt Csukás István, a halhatatlan Süsü megálmodójának születésnapja is.

1993-ban az Európai Szakszervezetek Szövetsége SZAKSZERVEZETI AKCIÓNAPpá nyilvánította április 2-át, amelyen a szociális feszültségeket, a munkanélküliség problémáit vitatják meg.

A tehetséges hadvezér és az első Elbrusz-expedíció tagja, EMÁNUEL GYÖRGY (Versec, 1775. április 2. – ? [Oroszország], 1837. január 14.) a déli határőr-vidéken katona családban született és ő is ezt a pályát választotta. A splényi gyalogezredben olyannyira kitüntette magát, hogy a vármegye javaslatára a bécsi magyar testőrség tagja lett. Parancsnokával való összetűzése következményeként emigrált Oroszországba, ahol a napóleoni háború alatt katonai sikerek egész sora fűződött nevéhez. A borogyinói csatatéren tanúsított vitézségéért a legmagasabb orosz katonai kitüntetést, a Szent György rendet kapta meg. Altábornagyi rangban a Kaukázus vidékére vezénylik, ami akkor is háborús tűzfészeknek számított. Emánuel György már Bécsben is részt vett a szellemi életben, sokoldalú, érdeklődő ember volt, Kisfaludy Sándor is barátai közé tartozott. A földrajzi felfedezések világa sem állt távol tőle; osztagot szervezett az 5642 méter magas Elbrusz meghódítására. Az expedíciónak rajta kívül egy másik magyar tagja is volt: az ógyallai Bese János földrajztudós. Végül a csapatnak csak egyetlen – orosz – tagja jutott fel a csúcsra, azonban az általa gyűjtött kőzetminták felét Emánuel Bese János által hazaküldte a Magyar Nemzeti Múzeum részére. Az Elbrusz-expedíció sikeres megszervezéséért és végrehajtásáért Emánuelt az orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000)