Mózes Attila (Marosvásárhely, 1952. április 8. – 2017. január 31.)

Márai Sándor-díjas író, irodalomkritikus, szerkesztő. A Digitális Irodalmi Akadémia 2019-ben posztumusz tagjává választotta.

*

Mózes Attila 1952. április 8-án született Marosvásárhelyen. Gyermekéveit egyszerre határozták meg a polgári neveltetés szabályai és a külvárosi csavargások szabályszegései. Zenét tanult és vívott, de a belváros szélén élő tisztviselőcsaládja köréből kijárása nyílt a munkáskolóniák, a peremvárosi területek, különösen az Oncsa-telep felé is. Első írásai ugyanúgy a város és a megye lapjának, a Vörös Zászlónak az irodalmi mellékletében jelentek meg, mint testvérének, a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt Zoltánnak.

Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, majd a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar-francia-orosz szakon tanult. 1976-os diplomaszerzése után egy elrománosodott faluban, Székelyhidason tanított. Feleségével, Finta Edit (1945–) képzőművésszel évekig éltek a Székelykő alatt fekvő településen. 1979-ben került a kolozsvári irodalmi hetilap, az Utunk szerkesztőségébe. A lap 1990-es névváltása után is maradt a Helikonnál, egészen 2017. január 31-én bekövetkezett haláláig. A kilencvenes évek elején a házaspár elvált, Finta Edit közös gyermekükkel, Balázzsal áttelepült Magyarországra.

Mózes Attila 1968-tól publikált. Korán bekapcsolódott az irodalmi életbe, az írói csoportosulásokba, a közösségi létbe. Egyetemi éveiben a pályakezdés előtt álló szerzőket összefogó Gaál Gábor Kör alelnöke volt Kolozsvárott, Markó Béla (1951–) elnökségének idején. A prózaírás mellett fiatalon nevet szerzett kritikusként is. Már első kötete megjelentése előtt tagja volt az év legjobb erdélyi magyar könyvének kijáró Pezsgő-díj zsűrijének. Pályája során esszéket, az irodalmi mellett zenei tárgyú kritikákat is írt, de az Utunk minden más rovatához illeszkedő cikkeket is jegyzett az évek során.

Első önálló kötete 1978-ban jelent meg Átmenetek. Szövegek különböző hangulatokra címmel a Kriterion Könyvkiadó Forrás sorozatában. Mózest a „harmadik Forrás-nemzedék” legjelentékenyebb prózaírójaként tartjuk számon. E nemzedék, melynek jelentkezése a Varázslataink című költészeti antológiától (1974), illetve Szőcs Géza első verseskötetétől számítható, egy urbanizálódó irodalom képét villantotta fel az erdélyi regionális kánonban, nem mellesleg esszéírói (Ágoston Vilmos, Tamás Gáspár Miklós, valamint a Szövegek és körülmények című antológia [1974] további szerzői és az ott nem szereplő – mert náluk fiatalabb – Egyed Péter) révén a kortárs bölcseleti és teoretikai kérdések iránti fogékonysága sem kerülhető meg. Ez a nemzedék azonban a diktatúra egyre erőteljesebb nemzetiségellenes politikája, elnyomása alatt nem teljesedhetett ki: szerzői egy része (mint Sütő István vagy Palotás Dezső) fiatalon meghaltak, mások elhagyták Romániát, esetleg az anyanyelvű kultúra egészével is meggyengült a kapcsolatuk, és felhagytak az írással. Mózes Attila baráti kapcsolatai – talán ezért is – elsősorban a nálánál idősebbek, a Forrás második generációjába tartozó írókhoz és költőkhöz (pl. Vásárhelyi Gézához, Király Lászlóhoz vagy Bogdán Lászlóhoz) fűződtek.

Antal Balázs: Mózes Attila életrajza (részlet)

A romák 1971-ben, Londonban rendezték meg első világkongresszusukat, amelyen az Indiából és húsz országból érkezett küldöttek elfogadták a roma nép szimbólumát, zászlaját, mottóját, himnuszát és április 8-át A ROMÁK VILÁGNAPJÁvá nyilvánították. Ekkor folyami szertartásokkal, illetve gyertyagyújtással ünnepelnek a romák a világ mintegy 40 országában, ezzel emlékezve arra, hogy mintegy ezer évvel ezelőtt indultak Indiából máig tartó vándorútjukra.

A méhészkedés szakértője és szakírója, KOLTAY PÁL (Szarvas, 1896. április 8. – Szarvas, 1969. április 9.) képzettségére nézve tanár volt, egész életét Békésben töltötte, de a tanítás mellett aktívan foglalkozott a méhészkedés gyakorlati kérdéseivel. 1922-ben saját tapasztalataival bizonyította a vándorlásos méhészet előnyeit; 1935-ben szűkebb hazájában életre hívta az első vándoroltató méhészcsoportot. Számos szakkönyve jelent meg, például a Korszerű méhészkedés (1944), a Méhészeti ismeretek (1959; társszerzőkkel), illetve A méhészet zsebkönyve (1960).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban, Magyar Életrajzi Lexikon)