Jeles napok
Augusztus 14-én történt
„A színész gyönyörűen, tökéletesen csiszol önmagában egy-egy szerepet. Nagy erőfeszítés kell hozzá. Olyan a színész munkája, mint a gyémántköszörűsé. Az idegen embert – a szerepet –, a gyémántot csak gyémánttal lehet formára köszörülni. Szíveket csak szívvel. S a Nagy Szerep az, amelyben a színész gyémántköszörűsnek érzi magát” – fogalmazta az 1959. augusztus 14-én elhunyt Jávor Pál, az 1930–40-es évek legnagyobb magyar filmcsillaga.
Augusztus 14-én történt
1385 Megköttetett a krevai unióról szóló szerződés Lengyelország és Litvánia között. II. (Jagelló) Ulászló a lengyel trónra lépve megalapította a Jagelló-dinasztiát.
1834 Útjára indították az első dunai gőzhajót, amelynek elkészítését gróf Széchenyi István támogatta.
1893 A világon először Franciaországban vezették be a gépjárművek nyilvántartását.
1920 A VII. nyári olimpiai játékok megnyitóján, Antwerpenben mondták el először az olimpiai esküt, és itt húzták fel először a Pierre de Coubertin tervezte ötkarikás olimpiai zászlót.
1920 Megkezdődött a többnapos, „visztulai csodaként” emlegetett csata, amelyben a lengyel hadsereg Varsó közelében megállította a szovjet-orosz Vörös Hadsereg offenzíváját.
1932 Los Angelesben véget ért a X. olimpia, amelyen a magyarok hat aranyérmet nyertek.
1936 Az Egyesült Államokban utoljára hajtottak végre nyilvánosan, akasztással halálos ítéletet.
1941 Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kiadta az atlanti chartát, amelyben síkraszálltak a népek önrendelkezési jogáért és elkötelezték magukat a fasiszta Németország elleni harc mellett.
1949 Megkezdődött a II. Világifjúsági Találkozó Budapesten.
1952 Az Országgyűlés Rákosi Mátyást, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárát választotta kormányfővé.
1969 A brit hadsereg először avatkozott be Észak-Írországban a katolikusok és protestánsok konfliktusába.
1980 Lengyelországban sztrájk kezdődött a gdanski hajógyárban, augusztus végén megalakult a Szolidaritás szakszervezet, amelynek elnökévé Lech Wałęsát választották.
1989 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megnyitotta a Zugligeti Szent Család templom kertjében elhelyezett sátrak kapuját az NDK-ból érkezett menekülők ezrei előtt.
1994 Szudánban elfogták és kiadták Franciaországnak a világ legkeresettebb terroristáját, Carlost, a „Sakált”.
2003 Kétnapos áramkimaradás bénította meg az észak-amerikai kontinens keleti partján Ottawa, Toronto, New York és több nagyváros életét.
2017 Első ízben Európában is észlelték az Einstein által megjósolt gravitációs hullámokat, amelyeket a Földtől 1,8 milliárd fényévnyire lévő két fekete lyuk összeolvadása váltott ki.
2018 Genovában leszakadt a Morandi autópályahíd középső szakasza, a balesetben 43 ember halt meg.
2024 A majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt a WHO ismét globális egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el.
Augusztus 14-én született
1688 I. Frigyes Vilmos porosz király
1742 VII. Pius, a 251. római pápa
1811 Adam Clark skót mérnök, a Lánchíd építésének vezetője és a budai Alagút tervezője
1867 John Galsworthy Nobel-díjas angol író, fő műve A Forsyte Saga
1892 Ürmössy Lajos bányamérnök, szakíró, a borsodi szén- és lignitbányák műszaki leírója
1910 Pierre Schaeffer francia zeneszerző és hangmérnök, a „konkrét zene” megalapozója
1925 Kemény István Széchenyi-díjas szociológus
1928 Lina Wertmüller olasz filmrendező, az első nő, akit rendezői Oscar-díjra jelöltek
1933 Richard R. Ernst Nobel-díjas svájci kémikus
1933 Hajdú Mihály nyelvész, a névtan kutatója
1935 Simai Mihály József Attila-díjas költő, író
1941 David Crosby amerikai gitáros, énekes, a Byrds, majd a Crosby, Stills, Nash and Young tagja
1943 Bahget Iskander Kossuth-díjas fotóművész
1945 Steve Martin Oscar-díjas amerikai színész és komikus
1945 Wim Wenders német filmrendező
1951 Kovács János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész
1953 James Horner kétszeres Oscar-díjas amerikai filmzeneszerző
1953 Melis László Erkel Ferenc-díjas hegedűművész, zeneszerző
1959 Magic Johnson amerikai kosárlabdázó, a sportág egyik legnagyobb alakja
1960 Sarah Brightman brit énekesnő
1966 Halle Berry Oscar-díjas amerikai filmszínésznő
1968 Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó
1970 Kálid Artúr színész
1980 Kiss Gergely Máté Jászai Mari-díjas színész, bábművész
1983 Mila Kunis ukrán származású amerikai színésznő
Augusztus 14-én halt meg
1464 II. Pius, a 210. római pápa, humanista, a reneszánsz egyik legnagyobb lángelméje
1923 Semsey Andor mineralógus, akadémikus, a magyar tudomány bőkezű támogatója
1956 Bertolt Brecht német drámaíró, a színház egyik megújítója
1958 Frédéric Joliot-Curie kémiai Nobel-díjas francia atomfizikus
1959 Jávor Pál színész, az 1930–40-es évek legnagyobb magyar filmcsillaga
1968 Mátrai Erzsi színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja
1969 Kolos Richárd gépészmérnök, műszaki egyetemi tanár
1975 Kisfaludi Strobl Zsigmond kétszeres Kossuth-díjas szobrász
1976 Holló László Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festő, érdemes és kiváló művész
1978 Féja Géza József Attila-díjas író, publicista, szociográfus, a népi írók csoportjának ideológusa
1984 Vincze Ottó kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester
1986 Montágh Imre gyógypedagógus, logopédus
1988 Enzo Ferrari olasz autókonstruktőr
1988 Zoltánfy István festőművész
1994 Elias Canetti Nobel-díjas bulgáriai születésű, német nyelvű író
2004 Czesław Miłosz Nobel-díjas lengyel költő, író, műfordító
2021 Igor Davidovics Ojsztrah orosz hegedűművész
2024 Gena Rowlands tiszteletbeli Oscar-díjas, Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színésznő, John Cassavetes felesége és múzsája