Margit, vagyis Árpád-házi Szent Margit (1242-1271), IV. Béla királyunk leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Az ókeresztény vértanút István király és Szent Márton mellett, népünk mindjárt patrona regni-ként tisztelte.
Margit a tatárjárás idején fogant. Amikor hetedik gyermeknek megszületett, királyi atyja engesztelésül Istennek ajánlotta. Már három éves korában a veszprémi klastromba vitték, ahol a boldogként tisztelt, stigmatizáltként emlegetett Ilona apáca volt a gondviselője. Tíz éves korában átkerült a Nyulak szigetén emelt Boldogasszony-kolostorba, amelyről IV. Béla alapítólevele ezt mondja: „midőn a tatárdúlás után, amely bűnhődésül bűneinkért zúdult ránk, keményen hozzáfogtunk az országújításhoz... az a gondolatunk támadt, hogy ...a Duna szigetén, kolostori életre alkalmas helyen, Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére templomot, és körülötte monostort alapítunk, amelyben a szerzetesi regulák követelményei szerint jámbor szüzeknek kell a királyok Királyát és a Szűznek Fiát szolgálniok. S hogy Isten előtt ismert jámborságunk, amely nem maradhat rejtekben; másoknak is példa legyen, leányunkat, Margit asszonyt, akit gyermekeim közül annál gyöngédebb szeretettel ölelünk át, minél biztosabban látjuk benne a jámbor, Isten előtt kedves életnek előjeleit, elhelyezzük őt ebben a kolostorban, hogy élte fogytáig szolgáljon Istennek és a dicsőséges Szűznek...”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Piroska, azaz Prisca, ókeresztény vértanú. Temploma az Aventinus hegyén áll. Legendáját a Debreceni-kódexben olvassuk. Eszerint egy római nemesember megkeresztelt lánya volt. Claudius császár pogány áldozatra akarta kényszeríteni. Ő csakugyan imádkozni kezdett a bálvány előtt, a templom azonban összeomlott. A császár többféleképpen is kínoztatta, de Piroska hű maradt hitéhez. Börtönében éjszakának évadján a mennyei szentek és angyalok dicsérik az Urat. A császár oroszlánok elé vetteti, de ezek lábához heverednek, nem szaggatják szét. Ezután hatalmas máglyát gyújtat, de az Úristen esővel és széllel eloltja. Végül a császár úgy véteti fejét Piroskának. A kivégzés helyén, az Aventinus-hegy tövében templomot emeltek a tiszteletére. A hagyomány szerint abból a lakóházból alakították át, amely Szent Péter római szállása volt.

Piroska nevét patrociniumaink között, alakját, viselt dolgait pedig ikonográfiánkban hiába keressük. Napját és miséjét középkori misekönyveink azonban számontartják, az esztergomi Agendarius (1583) az imádságos ünnepek között említi. A névnek és napnak nyilvánvalóan Piroska, Szent László leánya, a bizánci kereszténységnek Iréne néven tisztelt szentje adott hazai tekintélyt.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Piroska és a farkas
Más vélekedés szerint Szent László királyunk leányának – ő volt az első, akiről tudjuk, hogy ezt a nevet viselte, aki ugyanakkor Iréné néven bizánci császárné volt – csupán beceneve volt a Piriska, mégpedig épp az Iréné magyaros becéző alakjaként. (Iri-Piri, Iriska-Piriska az irinyó-pirinyó, Anna-Panna mintájára.) Eszerint a magyar királyleánynak egy keresztény neve lett volna, az Iréné. Egyébként a bizánci ortodox egyház e néven is avatta szentté.
Ami tárgyunkat illeti, a Piroska név mindhárom származtatása szerint külön-külön is illik naptári helyéhez.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

A Vörös Hadsereg 1944 karácsonya előtt zárta körül a fővárost és kezdte meg ostromát. Pesten 1945. január 18-án szűntek meg a harcok, amikor a Belváros is az oroszok kezére került. Ezt megelőzően a németek Pest ostromának záróakkordjaként a megmaradt hidakat is felrobbantották (január 15.: Horthy Miklós híd, január 16.: Ferenc József híd, január 18.: Erzsébet és Lánchíd).