Jeles napok
Július 20-án történt
Július 20-án ünnepli hetvenharmadik születésnapját Bukta Imre Kossuth-díjas festő, grafikus, a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója, aki autodidakta módon került a pályára, és megteremtette a maga sajátos, úgynevezett mezőgazdasági művészetét. Témáit a mindennapi élet tárgyai és helyszínei adják, amelyek ábrázolására a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza.
Július 20-án történt
1402 A török csapatok megsemmisítő vereséget szenvedtek Ankaránál Timur Lenk mongol seregétől, ez egy évtizedig visszavetette az oszmánok nyugati terjeszkedését.
1497 I. Miksa császár biztosította Lipcsének az első birodalmi vásári privilégiumot.
1590 Befejezték a Károli Gáspár által fordított Vizsolyi Biblia nyomtatását.
1626 II. Ferdinánd király kiváltságlevélben engedélyezte az önálló magyarországi posta megszervezését.
1810 Új-Granada dél-amerikai spanyol gyarmat fővárosában, Bogotában felkelés kezdődött a gyarmati uralom ellen. Ez a nap Kolumbia nemzeti ünnepe.
1871 Brit-Kolumbia Kanada részévé vált.
1889 Párizsban befejeződött a második Internacionálé alakulókongresszusa.
1944 Vezető náci politikusok és katonatisztek sikertelen merényletet kíséreltek meg Adolf Hitler ellen.
1965 Először jelent meg kislemezen Bob Dylan amerikai énekes Like a Rolling Stone című dala, a rocktörténelem egyik legfontosabb szerzeménye.
1969 Az Apollo–11 űrhajó legénysége leszállt a Holdra.
1974 Török csapatok rohanták le Ciprust, az invázió után véglegessé vált a földközi-tengeri sziget kettéosztottsága.
1992 Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök lemondott államfői tisztségéről.
2007 Kiskunhalason 41,9 fokos napi maximum-hőmérsékletet mértek, ez az abszolút hőmérsékleti rekord Magyarországon.
2015 Helyreálltak a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok az Egyesült Államok és Kuba között.
2022 Négy magyar alpinista: Ágoston Viktor, Kerekes Bence, Nagy Márton és Szász László a világon elsőként mászta meg a csaknem hatezer méter magas Bondit/Bondid Peaket a pakisztáni Karakorum-hegységben.
Július 20-án született
1304 Francesco Petrarca olasz humanista költő
1519 IX. Ince, a 230. római pápa
1785 II. Mahmud oszmán szultán
1819 Brodszky Sándor, a magyar romantikus tájképfestészet jeles képviselője
1833 Karl Hasenauer osztrák építész
1873 Alberto Santos-Dumont brazil mérnök, 1906-ban Európában ő tartott először nyilvános repülőbemutatót
1890 Grofcsik János, a magyar kerámiaipar meghatározó tudósa
1895 Moholy-Nagy László festő-, grafikus- és szobrászművész
1897 Tadeus Reichstein Nobel-díjas lengyel–svájci vegyész
1899 Náray-Szabó István posztumusz Széchenyi-díjas kémikus, vegyész
1904 Rubányi Pál Kossuth-díjas sebész
1915 Thomas J. Bardos, az Egyesült Államokban élt rákkutató, az MTA tiszteleti tagja
1919 Sir Edmund Hillary új-zélandi hegymászó, a Mount Everest első meghódítója
1933 Cormac McCarthy amerikai író, a Nem vénnek való vidék szerzője
1934 Tauber Zoltán, az első magyar paralimpiai bajnok, világbajnok para-asztaliteniszező
1934 Tellér Gyula Széchenyi- és József Attila-díjas szociológus, műfordító
1934 Upor Péter Jászai Mari-díjas színész
1938 Lehotka Gábor Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zeneszerző, érdemes művész
1938 Natalie Wood amerikai filmszínésznő, a West Side Story női főszereplője
1947 Gerd Binnig Nobel-díjas német fizikus
1947 Carlos Santana Grammy-díjas mexikói rockzenész, gitáros
1952 Bukta Imre Kossuth-díjas festő, grafikus
1958 Sebeők János író, kritikus
1973 Néma Júlia Ferenczy Noémi-díjas keramikus- és üvegművész
1974 Popova Aleszja Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas balettművész, érdemes művész
1976 Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
1979 Makranczi Zalán színész
1987 Nicola Benedetti Grammy-díjas skót hegedűművész
Július 20-án halt meg
1514 Dózsa György székely köznemes, az 1514. évi parasztfelkelés vezetője
1785 Szilágyi Sámuel református püspök, író, kollégiumi tanár, polihisztor
1869 Vállas Antal, a 19. század Amerikában is népszerű, sokoldalú tudósa, az egyik első magyar fényképkészítő
1888 Azary Ákos orvos, számos állatvizsgálati és gyógyászati eljárás első alkalmazója
1888 Paul Langerhans német orvos, a hasnyálmirigy róla elnevezett, az inzulint termelő sejtjeinek felfedezője
1904 Heim Péter, az önálló magyar postai szervezet kiépítője
1908 Dimítriosz Vikélasz görög üzletember és író, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság görög alapítója és első elnöke
1914 Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanár, az eozin felfedezője
1923 Pancho Villa mexikói forradalmár
1937 Guglielmo Marconi Nobel-díjas olasz fizikus, a drót nélküli távíró feltalálója
1945 Paul Ambroise Valéry francia költő és esszéíró, akadémikus
1958 Medgyessy Ferenc kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész, kiváló művész
1973 Bruce Lee kínai származású amerikai színész, filmrendező
1981 Ratkó Anna politikus, szakszervezeti vezető, a Ratkó-korszak névadója, az első nő Magyarországon, aki miniszteri posztot töltött be
1984 Kiss Kovács Gyula kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrász, érdemes művész
1994 Ujlaky László színész, érdemes művész
2004 Antonio Gades spanyol táncművész, flamencotáncos, koreográfus
2005 Hernádi Gyula Kossuth-díjas író
2007 Kai Siegbahn Nobel-díjas svéd fizikus
2010 Molnár Tamás Amerikában élt Széchenyi-díjas vallásfilozófus, történész, politológus
2015 Wayne Carson Grammy-díjas amerikai dalszerző
2016 Kéri György Széchenyi-díjas biokémikus, gyógyszerkutató
2016 Lux Elvira klinikai pszichológus, szexuálpszichológus
2017 Chester Bennington amerikai énekes, a Linkin Park, a Grey Daze, a Dead By Sunrise és a Stone Temple Pilots énekese
2019 Kovács Péter Kossuth-díjas festő- és grafikusművész
2022 Szilágyi György állami díjas közgazdász, statisztikus, sportvezető