Keresés
Másodjára tartottak konferenciát a kulturális örökség védelméről a Nemzeti Múzeumban
Cultural Property Protection – A kulturális örökség védelme krízishelyzetekben címmel szervezett közös konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2023. november 23–24-én, amelynek a múzeum díszterme adott otthont.
A MOME hallgatói bravúros designválaszokat adnak korunk kihívásaira
Az egyetem névadójának szellemében a mai hallgatók is azt vallják és bizonyítják, hogy a designnak a találékony és újszerű hozzáállást kell jelölnie, amely lehetővé teszi, hogy a projekteket ne elszigetelten nézzük, hanem az egyén és a közösség szükségleteivel való összefüggésben.
17. alkalommal rendezik meg a Román Filmhetet
A november 7. és 12. között az Uránia Nemzeti FIlmszínházban megrendezendő filmhét az elmúlt évek román filmtermésének legfrissebb alkotásaiból nyújt válogatást, köztük van a miskolci CineFesten a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját elnyert Libertate ’89 – Nagyszeben című film is.
Több mint száz kiállítás a Magyar Festészet Napja alkalmából
Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket a fővárosi, vidéki és határon túli helyszíneken a 21. alkalommal megrendezett Magyar Festészet Napja programsorozat részeként november közepéig. Az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Törökbálinton.
Ritkaságok is felbukkannak a Virág Judit Galéria harmadik Zsolnay-aukcióján
Október 18-án tartja története harmadik dedikált Zsolnay-aukcióját a Virág Judit Galéria. A világ minden pontjáról várnak licitálókat az eseményre, ahol 68 magyar kerámiát árusítanak ki. A múzeumi rangú kollekciót október 5-től bárki ingyenesen megtekintheti a belvárosi galériában.
Ingyenes klasszikusokat kínál a Filmio a Film Maraton válogatásából
Telt házas előadásokkal nagy siker volt a restaurált mozgóképeket felvonultató Budapesti Klasszikus Film Maraton, amelynek programjából számos alkotás elérhető a Filmio kínálatában.
Ismét lesz Margófeszt Szentgyörgyváron
Augusztus 10. és 12. között Szentgyörgyváron koncertek, irodalmi programok, slam poetry, kiállítás és filmvetítések várják az érdeklődőket rendhagyó helyszíneken, elismert művészekkel.
Munkácsy fürdőzik címmel új időszaki tárlat nyílt a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban
Munkácsy Mihály születésének 179. évfordulója alkalmából a békéscsabai múzeumban nyílt Munkácsy fürdőzik című tárlat a máig népszerű belga üdülőhelyen, Ostendében készült Munkácsy-alkotásokat állítja a középpontba.
Kávé mellé egy dráma jöhet?
A kávéházak gazdag hagyatékát alakítja az ifjú generáció hangjára a Fiatal Drámaírók Háza szervezésében az Okuláré Projekt, amely a színházakon és művelődési házakon túl kávéházakba és kocsmákba is elviszi a pályakezdő drámaírók műveit. Soron következő előadásukra február 15-én a Trafóban kerül sor.
Új produkcióval indítja a tavaszi szezont a Játékszín
A Csodálatos vagy, Júlia! című Maugham-adaptációt február 25-én mutatják be, a címszerepet Eszenyi Enikő játssza, a rendező Szikora János, a jelmezeket Zoób Kati tervezi.
Színművészek tolmácsolásában elevenednek meg a Néprajzi Múzeum tárgyai
A Néprajzi Múzeum Megérkeztünk című tárlatában a legelső, 19. századi gyűjtésektől a legújabb szerzeményekig szerepelnek különleges tárgyak, melyek történetét most neves színművészek tolmácsolásában lehet megismerni.
Pénteki kultúrrandi Vecsei Kinga Réta tervezővel
Már óvodás korában divatrajzokat készített, és a „mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre azt felelte: divattervező. Dolgozik színházban és a saját tervein, többek közt a Secondland upcycled projekten. Interjú.
A nap, amikor vízre szálltunk
„Zöld szél. Zöldbe borult ágak. / Bárka ring a tenger fodrán, / ló és lovas hegyre hágnak” – írja Federico García Lorca, és az ember hasonlót érez, amikor elhagyja a szárazföldet, és egy sétahajón nekiindul a Balatonnak. Molnár Endre kapitány mellett vendégeskedtünk a Szent Miklós hajón.
Nemeztáska, szappan, kecskesajt: DIY-ajándékok karácsonyra
A Petőfi Akadémia videói hétről hétre rengeteg hasznos tudást adtak át. A sorozat epizódjainak részletes útmutatásait követve karácsonyi ajándékokat készíthetsz.
Hankó Balázs a Tranzit Fesztiválon: erősek a fiatal magyar tehetségek
A Kárpát-medencében a fiatal magyar tehetségek erősek – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Tihanyban, a Tranzit Fesztiválon a közmédiának nyilatkozva.
Ivánnal, a rettentővel indul a színházi évad Szegeden
Elkezdődött a Szegedi Nemzeti Színház 2024/25-ös évada: elindult a bérletértékesítés és az új évad első bemutatója, az Iván, a rettentő próbafolyamata. Mihail Bulgakov világhírű komédiája október 4-től, Fábián Péter rendezésében látható a Kisszínházban.
Bánatunk félbánat, örömünk háromszoros egy jó közösségben
Az idősek tisztelete, a fiatalok megszólítása, közösségépítés a tánc és a népszokások erejével: a Csoóri-sorozat friss epizódjában a gencsapáti hagyományőrzőket ismerhetjük meg.
Támogatást kap a Szentendrei Skanzen a viharkárok helyreállítására
Hetvenmillió forint gyorssegéllyel támogatja a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Szentendrei Skanzent a június 26-án elszenvedett viharkárok enyhítésére.
Tamási Áron szülőfalujában még mindig él a faszénégetés hagyománya
Bár óriási fizikai erőt és állandó odafigyelést igényel, Farkaslakán még vannak szénégető családok.