Keresés
Kelendő a magyar tehetség
Jól ismert koreográfia: világszínvonalú táncos tehetség, sikerek, felkérések, tapsvihar, majd a csúcson egy csúnya sérülés és sötét. Azután jön a rehabilitáció, a remény, végül a szomorú felismerés, hogy abba kell hagyni. Na és mi van a színpadon túl? Sándor Zoltán balettművész, mára kulturális menedzser a pálya elején tudatosan készült a végére, ha esetleg valami közbeszólna. Közbeszólt. Így életprogramja a tánc művelése helyett annak eladása lett. Mint mondja, a magyar tehetség, a magyar virtus, ha utat tör, mindig sikert arat. A nagy feladat a megfelelő út feltérképezése.
Van véleményed a kötelezőkről?
Amint a labdarúgásnak, úgy a gyerekirodalomnak is sok millió „szakértője” van ma Magyarországon – olvasható a Mesebeszéd című tanulmánykötetben. Ha például a kötelező olvasmányokról robban ki vita, az nem marad a szakmán belül, rögtön felszikráznak a indulatok a nagyközönség soraiban is. De mi az álláspontja a szakértőknek? Kellene változtatni a kötelezők listáján? Hogyan neveljük olvasóvá a gyereket az iskolában és otthon?
„Az emberiségnek volt egy aranykora, amikor minden egyben volt”
Mi köti össze jelenünk globalizmusát a múlt szellemi áramlataival? Milyen volt a perspektíva a gótikában, és hogyan változott a reneszánszban? Éltes Barna szobrászművésszel beszélgettünk az aranykor néprajzban megőrzött jelrendszereiről és arról, hogy miért jó, ha hiányzik az életünkből a komfort.
A művész jelen van – Marina Abramovic 75
„Életem egyik legnagyobb kérdése, hogy ki hozza létre a határokat. Szerintem mi, saját magunk. És ha mi azt mondjuk, hogy nincsenek határok, akkor nincsenek.” A november 30-án hetvenöt éves Marina Abramovic, a világ egyik legnagyobb hatású performanszművésze egész életében ennek megfelelően alkotott.
Kitalálja, hol járunk?
A „nem fogja kitalálni, mi történt” kezdetű, kattintásvadász címeket mindannyian ismerjük. A Fortepannál fordított a helyzet: ők nagyon is bíznak abban, hogy az olvasó ki fogja találni, mi történt. Vagy éppen hol. Ugyanis ők nem tudják.
Nem kívánt portréfilm
Korábban nem készült dokumentumfilm Bródy Jánosról, pedig lenne miről beszélni a legendás dalszerző kapcsán. De annál többre lennénk kíváncsiak, mint amit a Vallomások kínál.
Hagyományt teremteni – A magyar klasszikus zene napja
Kocsis Zoltán a magyar zenei tehetség szimbolikus egyénisége volt, lelkiségéhez rendkívül közel álltak a magyar alkotások, ezért úgy véltük, hogy a születésnapja kiváló dátum lenne a magyar klasszikus zene napja számára – mondja Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.
Téged is vár Tündérország
A Tündér Lala című zenés mesejátékot mutatja be a Magyar Színház október 27-én. Szabó Magda Tündérországban játszódó regényét Halasi Dániel állítja színpadra. Az előadáshoz színházpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, amelynek keretében arra a kérdésre is keresik a választ: mi történik velünk a hétköznapokban, ha máshogy gondolkodunk a világról, mint a többiek?
„Rákóczi a magyar önállósági gondolat első szabadságharcos hőse” – interjú Diószegi Lászlóval
Nyáron – ha a járványügyi helyzet engedi – átadják a megújított borsi Rákóczi-várkastélyt, amelyben interaktív kiállítás, szálloda és étterem is helyet kap majd. Diószegi László, a felújítást koordináló Teleki László Alapítvány igazgatója arról is beszélt a Kultúra.hu-nak, hogy érdemes lenne megemelni a határon túli templomok megóvását segítő Rómer Flóris terv büdzséjét, mert sok a megalapozott igény.
Fesztiválozz okosan a Szigeten!
Kedves Olvasóim! Most sem hagyományos Sziget-beszámolóra számíthattok, ha rákattintok a cikkemre. Arról, hogy milyen koncerteket láttunk/hallottunk az augusztus 10-ei napon, és mi volt azokról kollégáim véleménye, ITT és ITT olvashattok, valamint a fesztiválról készült videó is megtekinthető az oldalunkon. Tőlem érkezzen pár jó tanács, hogy még jobban teljen a következő Szigetetek!
Mesekönyv az óvodai életről
Hogyan készítsük fel gyermekünket az első óvodai napokra? Mi lehet az oka, ha az új csoporttárs senkivel sem akar barátkozni? Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a Lapibaba oviba megy című mesekönyv, és annak folytatása: a Lapibaba barátra lel. Csesznák András főhőse az óvodai világba kalauzol minket, megmutatva: milyen problémáik lehetnek a három- és négyéves kicsiknek.
Kincs cserépedényben – Nemes Nagy Ágnes Az aranyecsetje a Zichy Szín-Műhely előadásában
Sem a gyerekeket nem untatja, sem a szüleiket nem fárasztja, mély értelmű parabola és teljes értékű mesejáték egyszerre, mi az? Ha van értelme a családi színdarab kifejezésnek, a Zichy Szín-Műhely Nemes Nagy Ágnes verses meséjéből készült produkciójára, Az aranyecsetre egész biztosan alkalmazható.
Alanyi jogon: Túlbonyolított szövegek csapdájában
Avagy mit tegyünk, ha hivatali levelet kell értelmeznünk?
A média alapú művek őrzői
Hogyan lehet hitelesen bemutatni a médiaművészeti munkákat, amelyek csak egy gyorsan elavuló technikai eszköz segítségével jeleníthetők meg? Mi marad a múzeumból, ha a gyűjteménye online is hozzáférhetővé válik? A médiaművészet kihívásairól és a Ludwig Múzeum online jelenlétének következményeiről Kónya Bélával, a Műtárgyvédelmi és Restaurátor Osztály vezetőjével beszélgettünk az Eszközök című kiállítás kapcsán.
Áthidalni az átmeneteket
„Dinamikus, játékos dalokat akartam írni, amelyek a mindennapokba humort, mozgékonyságot visznek, és segítenek áthidalni az átmeneteket” – mesélte legújabb, Nappali dalok című könyvlemezének születéséről Palya Bea. Az énekesnővel az új lemezről, a dalszerzésről és az ahhoz szükséges bátorságról beszélgettünk, valamint arról, mi lesz akkor, „ha csendben marad”.
A varieté örök
Ha a revüszínház, a cirkusz, a kánkán és a fülledt erotika szavak kombinációjával találkozunk, garantáltan mindenkinek a híres-hírhedt mulatók jutnak az eszébe. A mulató neve mára – és saját korában is – egyet jelent a fergeteges színpadi show-kkal és a féktelen bujasággal. De mi is ez a hely valójában?
Interjú Kövesd Zsuzsával és Gerlóczi Judittal, a Delta Produkció vezetőivel
Mi a közös egy orvosigazgatóban és az ország vezető művészszínházának színházi titkárában? A Happy Ending, a Kétely, az Operabeavató, a Loveshake és a Mi történt Baby Jane-nel? előadások. Kövesd Zsuzsa és Gerlóczi Judit anya és lánya, szenvedélyes színházrajongók és a Delta Produkció vezetői. A 6szín interjúja.
Woody Allen nem hagyja abba a filmezést
Sajtósa cáfolta az utóbbi napokban szárnyra kapott hírt, mely szerint Woody Allen abbahagyná a filmezést, és a jelenleg forgó, Wasp 22 munkacímű filmje lenne az utolsó.
Performansz a zsinagógában
A Gergye Krisztián Társulat „Ha mi árnyak” performansz-sorozatának XIII. stációját egy nem mindennapi, szakrális térben mutatják be a szegedi régi zsinagógában október 20-án.
Világbéke! – A vérszipoly a Centrál Színházban
A Centrál Színház március 6-án online bemutatta A vérszipolyt, Philipp István (szöveg) és Bárány Ferenc (zene) nyolcvanas évekbeli bohózatát. Mi pedig megbabonázva tapadtunk a kijelzőre, először zavarunkban, hogy mi ez az egész, aztán egyre nagyobb tisztelettel: a nevettetés heroikus szándékának és többfrontos támadásainak láttán.