Művészet
Szinyei Merse Pál magát is megfestette a Majális piknikezői között
Száznyolcvan éve, 1845. július 4-én született Szinyei Merse Pál, a magyar képzőművészet első modern festője, a plein air magyar mestere, a Majális, a Lilaruhás nő, a Hóolvadás, a Szerelmespár, valamint a Faun és Nimfa című festmények alkotója.
Ez a könyv jobban felkészít az életre, mint a hazai művészeti felsőoktatás
Meczner Vera Művészmenedzsment című könyve hiányt pótol: tankönyvként, útmutatóként is használható, de emellett számos szórakoztató, a való életből merített története és példát is bemutat.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar mesterhegedűt ad egy fiatal muzsikusnak
Pályázatot hirdet a Liszt Ferenc Kamarazenekar 16–26 éves fiatal zenészek számára.
Önfeladás, karrierizmus, testvérháború
Amikor a Szirének című netflixes sorozatban Michaela Kell (Julianne Moore), a végtelenségig empatikus és mindenkit maga alá gyűrő milliárdosfeleség megajándékoz valakit, azt drámai nagyvonalúságnak hívja.
Hat ország fiatal művészei alkotnak együtt Sopronban
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. A második alkalommal megvalósuló nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem campusán.
Új honlappal ünnepli André Kertész születésnapját a Capa Központ
André Kertész 131. születésnapja alkalmából megnyílt a Capa Központ új digitális felülete André Kertész állandó kiállításához. A weblap kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők és látogatók elmélyülését az életműben.
A Demjén-film után jön a popcornterápia
Mit tesz a szerelem, ha próbára teszik? És mit tesz az ember, ha a másik már megtette? Orosz Dénes új televíziós filmvígjátéka, a Félrelépni szabad a hűtlenségről, a féltékenységről és a szerelem próbájáról szól. A televíziós változat Georges Feydeau világhírű bohózata alapján készül, melyet nagy sikerrel játszanak a Thália Színházban.
Elindult az Art is Business Díj pályázati időszaka
2025-ben hetedik alkalommal pályázhatnak az értékalapú együttműködésekben érdekelt kulturális és vállalati szereplők az Art is Business Díj különböző kategóriáiban.
Tíz függőséget okozó kórházsorozat a Dokiktól a Vészhelyzetig
Válogatásunk nem nélkülözi a szubjektivitást, és az addikciós binge watching tekintetében sem mentes a kockázatoktól és a mellékhatásoktól.
Erdész és bokszoló is volt a gyűrött arcú komédiás
Huszonöt éve, 2000. július 1-jén hunyt el Walter Matthau Oscar-díjas amerikai színész, a huszadik század egyik népszerű filmkomikusa, akit olyan nagy sikerű filmekben láthattunk, mint a Sógorom, a zugügyvéd, a Furcsa pár, A kaktusz virága, A Napsugár fiúk és A szomszéd nője mindig zöldebb.
A Katona József Színházat Székely Kriszta, a Radnóti Színházat Kováts Adél vezeti majd
Székely Krisztát választotta meg a Katona József Színház ügyvezetőjének 2026. február elsejétől 2031. január 31-ig, Kováts Adélt pedig a Radnóti Színház ügyvezetőjének ugyanilyen időtartamra június 30-i rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Egyoldalas kottán húszórás zenemű – Száz éve halt meg Erik Satie
Száz éve, 1925. július 1-jén halt meg Erik Satie francia zeneszerző, az új francia zene egyik első képviselője, a huszadik századi avantgárd irányzatok előfutára. Az íróként és grafikusként is tehetséges művész Vexations című darabjának kottája egyetlen oldalon elfér, előadása azonban nem kevesebb, mint 20 óráig tart.
Száz éve a locsolókocsi vízsugarában lubickoltak a budapestiek
Megjelent a Nemzeti Filmintézet Ma 100 éve – Régi idők híradói sorozat legfrissebb része. Az új epizódból kiderül, hogyan és hol nyaraltak az emberek, milyen szélsőséges volt már akkor is az időjárásunk és mennyi mindent megváltoztatott lakókörnyezetünkben a háború és az azóta eltelt száz év.
Meghalt Grunwalsky Ferenc rendező-operatőr
Nyolcvankét éves korában, rövid, súlyos betegségben hétfőn elhunyt Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező-operatőr, a Magyar Mozgókép Mestere – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-vel.
Nem érdemes prekoncepciókkal állni a művészekhez
Szabó Albin kardiológus egy festőművésszel tett autóút során kapta az ihletet, hogy a régi polgári szalonok szellemiségét visszahozó lakásgalériát nyisson egykori otthonában.
A világ legveszélyesebb terroristáját nem volt könnyű elkapni
Cofer Black egykori CIA-tiszt, a terrorelhárítási központ igazgatója azt mondta, hogy 9/11 úgy kezdődött, mint egy regény: szép verőfényes nap volt.