Művészet
Nagy Albert retrospektív kiállítás nyílik Kolozsváron
Nagy Albert retrospektív kiállítás nyílik július 29-én a kolozsvári Művészeti Múzeumban az intézmény és a Quadro Galéria közös szervezésében.
Garten Balaton kortárs művészeti hetek
Pár nap, és kezdetét veszi a nyár egyik legsokszínűbb balatoni kultúrprogramja: július 30-tól 3 héten keresztül élvezhetik a kultúra szerelmesei, valamint a kreatív alkotómunka iránt érdeklődők a Kortárs művészeti hetek gazdag programját három balatoni helyszínen, Lovason, Csopakon és Felsőörsön.
Megnyílt a Kieselbach Galéria legújabb kiállítása
A legnagyobbak – Fő művek és fontos képek Munkácsytól Kondor Béláig címmel látható kiállítás szeptember elejéig mutatja be a magyar festészet kiemelkedő alkotásait a budapesti Kieselbach Galériában.
„A magyar néptánc az anyanyelvünk” – Interjú Deák Gyulával, a Háromszék Táncegyüttes vezetőjével
A Háromszék Táncegyüttest az elmúlt harminc évében ugyanaz az ember igazgatta. Jóllehet először műszaki diplomát szerzett, Deák Gyulát a kolozsvári egyetemi évei alatt nem a mérnöki tudomány, hanem a táncház nyűgözte le. Első és egyetlen szakmájához kötődő munkahelyén is efelé kanyarodott a karrierje: néptánccsoportot bíztak rá.
Csúcsmodernbe költözik a történelem – Képriport az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központból
Akinek volt már hozzá szerencséje, annak a szótárában a költözés szó valahol a jövedelemadó és a laborvizsgálat között bújhat meg. Néha muszáj ugyan költözködni, de ha eljön az ideje, akkor általában csak a macera meg a nyűg van vele. Pedig egy mezei embernek maximum pár száz vagy – ha nagyon gyűjtögetős – néhány ezer tárgya lehet. Ezzel szemben a Néprajzi Múzeumnak a 250 ezer műtárgy mellett a több milliós archívumot, a több tízezres szakmai könyvtárat és a több százezres fotótárat is költöztetnie kell. A folyamat jelentős része – a Kossuth téri főépület költöztetése – augusztusban lezárul.
„Reprezentatív képet kell adnunk az erdélyi művészeti folyamatokról”
Bordás Beáta művészettörténész vette át a Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ, az EMűK irányítását, miután elődje, Vécsi Nagy Zoltán nyugdíjba vonult. Az új igazgató erdélyi és külföldi viszonylatban is jobban pozicionálná a művészeti központot.
A világ graffitiművészei jártak Nagyszebenben
Új arculatot kapott Nagyszeben lakónegyedeinek több épülete a hétfőn véget ért Nagyszebeni Nemzetközi Utcaművészeti Fesztiválon (SISAF).
„Nem célunk sok ezer jegy eladása, így van terünk kísérletezni" − Interjú az Ubikeklektik szervezőjével
Ha az Ubikeklektikre mész, felejts el mindent, amit a fesztiválokról gondoltál − nem üvöltik hirdetőtáblák az arcodba a programot, nem lesz többezres tömeg és nem lépsz eldobált üvegszilánkba. A szervezők az „együttállás" érdekében szakítottak a hagyományokkal, és újradefiniálták a közösségépítés és a fesztiválszervezés fogalmait. Görög Miklóssal, az Ubik egyik alapító-szervezőjével beszélgettünk.
Csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon
Astra Filmland néven 50 hektáros területen csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, mintegy 40 milliárd forintos beruházás részeként.
Hurkolt életszakaszok – A Nemzetközi Textilművészeti Triennále kiállításáról
Idén több mint kétszáz alkotást szemléztek a bírák, amelyek a Sodrás című kiállításon, a Szombathelyi Képtárban láthatók.
Interjú Kövesd Zsuzsával és Gerlóczi Judittal, a Delta Produkció vezetőivel
Mi a közös egy orvosigazgatóban és az ország vezető művészszínházának színházi titkárában? A Happy Ending, a Kétely, az Operabeavató, a Loveshake és a Mi történt Baby Jane-nel? előadások. Kövesd Zsuzsa és Gerlóczi Judit anya és lánya, szenvedélyes színházrajongók és a Delta Produkció vezetői. A 6szín interjúja.
Rozsdából holnapot – Vitézy Dávid nyilatkozott lapunknak
Volt egyszer egy Északi… A történet folytatódik címmel július 16-án nyitották meg a Közlekedési Múzeum időszaki kiállítását. A rendezvényt megelőzően Vitézy Dáviddal, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatójával az újjáéledő rozsdaövezetekről, egymásba fonódó történetekről, lehetőségekről és zsákutcákról, múltról és jövőről beszélgettünk.
Innováció a fedélzeten: bemutatkoztak az A38 megújult terei és az Európa Kiadó digitális platformja
Az A38 Hajó megújult belső tereit, jövőbeli innovációs terveit, valamint az Európa Kiadóval közös, egyedi fejlesztésű új digitális platformot mutatták be július 14-én.
Magyarország 365 – Online kiállítás nyílt a fotópályázat legjobb alkotásaiból
Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek.
Vendégségbe megyünk Nádasdy grófhoz
A történelmi Nádasdy család mindennapjait: szerelmeit, ételeit, növényeit, állatait és időtöltéseit is megismerhetjük a teljes felújítás után hivatalosan augusztus 1-jén megnyíló nádasdladányi kastély kiállításán. A második világháborútól a kilencvenes évekig oly sok más sorstársával együtt rablás és fosztogatás áldozatává vált épület és az azt körülvevő kastélypark egyes elemeit 2018 óta aprólékos munkával állították helyre, nemcsak a felbecsülhetetlen kulturális értéket, hanem a hely lelkét is szem előtt tartva.