Művészet

A legnagyobbak címmel nyílik kiállítás a Kieselbach Galériában

A legnagyobbak – Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondor Béláig címmel látható kiállítás szerdától a budapesti Kieselbach Galériában.

„Eleinte bizonyára könnyű lesz gólokat rúgni” – Beszélgetés Vashegyi Györggyel

A karmester több mint húsz éve dolgozta ki a magyar régizenei központ alapításának tervét. Idén megalakult a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, amely az együttesek és művészek támogatásán túl zenetudományi kutatásokkal foglalkozik majd. A könyvtárak mélyén rejlő elfeledett kincsekről, üres kapukról és arról is beszélgettünk, hogy a jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként tevékenykedő karnagy milyen feladatokat vállal az évi másfél milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodó központ működésében.

„Csak a szövegre fókuszálunk, pedig a közös nyelv a zene” – Interjú Odett-tel

Bármennyire hihetetlen, a zeneszerzés is egy idő után monotonná tud válni. Ahhoz, hogy a magam érdeklődését is fenntartsam, szükségem van arra, hogy a szerzői portfólióimat más és más emberek bevonásával színesítsem – mondja Odett, akivel égő rózsáról, frontemberségről és utcazenélésről is beszélgettünk.

Megnyílt az Egri Országos Akvarell Triennále

Több mint száz alkotó 170 művét láthatják az érdeklődők az IV. Egri Országos Akvarell Triennálén, amely Áttetsző világ címmel nyílt meg szombaton a Kepes Intézetben, ahol a triennále megújítása érdekében megállapodás is létrejött.

Századfordulós influenszerek

A két Zichy grófnő, Eleonóra és Klára szépségükkel, stílusérzékükkel koruk legendás jelenségei voltak. Titkaiknak a Ráth György-villa izgalmas előadásán, a Műtárgyak éjszakáján jártunk utána.

Hadik huszármozi: így készül fel Trill Zsolt és Szikora János a szerepre

Szeptembertől forog az 1,6 milliárd forint támogatásból készülő Hadik huszármozi. Az előkészületek már javában folynak, a szereplőknek ugyanis elődeikhez méltó módon kell megtanulniuk lovagolni.

„Akinek születésnapja van, az ad a másiknak húsz forintot” – Beszélgetés a Gryllus fivérekkel

Egy csendes budai utcába érkezünk a Gryllus fivérekhez beszélgetni. A kaputelefon névtábláin Gryllusok és családtagjaik nevei sorakoznak – hiába tudtam, hogy ugyanazon a telken él szinte a teljes família, mégis meglepő így együtt látni ezt.

Pénteki kultúrrandi Huszár Kristóf zenész-sound designerrel, a Pluto Sound alapítójával

Az igazat megvallva, a címben említett titulusok közel sem foglalják össze Kristóf szerteágazó, mégis teljes egészet alkotó munkásságát. E heti randialanyunk basszusgitáron és szintetizátoron egyaránt feltalálja magát, producerként és grafikusként segíti zenekarok munkásságát, reklámok és animációk hangulatát teszi teljessé sound designjaival, és ha úgy adódik, a DJ-pult mögé is szívesen beáll.

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremierje Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjének

Az 1980-as évek nyers orwelli világában játszódó Eltörölni Frankot világpremierje a Venice International Film Critics' Week rangos válogatásában lesz, ahol a Lion of the Future díjért is versenyez. A velencei fesztivál a világ elsőként alapított nemzetközi filmes mustrája, különleges megtiszteltetés a válogatásában szerepelni.

Szarajevóban premierezik A legjobb dolgokon bőgni kell

A 27. Szarajevói Filmfesztivál szervezői bejelentették az augusztus 13-án kezdődő filmünnep versenyprogramját. Grosan Cristina filmje meghívást kapott a rangos versenybe a Szarajevó Szíve díjért.

Derzsi György és Meskó Zsolt műve nyerte a III. Madách Musical Pályázatot

Derzsi György és Meskó Zsolt Kazinczy, a tizenötödik című műve nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, a győztes pályaművet, amely az 1848–49-es szabadságharc korát idézi meg, a Madách Színház a 2021/2022-es évadban mutatja be.

Mészöly 100: Kerítéskiállítás nyílt az MMA székházánál

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Bajza utcai épületének kerítésén.

„Nem kényszerből, hanem késztetésből zenélünk” – Interjú Bagossy Norberttel és Lászlóval

„Ugye, milyen más most a világ? Én behunyt szemmel járok” – énekli Bagossy Norbert új lemezük, a Fordul a világ első dalában. A srácok le sem tagadhatnák, hogy az album a karantén időszakában született, amit – a helyzethez mérten – a lehető legproduktívabban szerettek volna eltölteni, és panaszkodás helyett inkább reményteli dalokkal tartani közönségükben a lelket. Az elmúlt évekről, vallásról és kétlakiságról is mesélt a Bagossy Brothers Company testvérpárosa.

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő a színikritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját. A díjátadóra szeptember 12-én kerül sor a Bethlen Téri Színházban.

Kiállítás a 750 éves Győr jeles személyiségeiről

Születésnapot ünnepelni sokféleképpen lehet, de ha kerek az évforduló, akkor kivételes meglepetéssel igyekszünk az ünnepelt kedvében járni. De milyen ajándékkal lehet egy 750. születésnapot ünnepelni?

„A kódexek lapjain látni lehet a tökéletességet” – Interjú Csűrös Réka kalligráfussal

Kutatók vizsgálják, mi történik az emberiséggel, ha győznek a billentyűk, és eltűnik a kézírás, eközben viszont egyre többen érdeklődnek a szépírás művészete, a kalligráfia iránt. Csűrös Réka kolozsvári kalligráfus szerint reneszánszát éli a szépírás. A teatrológust több mint három évtizede ejtették foglyul a corvinák, de csak pár éve vette a kezébe a mártogatós tollat.