Jeles napok
November 4-én történt
Ma ünnepli ötvenegyedik születésnapját Rába Roland Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi tanár, akit az Arany János Színház, a Katona József Színház, a Krétakör Színház és a Nemzeti Színház előadásaiban, illetve a Nincsen nekem vágyam semmi, az Isteni műszak, a Lepattanó és a Paraziták a Paradicsomban című filmekben láthattunk.
November 4-én történt
1083 Imre herceget szentté avatják.
1582 Jermak Tyimofejevics kozák atamán 840 emberével a mai Tobolszk közelében legyőzte a tatár Szibériai Kánság csapatait, ezzel kezdődött Szibéria orosz meghódítása.
1696 Egyháztörténeti adatok szerint könnyezni kezdett a Szabolcs megyei Máriapócs egykori fatemplomában lévő Mária-ikon.
1777 A pesti Felső-külvárost Terézvárosnak nevezték el Mária Terézia császárnő tiszteletére.
1847 Sir James Young Simpson brit-skót orvos felfedezte a kloroform érzéstelenítő-fájdalomcsillapító hatását.
1922 Howard Carter brit régész felfedezte a Kr. e. 1300-as években élt Tutanhamon fáraó mindaddig érintetlen sírját.
1944 Mintegy hatszáz ember vesztette életét, amikor a második világháborúban, Budapest ostroma idején felrobbant a németek által aláaknázott Margit híd pesti oldala.
1945 A II. világháború utáni első országgyűlési választásokon az Független Kisgazdapárt a voksok 57 százalékával győzött.
1946 Hivatalosan is megkezdte működését az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
1950 Az Európa Tanács tagországai Rómában aláírták az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
1956 A szovjet csapatok megszállták Magyarországot. Az 1956-os forradalom leverésének gyásznapja.
1980. A republikánus Ronald Reagan nyerte meg az amerikai elnökválasztást.
1997 Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) hivatalosan is befejezettnek nyilvánította a Mars-kutató Pathfinder-programot, mivel véglegesen megszakadt az összeköttetés a bolygó felszínére leereszkedett űrszondával.
2008 Az Egyesült Államokban a demokrata Barack Obama nyerte meg az elnökválasztást, ő lett az első afroamerikai elnök.
November 4-én született
1538 Borromei Szent Károly milánói érsek, a Tridentinum nyomán bontakozó barokk jámborság sokoldalú úttörője
1787 Edmund Kean angol drámai színész
1849 Lóczy Lajos geológus, egyetemi tanár, földrajztudós, Ázsia-kutató és Balaton-szakértő
1864 Jakab Dezső építész, a szecessziós stílusú nemzeti építészet követője, továbbá az első magyar toronyházépület társtervezője
1873 Papp Károly, a magyar szénhidrogén-kutatás első és eredményes képviselője
1880 Pór Bertalan kétszeres Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas festő, érdemes és kiváló művész
1909 Lükő Gábor Kossuth-díjas néprajzkutató, szociálpszichológus
1913 Vörösváry István könyvkiadó és lapszerkesztő, a magyar nyelvű kanadai Vörösváry Kiadó elnök-igazgatója
1919 Martin Balsam Oscar-díjas amerikai színész
1923 Alfred Heineken holland sörgyáros
1946 Robert Mapplethorpe amerikai fotóművész
1958 Szalma Tamás Jászai Mari-díjas színész
1963 Vang Su Pritzker-díjas kínai építész
1969 Matthew McConaughey Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai filmszínész
1972 Bozó Andrea Jászai Mari-díjas színművész
1974 Rába Roland Jászai Mari-díjas színművész
1994 Iolanda Costa portugál énekesnő, zeneszerző
2008 Barabás Lujza festőművész
November 4-én halt meg
1765 Vedres István mérnök, Szeged város főmérnöke, Szeged „Széchenyije”
1808 Melchiorre Cesarotti olasz költő, nyelvész, akinek Ossián-fordítása nagymértékben hozzájárult az olasz romantika kialakulásához
1847 Felix Mendelssohn német zeneszerző, karmester, zongora- és orgonaművész
1924 Gabriel Fauré francia zeneszerző
1935 Radnai Miklós zeneszerző, 1925-1935 között az Operaház igazgatója
1944 Kabos Endre háromszoros olimpiai bajnok kardvívó
1964 Prokopp Sándor a magyar sportlövészet első olimpiai bajnoka
1972 Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész
1982 Jacques Tati francia filmszínész, rendező
1992 Bágya András magyar zeneszerző, zenei rendező
1998 Erényi Tibor történész, a történettudomány doktora
2000 Mináry Olga az első női építész, aki Ybl Miklós-díjat kapott
2008 Michael Crichton Emmy-díjas amerikai forgatókönyvíró, író, filmrendező, producer, az amerikai science-fiction népszerű szerzője
2014 Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
2017 Pápai Erzsi Jászai Mari-díjas színművész
2020 Ken Hensley brit énekes, zenész, dalszövegíró (Uriah Heep)
2024 Forgács Gábor színész, humorista