KAZINCZY FERENC (Érsemlyén [Érsemjén], 1759. október 27. – Széphalom [Bányácska], 1831. augusztus 23.): író, költő, szerkesztő. 1769–1777 között a sárospataki kollégiumban tanult. 1784-ben szabadkőművessé lett. 1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírája, Zemplén megye tiszteletbeli aljegyzője, majd Kassán telepedett le. 1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt megalapította Kassán a Magyar Museumot; Batsányi átírta Kazinczy Ferenc tervezett előszavát, ezért irodalmi hármas szövetségük felbomlott. 1790-ben Orpheus címmel maga adott ki folyóiratot. Vádlottja lett a Martinovics-pernek, 1794. december 14-én Regmecen őrizetbe vették, 1795. május 16-án halálra ítélték; május 29-én királyi rendelettel kegyelmet kapott; ez bizonytalan ideig tartó várfogságot jelentett. Szeptember 26-án elszállították Budáról; 1795-től 1801-ig Spielbergben, Kufsteinben, Munkácson raboskodott. Szabadulása után otthon élt, 1804. november 16-án házasságot kötött Török Sophie-val. 1806. június 10-én Széphalomra költözött, önállóan gazdálkodott. 1828-tól részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban; számítása ellenére nem választották titkárrá; 1830-ban a történettudományi osztály tagja. A kolerajárvány áldozata lett. Irodalmi programjában a fordítás és a kritika meghonosítása a vezérelv. Jozefinus nézetei miatt különbözött össze Batsányival. Orpheus című folyóiratában a radikális felvilágosodás szerzőinek is helyet adott. Fő törekvése a magyar stílus megújítása, harcot hirdetett a provincializmus ellen. Jogos bírálataiba méltánytalan megállapítások keveredtek; Csokonai értékelésében mind merevebb és igazságtalanabb álláspontja jelzi irodalmi elképzeléseinek korlátait. Újításai és bírálatai, erőszakolt neologizmusai kihívták írótársai nagy részének haragját. Hívei sürgették, hogy a magyar irodalmat károsan megosztó harcok helyébe teremtsen békét. A Mondolat (1813) című gúnyiratra, mely személyében is támadta, Kölcsey és Szemere válaszolt nem kevésbé éles hangú gúnyirattal (Felelet a Mondolatra, 1815). Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél (1819) című cikkében módosította addigi álláspontját, „synkretista” nézetet fejtett ki. 1811-ben Tövisek és virágok című kötetével és Vitkovics Mihály barátomhoz című verses levelével új lendületet adott a nyelvújítási harcnak. Prózai művei közül levelei, útleírásai és élete végén végső formába öntött önéletrajzi írásai keltettek érdeklődést. Az új nemzedék törekvéseit már nem értette; vitába keveredett előbb Kölcseyvel, utóbb Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel. Fogságom naplója című önéletrajzi írása könyv alakban csak 1931-ben jelent meg.

(Fried István szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

A zárt vasmagú transzformátor, valamint ilyen transzformátorok párhuzamos kapcsolásával kialakított váltakozó áramú energia elosztó rendszer egyik feltalálója, DÉRI MIKSA (Bács, 1854. október 27. – Merano, 1938. március 3.) a bécsi egyetemen szerzett vízépítő mérnöki oklevelet és pályájának kezdetén a Duna és a Tisza szabályozási munkáinak tervezésével foglalkozott. Érdeklődése azonban hamarosan az elektrotechnika felé fordult. Zipernowsky Károly 1882-ben munkatársul fogadta és Déri belépett a Ganz gyár villamos osztályára. 1883-tól kezdve Bécsben dolgozott a gyár ausztriai képviselőjeként, de a kísérletezést Zipernowskyval, majd Bláthy Ottó Titusszal – aki szintén a Ganznál dolgozott gépszerkesztőként – továbbra is rendszeresen folytatták. Hármuk nevéhez fűződik annak a jelentős ténynek a felismerése, hogy a megfelelően szerkesztett transzformátoroknál különféle áramfelvételek mellett is gyakorlatilag állandó marad a menetszám által meghatározott feszültségáttétel. Vagyis, hogy a primer feszültség állandó értéken való tartásával a szekunder feszültség is közel állandó fog maradni a legkülönbözőbb terheléseknél, ha a transzformátorokat párhuzamos kapcsolásban alkalmazzák. A feltalálók két szabadalommal védték az új elosztórendszert. Az elsőt, amely a transzformátorok párhuzamos kapcsolására vonatkozott, Déri és Zipernowsky 1885. január 2-án jelentette be Újítások villamos áramok elosztásában váltakozó áramú induktorok segítségével címmel. Egy hónap múlva Déri, Zipernowsky és Bláthy Javítás indukciós készülékeken villamos áramok transzformálása céljára címmel tett szabadalmi bejelentést; ez a zárt vasmagú transzformátor két kiviteli formájára, a magtranszformátorra és a köpenytranszformátorra vonatkozott.

A szabadalmi oltalmak ellen Angliában és Németországban megsemmisítési eljárást indítottak az újdonság hiányára hivatkozva és céljukat – főleg az igénypontok pontatlan megfogalmazása miatt – e két országra vonatkozóan el is érték. Érvényes maradt viszont a szabadalom az Osztrák-Magyar Monarchiában, Olaszországban, Franciaországban és még számos más helyen. Nagyrészt a három feltalálónak köszönhetően a Ganz gyár néhány éven belül tekintélyes, nemzetközi jelentőségű vállalattá fejlődött.

Az 1885. évi Magyar Országos Kiállításon mutatták be a nyilvánosságnak a transzformátort és az új elosztórendszert. Áramforrásul egy Zipernowsky szabadalmai szerint épített 1350 voltos, váltakozó áramú öngerjesztésű generátor szolgált, mely 75 transzformátor segítségével elosztva összesen 1200 izzólámpát látott el villamos árammal, melyeket tetszés szerinti számban lehetett ki- és bekapcsolni, anélkül, hogy a többiek fényereje megváltozott volna. A kiállítás így a gyakorlatban is – igen látványosan – bebizonyította az új elosztórendszer életképességét. A transzformátor-rendszer első nagyarányú gyakorlati alkalmazására Olaszországban került sor: Rómában, 1886-ban, a Cerchi villamos műveknél. Ezután számos olasz nagyváros – például Nápoly, Palermo, Bologna, Velence, Firenze – villamos hálózatát, erőműveit és transzformátor telepeit a Ganz gyár szerelte fel. Az új típusú transzformátorok alig öt év alatt az egész világon elterjedtek, még Ausztráliában és Dél-Amerikában is alkalmazták őket.

Déri mérnöki pályája Bécsben bontakozott ki; 1889-ben ő lett az újonnan alakult Elektrizitats-Gesellschaft igazgatója és ő szervezte meg és szerelte fel a bécsi villamos erőművet. 1898-ban egyfázisú repulziós motorként induló felvonómotort dolgozott ki, kétféle pólusszámú tekercseléssel. 1903–1904 folyamán tervezte azt a két keferendszerű egyfázisú repulziós motort, amelyet Déri-motor néven ismer a világ. 1898 és 1902 között dolgozta ki az ugyancsak róla elnevezett kompenzált egyenáramú gépet. Ennek lemezelt állórészében, hornyokban helyezkedik el az elosztott kompenzált tekercselés. Ezzel a szerkezettel lehetett a legtökéletesebb kompenzációt elérni.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók)

FEHÉR DÁNIEL (Tekepuszta, 1890. október 27. – Sopron, 1955. február 17.) erdőmérnök, növényfiziológus, a modern talajbiológia egyik nemzetközileg elismert megalapozója a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán, majd a berlini egyetemen tanult. Itthon növényélettanból és kémiából tett doktori szigorlatot, Bécsben pedig a filozófia doktora lett. Amikor Trianon után a selmecbányai főiskola Sopronba költözött, 1923-ban itt lett a növénytani tanszék vezetője. Nevéhez fűződik a soproni botanikus kert létrehozása. Sokfelé járt tanulmányutakon, expedíciókon, így Dániában, Finnországban, Norvégiában, Svédországban, a Lappföldön, Algériában, a Szaharában, Olaszországban. Ezeken a helyeken növényszociológiai és talajbiológiai vizsgálatokat végzett. Érdeklődésének középpontjában a mikroorganizmusok, közelebbről a talaj mikroorganizmusainak vizsgálata állt. Foglalkozott növényélettani és –anatómiai valamint ökológiai kérdésekkel, sőt, 1938-tól sugárbiológiával is. Tevékenységének, szervezőkészségének köszönhetően a soproni növénytani tanszék az ország egyik legjobban felszerelt, anatómiai, élettani, talajbiológiai és fizikai laboratóriumokkal ellátott intézete lett. Tudományos munkásságát 13 szakkönyv és több mint 200 egyéb publikáció – szakcikk, tanulmány, dolgozat – jelzi.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Életrajzi Lexikon, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban1990)

HAJTS LAJOS, (Igló, 1866. október 27. – Budapest, 1933. december 1.): geográfus, térképész, a katonai felmérés, terepábrázolás és a térképfelhasználás korszerű alkalmazásának neves oktatója. A budapesti honvéd felsőbb tiszti tanfolyam és földrajzi intézet topográfiai tanfolyamának elvégzése után tanulmányúton járt az Egyesült Államokban. 1895-től 1919-ig a Ludovika Akadémia tanára, majd az Állami Térképészeti Intézet vezetője volt. 1925-ben mint tábornok vonult nyugalomba. Árnyékot vet munkásságára, hogy az intézet munkatársai vezetése alatt hajtották végre 1922–25-ben a frankhamisítást, ami 1925 végén a hírhedt frank-botrányhoz vezetett. Emiatt 1926-ban rövid börtönbüntetésre ítélték.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

MÖLLER KÁROLY (Hédervár, 1894. október 27. – Budapest, 1945. február 3.): építészmérnök, építészeti szakíró. Édesapja Möller István építész, műegyetemi tanár, a zsámbéki templomrom és a gyulafehérvári székesegyház román kori épületének helyreállítója. Mérnöki tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Külföldi tanulmányút után édesapja műtermében dolgozott, részt vett restauráló, templomépítő munkáiban. Önállóan bérházakat tervezett, utóbb építőanyagok és szerkezetek kutatásával és ismertetésével foglalkozott. Az Építési Zsebkönyv (Budapest, 1938) szerkesztője volt. A főváros ostroma során a szovjet katonák saját házában agyonlőtték.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)