Békéscsaba
Határon innen és túl is elismeréseket adtak át a magyar kultúra napja alkalmából
Az ünnepi beszédek kiemelték, hogy a kultúra hozzásegít a túléléshez, segíti az eligazodást, megtartó erővel bír és identitást határoz meg.
A báb már Békéscsabán sem csak korosztály
Felnőtteknek szóló előadás-sorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. A Kultúrszösz keretében három produkciót láthatnak az érdeklődők.
Több nagykoncert lesz 2024-ben a Csabagyöngye Kulturális Központban
2024-ben a Csabagyöngye Kulturális Központ (CSAKK) Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulójáról is megemlékezik.
Crossover produkcióban elevenedik meg Munkácsy élete és életműve
Digitális formában is megtekinthetőek Szives Márton és a Munkácsy Negyed animációs filmjei, amelyek a Munkácsy Vizuál projekthez kapcsolódnak. A zenei-képzőművészeti crossover produkcióban az animációt nép-, klasszikus és elektronikus zene kíséri.
Egy csabai az őrült évek Párizsában
A békéscsabai múzeum új állandó Jankay-Kolozsváry-Tevan-kiállítás előkészítésén dolgozik. Amíg a tárlat megvalósul, kamaratárlatok rendezésével szolgál a téma iránt érdeklődő közönség számára. Elsőként Jankay Tibor 1920-as években, Párizsban töltött időszakait felelevenítő kiállítást rendeznek.
Demeter Szilárd lesz az Országos Közgyűjtemények Szövetségének új elnöke
Békéscsabán tartotta idei őszi közgyűlését a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége – adta hírül a BEOL Békés vármegyei hírportál. A konferenciát első alkalommal rendezték meg a városban, amelyen Demeter Szilárd bejelentette: ő lesz az Országos Közgyűjtemények Szövetségének új elnöke.
Őszi Művészeti Hetek kezdődnek Békéscsabán
Október 1-jén kezdődnek Békéscsabán az Őszi Művészeti Hetek, amelyek programjaira november végéig várják a közönséget. A fesztivál keretében 20 eseményt rendeznek, az összművészeti programok között lesznek ingyenesek és fizetősek is.
Újabb Munkácsy-relikviákkal gazdagodott a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum
Újabb Munkácsy Mihályhoz köthető tárgyakkal, levéllel, fotóval és egy rajzzal gyarapodott a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye – közölte Bácsmegi Gábor múzeumigazgató pénteken sajtótájékoztatón. A tárgyakat Gyarmati Gabriella művészettörténész mutatta be.
A Kulturális Örökség Napjai az Alföldön
Az alföldi kulturális terek is részt vesznek szeptember 16-án és 17-én a Kulturális Örökség Napjai című országos eseménysorozatban. A következőkben végigvesszük a térség programjait.
Szecesszió a Viharsarokban – Építészeti séta Gyulán és Békéscsabán
Alföldi városaink fellendülése, iparosodása egybeesett a szecessziós építészet fénykorával. A Viharsarok nagyobb városaiban, Gyulán és Békéscsabán is szebbnél szebb szecessziós épületek találhatók.
Tovább bővült a békéscsabai múzeum Munkácsy-gyűjteménye
Egy eredeti fotóalbummal, egy keretezett gyászjelentéssel és egy hajereklyével bővült a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum 581 darabos Munkácsy-gyűjteménye.
Pokróckoncert, sétálószínház és Munkácsy-sütemény a Múzeumok Éjszakáján
Országszerte 442 kulturális intézmény több mint 2200 programmal, köztük koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel várja a látogatókat június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján. Ezekből szemezgettünk.
A hetvenéves Seregi Zoltánt köszöntötték Békéscsabán
A hetvenéves Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját köszöntötték a Színitanházban Békéscsabán.
Rejtélyek, sorsok, múmiák Békéscsabán
Megnyílt az év tárlatának is nevezett Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállítás a Munkácsy Mihály Múzeumban.
Elkészült a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épülete
Felújították és egy modern épületrésszel bővítették Békéscsabán a klasszicista Ursziny–Beliczey-kúriát, amely a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona lesz május végétől.
Az Oscar női változatát viszi színre a Békéscsabai Jókai Színház
A Sylvester Stallone főszereplésével készült népszerű vígjáték, az Oscar női változatát mutatja be április 21-én a Békéscsabai Jókai Színház. A Lady Oscar című kamaradarabot Radó Denise rendezi, a történet a '30-as évek maffiavilágából napjaink divatvilágába került át.