együttműködés
Együttműködik a Színművészeti Egyetem és a Pázmány
Együttműködési megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) csütörtökön Budapesten.
Együttműködési megállapodást kötött a KIM és az MMA
Megkezdődött Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közösen megszervezett kétnapos kulturális diplomáciai értekezlete, amelyen együttműködési megállapodást kötött a KIM és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
Évszázados múlt, intenzív jelen – holland kultúra Magyarországon
A következő három évben Budapest – Hollandia kiemelt kulturális partnereként – a korábbiaknál is több holland kulturális esemény befogadója lesz.
Sikeresen záruló szlovák–magyar múzeumi együttműködés
Ünnepélyes konferenciával zárul Kassán a Határokon átívelő partnerség építése a jövő múzeumaiért projekt, mely 2021 márciusában az Interreg Szlovákia – Magyarország együttműködési programban indult.
A Zeneakadémia is alapító tagja egy új európai múzeumi hálózatnak
A Zeneakadémiához tartozó Liszt Múzeum és Kodály Múzeum is része lett a zenészek és komponisták emlékházait tömörítő, új európai szövetségnek, a Réseau des Maisons et des Musées de Musiciens d’Europe-nak (Európai Zenészek Házainak és Múzeumainak Hálózata).
A Magyar Nemzeti Múzeumba költözik a Madách Színház
A tizenötödik című darab szereplői rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak a múzeum épületében.
Végletes érzelmek – Koncert a Zeneakadémián
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Zeneakadémia 2021-ben együttműködést indított el, melynek részeként az együttes Várdai István szakmai vezetésével átadja mindazt a tudást az egyetem hallgatói számára, ami a tökéletes zenekari játékhoz kell. Az együttműködés évadon belüli csúcspontja lesz a március 20-i, Végletes érzelmek című hangverseny, melyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem legígéretesebb diákjai a világhírű zenekarral együtt lépnek fel, Takács-Nagy Gábor irányításával.
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Haydneum együttműködése
Február 11-én átadták az Országos Széchényi Könyvtár digitalizálóközpontját, s ezzel egyidejűleg kezdetét veszi az OSZK és a Haydneum óriási jelentőségű együttműködése.
Bővíti együttműködését a Debreceni Egyetem és a Csokonai Színház
Kulturális és képzési kapcsolatai bővítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara és a Csokonai Színház; a megállapodásnak köszönhetően a jövőben drámapedagógusi képzés is indulhat az egyetemen.
Stratégiai megállapodást kötött a veszprémi főegyházmegye és az EKF-program
Stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a Veszprémi Főegyházmegye és a Veszprém–Balaton Európa kulturális fővárosa 2023 (EKF) program vezetői csütörtökön Veszprémben.
Együttműködik a NÖRI a Történelemoktatók Szakmai Egyesületével
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) csütörtökön a Történelemoktatók Szakmai Egyesületével.
Szorosabbra fűzi együttműködését az ELTE és a Szépművészeti Múzeum
Szorosabbra fűzi oktatási és tudományos területen folytatott együttműködését az ELTE és a Szépművészeti Múzeum. Az évtizedek óta fennálló kapcsolat megerősítéséről szóló megállapodást Bartus Dávid, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja és Baán László, a múzeum főigazgatója látta el kézjegyével.
Közös kutatásokat indít a főváros levéltára és a Rubicon Intézet
Együttműködési megállapodást írt alá Magyarország első történelmi ismeretterjesztő think tankje, a Rubicon Intézet és Budapest Főváros Levéltára (BFL).
Együttműködési megállapodást kötött a Weöres Sándor Színház és Szentgotthárd Város Önkormányzata
A megállapodásban hangsúlyozzák elkötelezettségüket a magyar és az egyetemes kultúra, a művészetek, ezen belül a színjátszás és az irodalom értékeinek népszerűsítése iránt.
Együttműködési megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a MOME
Az egyetemi hallgatók tudatosságát erősítő és szemléletformáló együttműködésbe kezd a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).
Láthatatlan spektrumok
A Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság szakmai és tudományos együttműködésében egy izgalmas, kutatásalapú művészeti kiállítás készült. A Láthatatlan spektrumok című kiállítási projekt több, egymással összefüggő modulból áll, és egy szélesen értelmezett együttműködésen alapul kutatók, művészek, alkotók, a szerzetesközösség tagjai és a Főapátsági gyűjtemények világi vezetői között. A tárlat az apátság főmonostori kiállítóterében egészen november 11-ig látogatható.