fesztivál
Idén is fesztivállal kezdődik a Kolibri Színház új évada
Hagyományosan az egész napos, ingyenes Kolibri Fesztivállal veszi kezdetét szeptember 2-án a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház új évada, amely három új bemutatóval és korosztályos repertoár-előadásokkal is várja a közönséget.
Több mint ötszáz táncos mutatkozik be az Interetno népművészeti fesztiválon Szabadkán
Több mint ötszáz néptáncos és népzenész lép fel hat nap alatt az Interetno fesztiválon, amelyet augusztus 21. és 26. között szerveznek meg Szabadkán.
Kazah, grúz, új-zélandi és szingapúri filmek is lesznek az idei BuShón
23 országból 64 alkotás került a augusztus 29. – szeptember 3. között zajló, 19. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyébe, melyek között 45 fikciós, 12 animációs és 7 kísérleti alkotás szerepel.
Tamburazenei fesztivál lesz Bátán
A tamburazenekarok találkozóját tizedik alkalommal rendezik meg szombaton a Tolna vármegyei Bátán. Az eseményen dél-dunántúli együttesek mellett vajdasági zenekar is játszik.
Michelin-csillagos zenei menüvel indul a Kaposfest – interjú Várdai Istvánnal
Kontrasztok és párhuzamok – ezt írták az idei Kaposfest nyitóhangversenyének műsora fölé a fesztivál szervezői. Valójában az egész, augusztus 13–16. között zajló sorozat mottójának is beillik ez a cím – mondja Várdai István csellóművész, aki Baráti Kristóf hegedűművésszel együtt szerkeszti a műsort.
Nemzetközi komolyzenei fesztiválnak ad helyet a boronkai Széchényi-kastély
A Marcali központjától mintegy három kilométerre található boronkai kastély ad otthont a Boronclassic Nemzetközi Komolyzenei Fesztiválnak, amelynek keretében szeptember 15. és 17. között magyar és nemzetközi előadóművészek fellépése mellett családi programok is várják az érdeklődőket.
Hatvan program és hatszáz fellépő a jászberényi Csángó Fesztiválon
Augusztus 8. és 13. között, idén 31. alkalommal rendezik meg Jászberényben a Csángó Fesztivált. Hat napon át közel hatvan programban hatszáz közreműködő, a táncos és zenész fellépők mellett kézművesek várják az érdeklődőket.
„Pokolba a tudományoskodó irodalommal!” – Még, még, még Gombaszögi Nyári Tábor
Petőfi-kvíz, irodalmi táncház, slam poetry vs. költészet vita, azaz hogyan lesz 2023-ban fesztiválképes a szépirodalom? Zsille Gábort, Bene Zoltánt és Regős Mátyást kérdeztük.
Folklórfesztivállal kezdődnek a Palóc napok Füleken
A 32. Palóc Napokat és Füleki Városnapokat rendezik meg a felvidéki városban, az eseményen adják majd át a város díjait is.
Kaposvár fennállásának 150. évfordulóját ünnepli az idei KaposFest
A Kaposfest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál számos koncerttel és kísérőprogrammal csatlakozik a somogyi megyeszékhely ünnepi évéhez.
Debrecenben a rendszerváltás előtti fesztiválokat idéző fotókiállítás
Tizenhét fesztivál nyolcvanhat fotóját vonultatja fel a „Minden az enyém” című kiállítás, amely augusztus 20-ig látható a debreceni Nagyerdei Víztoronyban.
Kecskeméti Jazzfőváros: tíz ország százhúsz zenésze lép színpadra
Négy nap alatt tíz ország mintegy százhúsz zenésze lép színpadra az augusztus 3. és 6. között zajló hetedik kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon.
Nyilvános a Vidor Fesztivál színházi programja
Huszonnégy színházi produkció látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó nyíregyházi Vidor Fesztivál színházi kínálatában.
Jön a 33. Thealter, ismét Szegeden találkoznak a függetlenek
Július 25–30. között rendezik meg a 33. Thealter színházi fesztivált Szegeden. Az idén hatnapos rendezvényen klasszikus művek kortárs adaptációit, személyes történeteket, női sorsokat, zenés színházat láthatnak a nézők. De lesznek performanszok és közösségi színházi előadások is.
BALKAN:MOST Fesztivál Veszprémben a délszláv zene rajongóinak
A szeptember 7. és 9. között Veszprém óvárosában megrendezendő ingyenes szabadtéri fesztiválon bemutatkoznak a balkáni zene tehetségei. Lesz neofolk, gipsy hop, bosnyák blues, etnojazz, izgalmas headlinerek és 26 showcase zenekar 3 színpadon, 3 napon keresztül.
Utcai like-vadászok lepik el Egert
Idén július 26. és 30. között várja a látogatókat az ötnapos Utcazenészek Versenye Eger belvárosában. A programhoz további három fesztivál kapcsolódik: a Képzőművészeti Utcafesztivál, az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál és a VINO Kóstoló Borünnep.