hagyományőrzés
Cifraságok a Rábaközből
A Rábaköz hagyományait, népi iparművészetének jellegzetes tárgyait, motívumait és ma is aktív alkotóit mutatja be a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum november végéig látogatható időszaki kiállítása. A tárlatról Nagy-Pölös Andrea néprajzkutató muzeológust, a kiállítás kurátorát kérdeztük. Interjú.
Kezdetét vette a Kurultáj!
Tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében nyílt meg az Országház Felsőházi termében augusztus 10-én a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat augusztus 12-éig Bugacon.
Koronázási hétvége lesz Gödöllőn
Találkozz személyesen is a császári párral! Különleges koronázási ünnepségekkel és múltidéző programokkal várják a közönséget a hétvégén, június 9-én és 10-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. Hagyományőrzők idézik fel Ferenc József és Erzsébet királyné 1867. június 8-ai koronázásának különböző jeleneteit, miközben számos kísérőprogrammal is készülnek a szervezők.
Aki őrzi a hagyományainkat
„Nem is tudnám máshogy elképzelni az életem. Számomra nagyon fontos, hogy minél több embert ráébresszek: ha elengedjük a gyökereinket, elveszünk” – mondta Laposa Julcsi népzenész, aki amellett, hogy zenél, énekel, népdalokat gyűjt és tanít, kiválóan beszél franciául, angolul, és olyan diplomát szerzett, melyet még senki Magyarországon. A csupaszív és tehetséges fiatallal beszélgettünk.
Török fesztivál Tatán
Európa legjelentősebb törökkori fesztiváljára, a Tatai Patarára ma már több országból érkeznek hagyományőrzők: képviselteti magát többek között Olaszország, Németország, Csehország, Lengyelország és Finnország is. Velük együtt elevenedik meg a tatai vár 1597-es visszafoglalása május 19. és 21. között. „A 16–17. századi világ dicsőségéről szól a fesztivál” – hangsúlyozta Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékbizottság elnöke.
Vitrinbe zárt hagyományok
A hagyományt nem ápolni kell, hanem éltetni – mondta Lovász Irén népdalénekes a MANK Nonprofit Kft. májusi beszélgetésén. A havonta megrendezendő Alkotóművészeti Szalon idei utolsó vendégei többek között azt a problémát járták körbe: a 21. században miért nem sikk a műveltség? Miért nem őrizzük és éltetjük a hagyományainkat, de ami a legfontosabb: miért nem énekeljük olyan természetességgel a népdalainkat, mint egykor?
Nagy durranás Tatán!
Hős vitézek, színes kendőkbe bújt, gyönyörű háremhölgyek, ágyútűz, kardcsattogtatás, nyüzsgő bazárok, lódobogás és persze, petárdák pukkanása minden mennyiségben. Vajon mi az a patara? Mit mustrálnak a toborzók a seregen? Kik azok a pikások? Tényleg olyan keserű a fekete leves? És mitől édes az aga csókja? Történelmi fesztiválon járt a Kultúra.hu.
Miénk a vár!
Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál indul június 3-án a Vajdahunyadvárában. A kétnapos programsorozatot idén ötödik alkalommal rendezik meg. A főként középkori hagyomány- és viselettörténet mellett helyet kap a 19. és a 20. század fegyver- és viselettörténete is. A családi programokon kívül idén többek között lesz íjászpárbaj, filmvetítés, bábszínház és több kiállítás is.
Indul a Tatai Patara
Idén ünnepeli jubileumát a Tatai Patara 1597 című történelmi fesztivál. A kerek évfordulóra izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a tatai várban és az Esterházy-téren május 19-től. A hagyományőrző fesztivál minden évben pontosan rekonstruálja az 1597-es sikeres tatai ostromot és gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány hadicselét, mellyel sikeresen visszavették a várat.