képregény
Disney, Puskás, rocktörténet
Futaki Attila külföldön már nagyra becsült képregényrajzoló volt, de itthon még kevesen ismerték. Aztán a Budapest angyala, a Puskás, majd A kivarrt című képregény nálunk is sikert hozott neki. A Magyar rocktörténet pedig már az ő szakmai vezetésével indult útjára.
Képkockákba zárt rocktörténelem
Hogyan lehet hitelesen bemutatni a magyar rockzene világát? Erre vállalkozik a Magyar Rocktörténet című képregény, amelynek első kötetét mutatták be december 5-én a Magyar Zene Házában. A hatvanas és hetvenes évek zenéjében egy kitalált karakterrel, Pallagi Karcsival mélyedhetünk el.
Imádkozó kódok
Mi történne, ha az ember kiborgként képessé válna az örök fizikai életre? Elbírná ezt a gondolatot az elme? És Isten megpróbálna egy gépen keresztül üzenni az embernek? Tudományos és vallásfilozófiai kérdésekre is keresi a választ az Imádkozó kódok című új magyar sci-fi. Balogh Tibort, a könyv íróját kérdeztük.
Batman atyja: Bob Kane
Huszonöt éve, 1998. november 3-án halt meg Bob Kane amerikai képregényíró és rajzoló, a szuperhős Batman megalkotója.
Pillanatképek a PesTextről
Négy helyszínen zajlott a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál idén szeptember 20. és 30. között: a Három Hollóban, a Millenárison, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a Bakeit Multi Art Centerben. Elcsíptük a rendezvény néhány pillanatát.
Dél-koreai képregény-kiállítás nyílt a Koreai Kulturális Központban
Miben más a koreai képregény, a manhva a nyugati vagy más keleti társukhoz képest? Miért olyan népszerű Dél-Koreában az okostelefonokra tervezett digitális verziója, a webtoon? Ezekre a kérdésekre is válaszol a budapesti Koreai Kulturális Központ október 2-ától látogatható képregény-kiállítása.
Magyar rocktörténet képregénykockákban elmesélve
Október végén kerülhet a boltokba a Magyar rocktörténet képregénysorozat első része, amely afféle rajzos kalandozás a honi rocktörténet első két évtizedében. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szeptember 30-án jelképesen bejárhattuk a képregénykockák labirintusát.
Megszüntették egy hongkongi politikai karikaturista több évtizede futó sorozatát
A Kína irányítása alatt álló Hongkongban a sajtószabadságra mért újabb csapásként értékelte Vong Kej-kvan, a nagyváros egyik legismertebb politikai karikaturistája, hogy a Ming Pao című hongkongi napilap csütörtökön levette hasábjairól a rajzoló 1983 óta futó szatirikus közéleti képregénysorozatát.
Élőben rajzolnak DJ-szettre a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon
A Magyar Képregény Szövetség idén is megrendezi a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált május 10. és 14. között. A többnapos rendezvény zárónapja a Dürer Kertben lesz.
Bevezetés a képregénytudományba – ingyenes alapmű rajongóknak
A Prae Kiadónál megjelent Bevezetés a képregénytudományba stílszerűen képregény formájú útmutató, amely a fiatal tudományág legfontosabb területeit veszi sorra.
35 év után újra megjelenik a Tintin képregénymagazin
Különszámmal jelentkezik 35 év szünet után a Tintin képregénymagazin – jelentette be a Le Lombard kiadó a franciaországi Angouleme Nemzetközi Képregényfesztiválon.
Himnuszunk másképp: képkockáról képkockára
A Himnusz képregényét Farkas Lajos és Korognai Dávid álmodta és rajzolta meg.
Aki kitalálta Pókembert – 100 éve született Stan Lee
Száz éve, 1922. december 28-án született Stan Lee, a Pókember, a Vasember és számos más legendás szuperhős „atyja”.
Egyenesen a képregényből
Ganxsta Zolee a gettóból indult (Egyenesen a gettóból, Sony, 1995), hogy 27 évvel később megérkezzen a mocsárba (Egyenesen a mocsárból, Master-Lab Comics, 2022). Míg a gettós utazás az első magyar gengszterraplemez is egyben, addig a majdnem valós történetet elmesélő képregény a Master-Lab első képregényes kiadványa.
Képregényfesztivál a szegedi Somogyi-könyvtárban
Kiállítások, előadások, kerekasztal-beszélgetések, örömrajzolás, gyermekprogramok, klasszikus és legújabb kínálatukat bemutató kiadók várják azokat, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, ahol immár tizennegyedik alkalommal rendeznek képregényfesztivált.
Képregény meséli el Puskás Öcsi legendáját
Amikor a politika még azt is meg akarta szabni, kit szeressünk és kit ne.