Kolozsvár

Előadó-művészeti központ épül Kolozsvár ipari negyedében

Kulturális központtá alakítják az elköltöző Carbochim gyár egyik épületét a befektető Iulius Group és a Kolozsvári Kulturális Központ közreműködésével.

A hetedik író – Király Farkas az irodalom vonzásáról

Király Farkas dolgozott ipari alpinistaként, szedőként, és ezerszámra gyártott bizsukat is. Miként került aztán az irodalom közelébe, és hogyan lett családjából ő a hetedik, akinek szépirodalmi kötete jelent meg? Erről is beszélgettünk vele.

Bach-maratonnal ünneplik a megújult kolozsvári evangélikus templomot és orgonáját

Több mint ötven fellépő művész vesz részt a Kolozsváron először megszervezett Bach-maratonon március 21-én, az evangélikus Pietati-templomban. A 12 órán át tartó maratoni jellegű komolyzenei hangversenyt J. S. Bach születésnapján tartják.

„Tarkaságában mégiscsak szórakoztató élet” – Bálint Tiborra emlékezünk

„A szülőföld édes és érces harangszó, amely az aranyló galuskákat ringatja a vasárnapi húslevesben” – írta az Egyszer én is harangoztam című vallomásában Bálint Tibor, aki idén lenne kilencvenéves.

Erdélyi zsidókról készült portrék kiállítása nyílik Kolozsváron

A két világháború között Kolozsváron fényképészstúdiót működtető Sárdi Elemér hagyatékának egy részét a brassói Renascendis Egyesület vásárolta meg egy régiségkereskedőtől.

Karácsonyra megnyitották a felújítás alatt levő kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot

Karácsonyra megnyitották a hívek előtt a Kolozsvár főterén álló, felújítás miatt több mint három éve bezárt Szent Mihály római katolikus plébániatemplomot.

„Az őszinte ünnep nem rendezhető és nem rendelhető” – Interjú Zágoni Balázzsal

„Mit akarunk a karácsonytól? Egy tökéletesen megkoreografált ünnepet, aminek mi vagyunk a rendezői? Vagy hajlandók vagyunk kiengedni a kezünkből az irányítást? A meghittség, az őszinte ünnep tapasztalatom szerint nem rendezhető és nem rendelhető. Az inkább meglepi az embert, ha nyitott rá” – vallja Zágoni Balázs író, akivel Karácsonyi kitérő című kötete kapcsán beszélgettünk.

Megtartották a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláját

A Kolozsvári Magyar Napok az egész nemzet számára kiemelt jelentőségű, Kolozsvár megkerülhetetlen sarokköve a magyar kultúrának, történelemnek – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a rendezvény nyitógálája előtt a Kolozsvári Magyar Operában kedden.

Az Antal–Lusztig-gyűjtemény monokróm alkotásai Kolozsváron

A debreceni múzeumoknál letéteménybe helyezett legnagyobb magyarországi modern és kortárs magángyűjtemény munkáiból összeállított nemzetközi válogatás látható mától Kolozsváron.

Készülnek a Kolozsvári Magyar Napokra

Korlátozások között ugyan, de már szinte a hagyományos programmal készülnek a 12. Kolozsvári Magyar Napok szervezői az erdélyi magyarság legnagyobb városnapjellegű fesztiváljára, amelyet augusztus 17. és 22. között rendeznek meg - közölte szerdán a Krónika című erdélyi napilap elektronikus kiadásában.

„Méltó helyükre kerülnek az erdélyi művészeti alkotások” – a Quadro Galéria

Felkutatni és közönség elé tárni a XX. század romániai, erdélyi művészeti örökségét – ezt tűzte ki célul a 2008 óta Kolozsváron működő Quadro Galéria. A Székely Sebestyén György művészettörténész által irányított intézmény elveszettnek hitt alkotásokat kutat fel, publikációkat közöl, kiállításokat és aukciókat szervez, hogy az erdélyi alkotókat ismertté tegye, és hogy az erdélyi művészeti értékek méltó helyükre kerülhessenek a nemzetközi műtárgypiacon is.

Kriza János-emléknapot tartanak Kolozsváron

Kriza János néprajzkutató, költő, műfordító, erdélyi magyar unitárius püspök születésének 210. évfordulója alkalmából emléknapot tartanak Kolozsváron.

Húsz helyszínen nyitják meg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált

A jubileumi ünnepre való tekintettel húsz helyszínen szervezik meg az idén a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) megnyitóját, a seregszemle díszmeghívottja a nemzedékének legtehetségesebb táncosaként számon tartott Szergej Polunyin ukrán művész lesz.

Kolozsváron átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét színpadán adta át szombat este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat Felméri Cecília filmrendezőnek, László Noémi költőnek és Zoltán Béla festőművésznek.

Három évtized kolozsvári báb- és díszletterve

A 20. század második felében kiemelt társadalmi szerepet betöltő kolozsvári bábszínház több mint nyolcvan előadásához tervezett bábokat és díszleteket az 1956–1985 közötti időszakban Botár Edit. A hagyatékát bemutató kiállítás a kolozsvári Quadro Galériában látható.

„A Napsugár fennmaradásához képernyőmentes idő kell” – Interjú László Noémivel

László Noémi fél éve vette át a Kolozsváron megjelenő Napsugár és Szivárvány című gyermekirodalmi lapok főszerkesztését. A József Attila-díjas költőt eddigi tapasztalatairól, terveiről kérdeztük.