program
A Kultúrbrigád jubileumi előadásai az Átriumban
Januárban jubileumok sorát tartja a Kultúrbrigád az Átrium színházban. Január 14-én az Isteni végjáték 75. alkalommal, másnap Az öldöklés istene 50. alkalommal, míg január 16-án a Hannibál tanár úr 25. alkalommal kerül a nézők elé.
Hazavágyó című új albumát mutatja be a MattSet
A Most vagy soha című dalukkal ismertté vált, Szakadáti Mátyás vezette MattSet Hazavágyó címmel megjelent harmadik nagylemeze két év küzdelmekkel és veszteségekkel teli történéseinek zenei lenyomata. A lemezbemutató koncert 2024. február 2-án lesz az Akvárium Klubban.
Vígan indul az év a Szegedi Nemzeti Színházban
Vígoperával kezdte a 2024-es évet a Szegedi Nemzeti Színház: megkezdődött A csengő és a Rita próbafolyamata. Gaetano Donizetti két egyfelvonásos vígoperáját a Kisszínházban láthatja a közönség február 16-tól Tárnoki Márk rendezésében.
Összeállt a Fishing on Orfű zenei programja
A 16. Fishing on Orfű (FOO) zenei fesztivál június 26. és 29. között, hét helyszínen, százötven zenei programmal várja az érdeklődőket.
A Magashegyi Underground új stúdióalbummal jelentkezik hét év után
Egymáshoz rövid az út címmel hét év után jelent meg új stúdióalbuma a Magashegyi Underground zenekarnak. A lemezbemutató koncert január 20-án lesz az Akvárium Klubban.
Időtlen utazás a háború színházába
A TOBE Gallery és a TOBE Project idei első félévének csúcspontja Emeric Lhuisset magyarországi bemutatkozó kiállítása, a Theatre of War. Emellett Magyar Ádám meghosszabbított tárlata, a FCKN LOVE II. című csoportos kiállítás, Jean-François Lepage és Zalavári József fotói várják az érdeklődőket.
A Downton Abbey és egy piros PVC-fotel is helyet kap az Iparművészeti Múzeum új kiállításain
Az Iparművészeti Múzeum több új kiállítással is készül az idei évre. A változatos tárlatokon a huszadik század első felének női divatjától kezdve Kaesz Gyula és Lukáts Kató otthonain át az ikonikus Vargánya lámpacsaládig a legkülönfélébb korok és témák jelennek meg.
A Scorpions júniusban ismét Budapesten játszik
Minden idők egyik legsikeresebb hard rock zenekara június 29-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
Ismét a divaté a főszerep a fővárosban
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) tizenharmadik alkalommal, 2024. január 22. és 28. között rendezi meg a Budapest Central European Fashion Weeket (BCEFW). A divathét fő helyszíne a Szépművészeti Múzeum épülete lesz.
Az Örkényben egyszerre próbálnak egy berlini multikulti családról szóló darabot és egy orosz klasszikust
Elkezdődtek az Örkény Színház 2024-es bemutatóinak próbái. Március 7-én Kincses Réka rendezése debütál az Örkény Stúdióban, egy nappal később pedig a Gáspár Ildikó által átdolgozott Bűn és bűnhődés premierjét tartják a nagyszínpadon.
Orosz klasszikusok csendülnek fel a MÁV Szimfonikus Zenekar idei első hangversenyén
A MÁV Szimfonikus Zenekar az új év első hangversenyén híres orosz zeneszerzők remekműveit szólaltatja meg Takács-Nagy Gábor vezényletével 2024. január 12-én a Zeneakadémián.
Szerb újévi mulatság a Fonóban
Már hagyomány a Fonóban, hogy a város legnagyobb szilveszteri vonós táncháza után a déli szláv népek szokásai szerint is elbúcsúztatják az óévet. Január 13-án a Szerb újévi mulatságon fellép az idén 50. születésnapját ünneplő Vujicsics Együttes, a mohácsi Poklade és a szentendrei ViGaD.
Pénteken kezdődik az Országos Sasszinkron
Péntektől három napon át rendezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását.
A báb már Békéscsabán sem csak korosztály
Felnőtteknek szóló előadás-sorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. A Kultúrszösz keretében három produkciót láthatnak az érdeklődők.
A legendás Stílusgyakorlatokból készült kabaré-opera
Tóth Péter zeneszerző Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című művéből komponált kabaré-operát. A mű ősbemutatója a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével a szegedi REÖK Palotában lesz január 19-én.
Svájcban élő mester tart hangszerbemutatót a Zeneakadémián
Vajna Áron historikus és modern hangszereket mutat be január 22-én és 23-án a Zeneakadémián.