program
Picasso és a Guernica titkai – Ingyenes előadás a Cervantes Intézetben
A világ egyik leghíresebb festménye, Picasso Guernicája a háború okozta szenvedések és a béke jelképévé vált. A művész halálának 50. évfordulója alkalmából Genoveva Tusell művészettörténész december 12-én a Cervantes Intézetben ingyenes előadást tart a műalkotásról.
A muzsika hullámhosszán címmel jelent meg kötet a Rádiózenekar történetéről
A muzsika hullámhosszán – A Rádiózenekar története 1943–2023 címmel jelent meg könyv a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara alapításának 80. évfordulójára. A gazdagon illusztrált kötetet László Ferenc és Devich Márton jegyzik.
Különleges szemszögből mutatja be Munkácsy Mihályt a gyulai Almásy-kastély kiállítása
Munkácsy: a sikersztori címmel nyílik új időszaki kiállítás a gyulai Almásy-kastélyban. A tárlat az első ecsetvonásoktól a világhírnévig követi Munkácsy Mihály életét, aki ezzel „visszatér” abba az épületbe, ahol ismerkedni kezdett a festészettel.
Móricz Zsigmond-darabot ad elő a Déryné Társulat
A Déryné Társulat izgalmas bemutatóra készül, amely a szívünk mélyén élő érzésekről és az emberi kapcsolatok bonyolultságáról mesél. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás Móricz Zsigmond élettel teli karaktereit hozza el a színpadra.
A Vígszínház Pinokkiója nem dobja le magáról a zenét
A Vígszínház 10-től 100 éves korig szóló zenés családi roadmovie-jában Pinokkió kalandjai asztalosműhelytől bábszínházon és cirkuszon át a tengerig vezetnek. A Pinokkiót Keresztes Tamás rendezésében, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival december 9-én és 10-én mutatják be a Vígszínházban.
Karácsonyi 4D-hangjáték ősbemutatójára készül az Eiffel Műhelyház
A negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Ókovács Szilveszter ötlete nyomán Pacsay Attila Artaban című adventi szeánsza, amit 2023. december 9-én mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A mintegy egyórás, meditatív előadást a közönség sötétben, nyugágyakból hallgathatja végig.
Új állandó kiállítás nyílt Petőfi Sándorról Mezőberényben
A mezőberényi Orlai-házban nyílt tárlat többszereplős, a költő mellett a város szülötte, Orlai Petrics Soma festőművész és a város neveltje, Szendrey Júlia is helyet kapott benne.
Új helyszínen az Örkény Színház Solness című előadása
2024 februárjában új helyszínen, a budai Szkéne Színházban mutakozik be Ibsen klasszikusa.
Hisztéria két részben
December 8-án mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban Arthur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján A szálemiek című előadást, amelynek alcíméből – Hisztéria két részben – is sejthető: Rusznyák Gábor ismét valami különlegesre készül a miskolci társulattal.
Hétvége Balázsovits Lajossal a Filmión
Csütörtöktől vasárnapig ingyenesen látható a Feldobott kő, a Boldog születésnapot, Marilyn!, valamint a Fényes szelek című alkotások a Filmintézet streamingplatformján. A válogatással a Filmio az idén elhunyt Balázsovits Lajos előtt tiszteleg.
Egy csabai az őrült évek Párizsában
A békéscsabai múzeum új állandó Jankay-Kolozsváry-Tevan-kiállítás előkészítésén dolgozik. Amíg a tárlat megvalósul, kamaratárlatok rendezésével szolgál a téma iránt érdeklődő közönség számára. Elsőként Jankay Tibor 1920-as években, Párizsban töltött időszakait felelevenítő kiállítást rendeznek.
A ’90-es és a 2000-es évek popsztárjai a Paloznaki Jazzpiknik húzónevei
Az augusztus 1–3. között megrendezett fesztiválon fellép majd többek között az amerikai Anastacia, valamint a brit The Brand New Heavies.
Betiltott és kísérleti filmek Szentendrén
Az élet vendégei címmel nyílt kiállítás magyar kísérleti filmekből a szentendrei MűvészetMalomban. Az 1950-es évektől a 2010-es évekig mutat be hazai filmes kísérleteket, elsősorban rövidfilmeket, de nagyjátékfilmek és betiltott alkotások is találhatók a 26 film között.
Századik előadását ünnepli a Hófehérke és a hét törpe Pécsett
December 10-én ünnepli a Pécsi Balett a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettje 100. előadását a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában.
Márciusban ismét megrendezik a Budapesti Színházak Éjszakáját
Öt év kihagyás után tér vissza a Budapesti Színházak Éjszakája: 2024. március 23-án 46 fővárosi színház nyitja ki kapuját, ami rekordnak számít a program történetében.
A Hungária 28 év után új dallal jelentkezett
Karácsonyra rock and rollt kérek címmel a Hungária együttes 28 év után készített új dalt, amelyhez egy klip is társul.