fbpx

Közelítő címmel indult érzékenyítő részvételi színház a Radnótiban

Programajánló 2022. 11. 23.

A Radnóti Színház idén harmadik alkalommal hirdette meg részvételi színházi programját.

Álom luxuskivitelben – bemutató a Radnóti Színházban

Programajánló 2022. 10. 21.

A Truman Capote Álom luxuskivitelben című kisregényéből Richard Greenberg által adaptált darabot Magyarországon először a Radnóti Színház tűzi műsorára Sodró Elizával és Rusznák Andrással a főszerepben, Valló Péter rendezésében.

„Elnézést, vigyáznának a pontyomra?” – A Radnóti Színház kulisszái között jártunk

Színpad 2022. 10. 21.

„Elnézést, van nálam egy 16 szeletes csokitorta, az előadás idejére lehetne itt hűtve tárolni?” – ezzel a sztorival kezdte Gazsó György színművész a Radnóti Színház kulisszajárását, amikor azt ecsetelte, hogy a nézők a kabátjukon túl miket szoktak leadni.

A Radnóti társulata közügyekre irányítja a figyelmet

Színpad 2022. 10. 03.

A Radnóti Színház színészei ebben az évadban felelős állampolgárként állást foglalnak számukra is fontos társadalmi kérdésekben. Céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet közügyeinkre, közelebb hozva, kinagyítva, felhangosítva azokat.

Közelebb a Radnótihoz

Színpad 2022. 08. 31.

Ünnepi évadnyitót tartott a Radnóti Színház. A négy évig tartó kényszerhelyzet után végre ismét birtokba veheti a társulat a teljes színpadot, visszatér A párnaember és a III. Richárd is.

Évadot zárt és öt ősbemutatót hirdetett a Radnóti Színház

Színpad 2022. 06. 14.

Ősztől várhatóan visszakapja eredeti méretét a Radnóti Színház színpada, melynek játéktere az elmúlt négy évadban a színház mögött zajlott építkezés miatt jelentősen csökkent.

Antigoné-bemutató a Radnóti Színházban

Programajánló 2022. 05. 21.

A Radnóti Színház utolsó bemutatója az évadban az Antigoné, május 22-én, Porogi Dorka rendezésében, a címszerepben Mészáros Blankával.

Új bemutató a Radnótiban: 451 Fahrenheit

Színpad 2022. 05. 04.

Május 8-án kerül színpadra a Radnóti Színház legújabb bemutatója, Ray Bradbury nagysikerű regényének színpadi adaptációja, a 451 Fahrenheit.

Tizedik alkalommal rendezi meg inkluzív táncestjét az ArtMan

Programajánló 2022. 04. 29.

Május 10-én két vegyes képességű táncosokból álló alkotócsapat előadását láthatja egy estén a Trafó közönsége.