színház
Nem mondok le magamról
Még soha nem volt ilyen sűrített színpadi helyzetben, mint amivel az Emma című monodrámában szembesült. Kerekes Éva azt mondja: az előadás megerősítette a belső stabilitásában. Közben érezzük, hogy kivételes produkció: helyenként szívmelengetően, derűsen, máskor kíméletlen őszinteséggel tár fel egy küzdelmes női sorsot, ami sokunké lehetne.
Már jobban érdekel a gyógyulás
Kali Ágnes költő és dramaturg Sepsiszentgyörgyön született, élt hosszabb ideig Kolozsváron, most pedig Budapesten. Tavaly jelent meg második verseskötete a Kalligram Kiadónál, a Megvakult angyalok. Nem ez volt az egyetlen fordulópont az életében mostanában: a másik Merse, aki beszélgetésünk alatt vígan alussza álmát a babakocsiban.
A kopasz énekesnő atyja
Harminc éve, 1994. március 28-án hunyt el Eugène Ionesco román származású francia író, drámaíró, az abszurd dráma megteremtője. Szövegvilágában az abszurd normális, és már az sem forgatja fel alakjait, ha eltrappol mellettük egy rinocérosz.
Programok kokárdán innen és túl
Miért kellene március 15-ének kötelező szájízű, fekete-fehérbe öltöztetett eseménynek lennie? Töltsük meg élménnyel nemzeti ünnepünket! A kulturális intézmények a fővárosban és országszerte megannyi érdekes és szórakoztató programmal idézik meg a márciusi ifjak és a ’48-as forradalom emlékét.
Nem önthetjük ki a fürdővízzel a katarzist, mert az a színház lényege
Győrbe került a Kaszás Attila- és a Junior Prima díj, a tavalyi évadban pedig minden idők legtöbb bemutatóját tartotta a Győri Nemzeti Színház. Bakos-Kiss Gábor, az intézmény Jászai Mari-díjas igazgatója szerint a legjobb alkotókkal felelősségteljesen kell jó színházat csinálni: a jelen művészetével a jövőnek.
Ralph Fiennes szerint aggasztóan drágák a színházjegyek
Akár háromszáz fontba (132.000 forint) is kerülhet egy belépő a londoni West Enden.
Csapnivaló színészből lesz a legnépszerűbb drámaíró
Kétszáztíz éve, 1814. március 8-án született Szigligeti Ede, a magyar színházművészet meghatározó egyénisége, a magyar népszínmű műfajának megteremtője, a Liliomfi írója.
Júliaként kezdte, aztán majdnem menyasszony lett
Énekel, színészkedik, rajzol és nyelveket tanul a Majdnem menyasszony főszereplője, Kelemen Hanna – nem mellesleg maga szervez gyűjtést, hogy finanszírozhassa külföldi tanulmányait. A fiatal színésznővel híres szüleiről, merészségről és B tervekről beszélgettünk.
A Stúdió K alapítójának életére improvizál a Momentán Társulat
Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója tavaly, nyolcvanadik születésnapjára független Kossuth-díjat kapott. A Momentán Társulattal kicsit másképp láthatunk rá a máig aktív színész-rendező életére: egy improvizációs előadás keretében Fodor élete új megvilágításba kerül.
Szamóca színész helyett majdnem logopédus lett
Eperjes Károly Kossuth-díjas színész, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja ma hetvenéves. A szakmában csak Szamócaként emlegetett művész szerepelt színházban, játszott filmekben, de Thália és teológia címmel könyvet is írt.
Felvidéki színházi előadások mutatkoznak be a 12. Vendégváró Fesztiválon
A Bethlen Téri Színház február 25. és 27. között 12. alkalommal rendezi meg a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a Dialóg nonprofit szervezet Szlovákiából.
Tombol az erény Veresegyházon
Hét szereplő, szerelem, pénz, botrány és kavarodás: Jean de Létraz leghíresebb vígjátékát rendezi Simon Kornél a Veres 1 Színházban.
A nő, akit 48-szor terjesztettek fel Nobel-díjra, és egyszer sem kapta meg
Február 16-án mutatja be Cyril Gely A díj című drámáját a Rózsavölgyi Szalon Herendi Gábor rendezésében, Kiss Mari, Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta főszereplésésével.
Május 19-én indul a szezon a Fertőrákosi Barlangszínházban
Május 19-én a Szállj fel, szabad madár! című koncertshow nyitja meg a szezont a Fertőrákosi Barlangszínházban, ahol szeptember közepéig mintegy harminc előadást mutatnak be – hangzott el az évadhirdető sajtótájékoztatón csütörtökön Sopronban.
Schütz Ila és Sztankay István, a legendás színészpáros
Számtalan műfajban és stílusban játszottak együtt, elválaszthatatlan párost alkottak a közönség örömére, és a magánéletben is mély barátságot ápoltak.
Meglepett, hogy ilyen vén fejjel még filmezni hívnak
Szacsvay László, azaz Szacsy 55 éve lépett először a deszkákra, amit – mint meséli – még mindig érez a talpán. Ennyi év kellett ahhoz is, hogy egy nagyjátékfilm főszereplőjeként sok szempontból saját magát játszhassa el.