JÓKAI MÓR (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, 1904. május 5.): író, újságíró, szerkesztő. Erős protestáns meggyőződésű környezetben, liberális, hazafias szellemben nevelkedett. Gyermekkorát Komáromban töltötte, iskoláit itt végezte. 1841–42-ben a pápai református kollégiumba került, ennek önképzőkörében olvasta fel első, nyomtatásban is megjelent elbeszélését. Itt ismerkedett meg Petőfivel is. Komáromi és pesti joggyakorlat után ügyvédi vizsgát tett. 1845-ben első igazi „beszélyével” keltett nagy feltűnést, ezek alapján nyerte el Frankenburgtól 1847. július 1-jén az Életképek szerkesztését, amit a fiatal tehetségek, a radikális nézetek fórumává tett. Még 1846 elején a Tizek Társaságának tagja lett. 1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezére volt, részt vett a 12 pont megszövegezésében. Ősszel vállalta Kossuth különféle politikai megbízásait (pl. Rózsa Sándorhoz indult), szilveszterkor családjával Debrecenbe menekült, ott indította meg 1849. február 22-én a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, Szegedre, Aradra követte a kormányt. Augusztus végétől Tardonán (Borsod megye) rejtőzött, 1849 karácsonya után komáromi menlevelében bízva visszatért a fővárosba. Írói, újságírói munkásságával (1854-től a Vasárnapi Ujságban; 1858-tól az általa szerkesztett Üstökösben) a kor legnépszerűbb alkotója.
1858-ban az MTA levelező tagjává választotta. 1860-tól a Kisfaludy Társaság tagja; 1861-ben az MTA rendes, 1883-ban tiszteletbeli, 1892-ben igazgatósági tagjává választotta.
1861–1896 között országgyűlési képviselő, Tisza Kálmán bizalmasa, 1863—1882 közt A Hon című tekintélyes napilapjával Tisza politikáját szolgálta. 1880-tól kevesebbet foglalkozott politikával. Rudolf trónörökös bevonta Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben (1887–1901) című ismeretterjesztő sorozat szerkesztésébe. 1886-ban meghalt felesége, Laborfalvy Róza színésznő. Ötvenéves írói jubileumának megünneplése (1894) művelődéstörténeti jelentőségű; műveit százkötetes díszkiadásban jelentették meg (1894–1898), s értük százezer forint „nemzeti ajándékot” vett át. 1897-ben a király kinevezte a főrendi házba. 1899. szeptember 16-án feleségül vette a húszéves Nagy Bellát. Rokonsága és olvasói nagyrészt elítélték a fiatal színésznővel kötött házasságát, Jókai Mór szakított fogadott leányával, Fesztyné Jókai Rózával is. 1904-ben temetését nemzeti gyász kísérte.
Első írói korszaka kb. 1850–1865 közé tehető (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az új földesúr). Nemzeti és egyéni stílust hozott létre, amelyben a kis dolgok hű megfigyelése összeolvad a túláradó érzésekkel, az anekdoták, életképek vaskosabb világa mellől nem hiányoznak a szentimentalizmus és a legendába hajló népmeseiség finom hangulatai Művei közvetve tiltakozást sugároznak az élvezethajhászó, hazafiatlan életforma, valamint az elnémetesítő, önkényuralmi törekvések ellen. Írásait a nemzeti érdekegyesítésnek reformkort és szabadságharcot idéző szelleme hatja át: a szereplők közé a birtokos nemesség különféle rétegei mellé felzárkózik a honorácior, a városi polgár vagy mesterlegény is; nem kis szerepet játszanak a Petőfi életképeitől ihletett parasztlegények, csikósok is.
Stílusváltásról, egyúttal új fellendülésről tanúskodik a kiegyezést követő bő évtized regénytermése (A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Az arany ember). Az addigi, reformkort idéző héroszok után Jókai Mór kedvelt alakjává a munkásbarát ipari vállalkozó, a lángeszű feltaláló vagy diplomata vált. Megszűnt korábbi elismerése az arisztokraták iránt, tolla nyomán a kékvérűek többségükben már vígjátéki figurákként, a korszerű törekvések kerékkötőiként szerepelnek. Főhősei – alapjában a régi felfokozott jellemek – a korábbinál több akadályra bukkannak pályájukon. Megjelent regényeiben a modern nagyvárosi élet (Bécs, Párizs, Róma, a kibontakozó Budapest) nagyszabású rajza, valamint a természettudományos fantasztikum (Fekete gyémántok, A jövő század regénye, 1872–74).
Írói harmadvirágzása a 90-es évek első felére esik (A gazdag szegények, A tengerszemű hölgy, Sárga rózsa).
Széles olvasóközönséget nevelt, nemzetivé tette a regény műfaját, erősen hatott az írókra még a XX. század kezdetén is (Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső). Életműve nemcsak az irodalmi, hanem a társalgási nyelvet is formálta. Petőfi és Madách mellett 1940-ig ő számított külföldön a legolvasottabb magyar alkotónak.
 

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepeljük A MAGYAR SZÉPPRÓZA NAPJÁT február 18-án, Jókai Mór születésnapján. Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünnepének a megrendezésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, komolyan hozzájárul a magyar nemzet történelmi önismeretének és identitásának megőrzéséhez. Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos magyar prózaíró, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, és közéleti szerepeit is íróként viselte. Még életében számos nyelvre lefordították a műveit, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték. Művei itthon és külföldön egyaránt népszerűek voltak az olvasók és az irodalmárok körében, könyveit szinte a mai napig nagy példányszámban adják ki.
2020-ban a Magyar Írószövetség, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Petőfi Irodalmi Ügynökség irányításával közel száz rendezvényt tartottak február 16. és 28. között – határon innen és túl – a magyar széppróza napjának jegyében.

  (Nagy Miklós szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

ÁRKOS FRIGYES (Pterle, 1897. február 18. – Budapest, 1967. május 13.): vaskohómérnök, a magyar kohászati vállalatok termelésirányító szervezetének kidolgozója. Sopronban szerzett oklevelet (1921). A MÁVAG diósgyőri Vas- és Acélgyárában mérnök volt. 1945 után az újonnan megalakult Iparügyi Minisztériumban dolgozott, majd 1948 végén az új Kohóipari Központ műszaki osztályának élére került. A vaskohóipar céltudatos fejlesztési irányelveinek kialakításában fejtett ki eredményes munkát. 1951–53-ban a Lőrinci Hengerműben, majd a százhalombattai Dunai Vasműben főmérnök, majd műszaki igazgató volt. Nyugdíjba vonulásáig (1964) a Kohászati Értékesítő Vállalat (KOHÉRT) igazgatója volt. Nyugdíjasként is tovább dolgozott az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) kötelékében a hazai vaskohóipar távlati fejlesztésének tervein. A Kohászati Lapoknak 1957-től 1966-ig főszerkesztője volt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)