MÉSZÖLY Miklós családi nevén Molnár (Szekszárd, 1921. január 19. – 2001. július 22.): író. 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot végzett. 1943–44-ben katona volt, többször is fogságba esett. 1944-től munkásként, terménybegyűjtőként, malomellenőrként dolgozott. 1947–48-ban Szekszárdon laptulajdonos. 1951–52-ben a Bábszínház dramaturgja, 1956-tól szabadfoglalkozású író. 1990 szeptemberében az írószövetség elnökségi tagjává választották. 1991-ben a budapesti magisztrátus tagja lett. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke.
1986-ban Déry Tibor-díjat, 1988-ban Magyar Művészetért Díjat, 1989-ben Az Év Könyve díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, Kortárs-díjat, 1992-ben és 1997–ben Soros-életműdíjat kapott. Budapest díszpolgára (1996).
Első kötetének (Vadvizek, 1948) öt novellájából a Koldustáncot némi sűrítéssel 1979-i gyűjteményébe is átvette. A korai rövidpróza a határozott szituációrajzzal, fegyelmezett szerkesztéssel, erőteljes atmoszférájával előkészítője a Mészöly Miklós művészetére oly jellemző tömörítésnek. A Sötét jelek (1957) történetei a helyszínek és idők következtében komor drámaiság hordozói: a foglyokról, háború alatti, utáni sorshelyzetekről beszámoló tárgyilagos beszédmód az első személyű elbeszélőt az események résztvevőjeként, tanújaként állítja az olvasó elé. A Magasiskola (1956) solymásztelepének ábrázolása a dokumentum tényszerűségét a parabola utalásosságával egyesíti. Az atléta halála (1966) először franciául jelent meg, majd a magyar kiadással egy időben németül is. Őze Bálint története a tartás és kitartás eszméjének, a felsőfokú emberi teljesítmény vágyának és lehetetlenségének parabolája. A Jelentés öt egérről (1967) és az 50-es évek második felének szövegei a kiszolgáltatottság korának atmoszféráját sűrítik realisztikus pontosságú, szilárd szerkesztésű s egyben példázatos történetekbe a klasszikus magyar novella hagyományait követve. „A szenvedélyes érdekeltség drámáját” követi az ószövetségi templomi nyomozó történetében: a Saulus (1968) maradandó értékei a koncentrált elbeszéléssel járó parabolisztikus jelentéssűrítés, valamint a létélménynek, a személyiségállapotnak nem mint pszichológiai anyagnak, hanem formaalakító műalkotáselemnek a működtetése. A Pontos történetek útközben (1970) című regény a nouveau roman leírás iránti fogékonyságának hatásáról tanúskodik.
A 70-es évek második felének prózakoncepciójában változatlanul megtartja jelentőségét az utalásos beszéd, ám mindinkább a helyzetek, idősorok rétegessége, a folyamatos narrációt, az epikus kontinuitást felváltó töredékesség lesz jellemző. Az Alakulások (1975) két és fél évtized rövidprózáját átfogó, reprezentatív elbeszélésgyűjtemény, a megújuló magyar próza sajátos dokumentuma. A különböző időkben-terekben folyó eseménysorok párhuzamos, egyidejűsítő elbeszélése válik meghatározóvá a Megbocsátás (1984) című kisregényben, a kilencvenes évek rövidprózájában és a Családáradás (1995) című regényben is. A Film (1976) regényformája „a kamera és rendezés reális fikcióvá” tételéből származik.
A tágasság iskolája (1977), az Érintések (1980), valamint az Otthon és világ (1994) esszék, filozofikus töredékek, jelentős ars poeticai, művészeti, elméleti reflexiók gyűjteményei.
Drámáit a Bunker (1979), verseit, lírai reflexióit az Esti térkép (1981) című kötet tartalmazza. A magyar történelem más-más pillanatait idéző mozzanatokból egy virtuális Közép-Európa- (Volt egyszer egy Közép-Európa, 1989), és egy igen személyes Dunántúl-panoráma (Az én Pannóniám, 1991) bontakozik ki. Az alakok, nemzedékek, családok szerteágazó történetei breviáriummá rendeződnek. A pille magánya (1989), A negyedik út (Szombathely, 1990) esszészerű és közéleti, publicisztikai írások gyűjteményei, s egy kivételesen szilárd magatartású közéleti szereplés dokumentumai. A Variations désenchentées (1994) után magyarul is megjelent a korábbi novellák új formarendjét, szerkezetét megteremtő, „alternatív” Hamisregény (1995). A Családáradás (1995) a kései Mészöly Miklós-próza tapasztalatának összefoglalása, kisregénybe sűrített nagyepikai történet.

(Thomka Beáta szócikkei alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000, Digitális Irodalmi Akadémia)

Első gazdasági szakírónk, NAGYVÁTHY JÁNOS (Miskolc, 1755. január 19. – Csurgó, 1819. február 13.) 1791-től Festetichék keszthelyi uradalmának jószágkormányzója volt. A kettős könyvvitel első magyarországi szakértőjeként tartják számon. Szolgálata alatt írta A szorgalmatos mezei gazda című munkáját, amely az első jelentős magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyvünk. A későbbiekben Csurgón élt és további szakmunkákat publikált. Korának felvilágosult mezőgazdászaként tartjuk számon.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudománytörténeti Intézet)

KAZINCZY GÁBOR, (Szeged, 1889. január 19. – Motala, Svédország, 1964. május 26.): mérnök, a vasbeton- és acélszerkezetek méretezési elméletének, az anyagvizsgálatnak elismert magyar szakértője.
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1911-ben. Ugyanebben az évben a főváros szolgálatába lépett, hol munkaköre az építkezések felülvizsgálata, új szerkezetek és építőanyagok kipróbálása volt. 1931-ben megszerezte a műszaki doktori címet, 1932-ben a városépítési ügyosztály helyettes vezetője volt, 1943 végén nyugalomba vonult. Jelentős tudományos munkásságot fejtett ki a vasbeton- és acélszerkezetek plasztikus méretezési elméletének megalkotása és kifejlesztése, továbbá az anyagvizsgálat terén. Eredményeit hazai és külföldi folyóiratokban tette közzé; része volt az 1931. évi vasbeton-szabályzat, úgyszintén a hegesztési szabályzat elkészítésében. Mint elismert szakember több nemzetközi konferencián képviselte Magyarországot.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A Műegyetem első rektora, SZTOCZEK JÓZSEF (Szabadka, 1819. január 19. – Budapest, 1890. május 11.) lengyel eredetű családból származott. Özvegy édesanyja kívánságára először papnak készült, de hamarosan megváltoztatta szándékát és a papnevelde helyett a budai Institutum Geometricum hallgatója lett. Tanulmányai befejeztével két évig Petzelt József mellett fizetés nélküli asszisztensként ismerkedett a mérőműszerekkel és mérési eljárásokkal. Rövid zágrábi kitérő után 1847-ben a József Ipartanoda fizika tanszékének tanára lett. Kitűnő előadó hírében állt. Nem volt kísérletező fizikus, inkább a fizika matematikai vonatkozásai érdekelték. 1857-ben ő lett a József Ipartanoda, a Polytechnikum első igazgatója, az egyetemi rang elnyerése után pedig első választott rektora. Nagy érdemeket szerzett a Műegyetem fejlesztésében. Ő eszközölte ki a Helytartótanácsnál, hogy műegyetemi hallgatók külföldi tanulmányutakra ösztöndíjat nyerjenek. A magyar műszaki felsőoktatás szervezésében és fejlesztésében kiváló érdemeket szerzett tudósként tartjuk számon.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

A magyar agrometeorológia megalapítója, FRIESENHOF GERGELY (Szentpétervár, 1840. január 19. – Ószéplak, 1913. július 17.) Bécsben jogi, Magyaróváron gazdasági tanulmányokat folytatott. 1872-ben kezdett meteorológiával foglalkozni nedanóci birtokán és az itt létesített kis megfigyelő állomást fejlesztette később az ószéplaki Nyitra-völgyi obszervatóriummá. Talajhőmérsékleti és sugárzási megfigyeléseivel az agrometeorológia alapjait rakta le hazánkban. Sikerült elérnie egy helyi észlelő hálózat és gazdász egyesület létrehozását is. 1883 és 1913 között szerkesztette az Időjárási naptárt, 1888-ban megalapította a Laubfrosch (Levelibéka) címen az első meteorológiai szakfolyóiratot. Értékes szakkönyvtárát és műszereit a Meteorológiai Intézetre hagyta.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990, Magyar Életrajzi Lexikon)

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja hivatalos magyar állami emléknap, melynek létesítéséről 2012-ben hozott határozatot az Országgyűlés. Az emléknap dátuma január 19., utalva arra, hogy 1946-ban ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek szervezett elűzése, az otthonaikból kényszerrel nyugatra telepítendő első budaörsi lakosokat szállító vonatszerelvény elindításával.
Az emléknaphoz kapcsolódva, a központi ünnepségeken felül az ország több más településén is szerveznek kisebb-nagyobb megemlékezéseket. 2013 óta – a teljesség igénye nélkül – többek között Budapesten (Csepelen, Soroksáron, Nagytétényben és Óbudán), Ceglédbercelen, Pakson, Pilisvörösváron és Pilisszentivánon is megemlékeztek e naphoz kapcsolódva a magyarországi németeket ért jogtalanságokról.
A kitelepítéssel érintett települések jelentős részén természetesen ezen felül önálló, helyi kitelepítési emléknapok is léteznek (sok helyen már az 1990-es évek óta), ezek időpontja általában valamely olyan dátumhoz kötődik, ami közvetlenül kapcsolatos az adott településen lefolytatott kényszertelepítéssel; sok esetben annak kezdőnapja, vagy más, a témakörhöz kapcsolódó dátum. Az ilyen települések a saját emléknapjukon rendszeresen (a legtöbb helyen évente) szerveznek különféle jellegű megemlékezéseket, de legalábbis koszorúzásokat.