Keresés
Hat előadással várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház
Hat produkciót, köztük két vígjátékokat és zenés előadásokat tekinthet meg a Pécsi Nyári Színház közönsége a baranyai vármegyeszékhelyen július 9. és 28. között.
Meghalt a rock and roll ősapja
Nyolcvanhat éves korában meghalt Duane Eddy. Az amerikai gitárost olyan sztárok tartják mesterüknek, mint Bruce Springsteen és John Fogerty.
Velázquez ihlette szobrok váltottak ki felháborodást Velencében
A helyi örökségvédelmi csoport bírálja a város „elbiennalizálását”, miután a szervező galéria díjat fizetett a városnak Manolo Valdés spanyol művész installációjának bemutatásáért.
Marilyn Monroe klasszikusa és közkedvelt magyar slágerek is elhangzanak Perczel-Kováts Orsolya koncertjén
A női lélek sokszínűségét mutatja be Perczel-Kováts Orsolya a MOM Kulturális Központ színpadán november 21-én. A koncerten közreműködik a Stúdió 11 Ensemble, a Danubia Zenekar és Farkas Gábor Gábriel.
Velük kezdődött a magyar szimfonikus zenekari kultúra
A klasszikus zene szerelmesei november 23-án a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának (BFTZ) művelődéstörténeti jelentőségű hangversenyével ünnepelhetik a hazai szimfonikus zenekari élet születését.
A 20. századi Budapestet idézi meg új előadásában Nádasdy Ádám és Kováts Kriszta
Budapest bámészko címmel tart estet Budapest 150 éves jubileumához kapcsolódva a Kováts Kriszta Kvintett és Nádasdy Ádám. A programon a fővároshoz kapcsolódó ikonikus dalok és történetek hangzanak majd el.
Októberben kerül a mozikba Szeleczki Rozália Cicaverzuma
Az abszurd szerelmi háromszög történetének főszerepében Törőcsik Franciska és Polgár Csaba látható, a Macska pedig Patkós Márton hangján szólal meg.
Magyar alkotó műve is bekerült egy világhírű New York-i dadaista kiadványba
Hegedűs 2 László képét is beválogatták a Maintenant-sorozat legújabb számába, melyben az alkotók a háború és a béke kérdéskörére reflektálnak.
300 ezer éves, nagyméretű őskőkori eszközöket találtak Nagy-Britanniában
800 darab, több mint 300 ezer éves őskori kőeszközre bukkantak egy Kent megyei ásatáson Nagy-Britanniában. A leletek között az országban eddig felfedezett legnagyobb ősi eszközök kerülhettek felszínre.
Meghívta tagjai közé az amerikai filmakadémia Forgács Erzsébet maszkmestert
Forgács Erzsébet maszkmestert is meghívta tagjai közé az Oscar-díjak odaítéléséről is döntő Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia, amely idén összesen 398 filmes szakembert vesz fel soraiba.
Dal- és klippremier: cserihanna huncut ódája az idősekhez
„A Bácsi című dalt egész egyszerűen a bácsik iránt érzett töretlen szeretetem és tiszteletem ihlette” – meséli cserihanna új dal- és klippremierje kapcsán.
A Farsang című Caragiale-vígjátékot mutatja be szombaton a Thália Színház
Ion Luca Caragiale a nagyvárosi kisemberről írt vígjátékát Hamvai Kornél új fordításában és átdolgozásában, Keszég László rendezésében láthatja a közönség.
Varázslatos kürthangok a Zeneakadémián
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Richard Strauss–Brahms-estje március 10-én várja a közönséget. A koncert német szólistája korunk egyik legjobbja, a karmester a hazai középgeneráció jeles képviselője.
Megkoszorúzták a 125 éve elhunyt Barabás Miklós festőművész sírját
Halálának 125. évfordulója alkalmából pénteken megkoszorúzták Barabás Miklós festőművész síremlékét a Fiumei úti sírkertben.
Dupla koncertet ad a Grund – vígszínházi fiúzenekar
A Pál utcai fiúk csapatából alakult zenekar február 12-én két koncertet is ad a Vígszínházban, ahol a darab dalai mellett több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és néhány hazai és külföldi klasszikus is hallható lesz.
Konkoly Dániel és Pataki Viktor a Fiatal Írók Szövetségének új társelnökei
A Fiatal Írók Szövetsége január 13-án tartotta meg tisztújító közgyűlését. Ennek értelmében a következő, 2023–2025 közötti időszakban Konkoly Dániel irodalomtörténész, szerkesztő és Pataki Viktor irodalomtörténész, szerkesztő, korábbi társelnök vezetik – továbbra is társelnöki rendszerben – a szervezetet.
Hív a vasút, vár a MÁV
Bár a MÁV-val kapcsolatban sokunknak van negatív élménye, szívesen felszállnánk azonban arra a vonatra, amelyen hőseink utaznak, mert önmegismerésbe tartanak a kalandjaik. Kritika a Soltis Lajos Színház Magyar Álomvasutak című előadásáról.
Király László, Sebestyén Aba és Bede Kincső kapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat
Király László Kossuth-díjas költő, műfordító, Sebestyén Aba rendező, színművész és Bede Kincső fotóművész kapta idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A kitüntetéseket Kelemen Hunor adta át pénteken este Kolozsváron.