Jeles napok
Május 17-én történt
1943-ban ezen a napon született Kóbor János, becenevén Mecky, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, a magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és Európában legismertebb rockzenekara, az Omega frontembere. Az 1962-ben alakult formáció pályafutása során világszerte ötvenmillió albumot adott el, Magyarországon ötmillió eladott album után először ők kaptak gyémántlemezt.
Május 17-én történt
1536 VIII. Henrik angol király megsemmisíttette Boleyn Annával kötött házasságát, az asszonyt két nappal később kivégezték.
1642 A francia Paul de Chomedey, Sieur de Maisonneuve megalapította a kanadai Montreal városát.
1814 Elfogadták a független Norvégia alkotmányát, ez a nap a skandináv ország nemzeti ünnepe.
1865 Párizsban húsz ország képviselői aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) alapító okmányát.
1883 Megnyitották az első állandó budapesti ügetőpályát, e naptól számítják a magyar ügetősport kezdetét.
1890 A római Costanzi színházban bemutatták Pietro Mascagni Parasztbecsület című operáját.
1928 Megkezdődött Amszterdamban a IX. nyári olimpia, amelyen a magyarok öt aranyérmet nyertek.
1939 Az Egyesült Államokban első ízben közvetítettek a televízióban sporteseményt, egy baseballmérkőzést.
1954 Az amerikai Legfelsőbb Bíróság törvényellenesnek minősítette a faji megkülönböztetést a nyilvános iskolákban.
1974 Felavatták Budapesten a kőbányai Nemzetközi Vásárközpontot.
2001 Polly Vacher angol zenetanárnő – első nőként – repülőgépével 120 nap alatt megkerülte a Földet.
2004 Az Egyesült Államok ötven tagállama közül elsőként Massachusetts törvényesítette az egynemű párok házasságát.
2011 II. Erzsébet brit királynő személyében első alkalommal látogatott brit uralkodó az 1922-ben függetlenné vált Írországba.
2024 Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását.
Május 17-én született
1749 Edward Jenner brit orvos, a himlő elleni védőoltás felfedezője
1759 Österreicher Manes József, Balatonfüred első fürdőorvosa
1817 Irinyi János vegyész, a biztonsági gyufa feltalálója
1821 Sebastian Kneipp német természetgyógyász
1824 Beck Vilmos festőművész
1836 Wilhelm Steinitz (osztrák-amerikai), az első hivatalos sakkvilágbajnok
1866 Erik Satie francia zeneszerző, zongoraművész
1904 Jean Gabin francia színész, a francia film meghatározó alakja
1904 Hincz Gyula festőművész, grafikus
1907 Elek Ilona kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, a magyar sport első női olimpiai bajnoka
1907 Dsida Jenő erdélyi magyar költő
1909 Magda Schneider német filmszínésznő, Romy Schneider édesanyja
1918 Birgit Nilsson svéd szoprán, a világ egyik legjobb Wagner-énekesnője
1932 Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetörténész
1936 Dennis Hopper amerikai színész
1940 Vitézy László Kossuth-díjas filmrendező, producer
1941 Haumann Péter Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze
1943 Kóbor János rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes tagja
1945 Fodor Ákos magyar költő, műfordító
1956 Csombor Teréz Aase-díjas színésznő
1960 Csalog Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
1961 Enya (Eithne Pádraigín Ní Bhraonáin) ír énekesnő
1962 Krausz Ferenc Németországban élő Nobel- és Wolf-díjas fizikus, az MTA külső tagja
1965 Trent Reznor Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjas amerikai zeneszerző, a Nine Inch Nails zenekar frontembere
1976 Szávai Viktória Jászai Mari-díjas magyar színésznő
1979 Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész
Május 17-én halt meg
1395 I. Mária Anjou-házi királynő, az első nő a magyar trónon
1510 Sandro Botticelli olasz reneszánsz festő, a Vénusz születése című festmény alkotója
1809 Leopold Joseph von Auenbrugger osztrák orvos, belgyógyász, a kopogtatás módszerének felfedezője
1838 Charles Maurice de Talleyrand-Périgord francia diplomata, Napóleon, majd a Bourbonok külügyminisztere
1892 Klapka György honvéd tábornok, az 1848–1849-es szabadságharcban Komárom védője
1949 Balázs Béla Kossuth-díjas költő, író, filmesztéta
1967 Palotás Péter olimpiai bajnok labdarúgó, az aranycsapat középcsatára
1989 Rékassy Csaba Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész
2002 Kubala László labdarúgó, aki egyedülálló rekordként három nemzeti válogatottban (magyar, csehszlovák és spanyol) is szerepelt
2012 Donna Summer amerikai énekesnő, a diszkókorszak csillaga
2014 Pándy Lajos Jászai Mari-díjas színész
2014 Gerald Maurice Edelman Nobel-díjas amerikai biokémikus
2019 Herman Wouk Pulitzer-díjas amerikai író
2022 Vangelis görög zeneszerző, billentyűs