Program
Idén is találkozhatunk Frida Kahlóval a Mai Manó Házban
A Frida Kahlo-tárlatot már több mint tizenötezren nézték meg – eredetileg január 12-én zárt volna, ám a sikerre való tekintettel meghosszabbították. Nem csak emiatt érdemes idén is ellátogatni a Mai Manó Házba, hiszen olyan világhírű alkotók munkáit állítja ki, mint Mary Ellen Mark, Ylla vagy Rogi André.
Színpadra viszik A bor filozófiáját
A Magyar Színház január 31-i premierjén a Sinkovits Imre Színpadra érkezik Hamvas Béla örök érvényű remekműve, A bor filozófiája. Ez a különleges előadás nemcsak a bor és az élet esszenciáját idézi meg, hanem elmélyült utazásra hív mindenkit, aki a mindennapok rohanásában időt szánna a lélek ínyencségeire.
Kamarazene és békebeli szalonhangulat a Fesztivál Akadémia Budapest téli fesztiválján
A Kelemen Barnabás Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész és Kokas Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész által alapított, idén tízéves Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) világhírű művészekkel várja háromnapos téli fesztiválján a közönséget január 24-től 26-ig a lillafüredi Palotaszállóban.
Éjszaka és a megdicsőülés a Nemzeti Filharmonikusokkal
E két fogalom teremt kapcsolatot azok között a művek között, amelyek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar január 20-i koncertjén Vashegyi György vezényletével szólalnak meg.
Fényjátékkal egybekötött kamarakoncert a BMC-ben
Az Európai Kamarazenei Együttműködés keretében lép fel a Protean Quartet, akik a többszólamúság és a minimalizmus nagymestereit tűzik január 20-i koncertjük műsorára.
Agyagba, földpátba, kaolinba öntött személyes vallomások
Az újjászületés szimbolikájának a jegyében rendezték meg a XXVII. Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot az elmúlt év őszén Hódmezővásárhelyen. Az öthetes alkotóműhely alatt készült művek a mindig megújulni képes kerámiát s ezáltal a műfaj sokféleségét tárják a látogatók elé a január 9-én nyíló beszámoló kiállításon.
Kiállítással és díjátadóval nyitja a Barcsay 125 jubileumi évet a Magyar Képzőművészeti Egyetem
A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) 2025-ben nagyszabású programsorozattal emlékezik meg Barcsay Jenő születésének 125. évfordulójáról.
Audiovizuális fesztivállal nyílik meg újra a Zene Háza 360 fokos vetítőterme
Január 14-től újra nyitva a tetőtől talpig továbbfejlesztett Hangdóm, a Zene Háza egyedülálló, immerzív moziterme, amely igazi térbeli élménnyé alakítja át a félgömb alakú vászonra készített filmeket. Az újranyitás alkalmából rendezett Dome_Reload fesztiválon debütál A titokzatos Városliget című alkotás, közönségtalálkozókon visszatérnek a korábbi premierek, és egy válogatásprogram is látható a legnépszerűbb filmekből.
Kezdődik az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál
Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon január 11. és február 9. között nemzetközi és hazai művészek előadásai, interaktív foglalkozások, társművészeti események és kiállítások sokasága kelti életre a fesztivál Polychrome kiadását, amely az eltérő művészi világok színgazdagságát mutatja be.
Az amerikai Touché Amoré visszatér hozzánk
A tél egyik legjobb klubkoncertjének ígérkezik az amerikai Touché Amoré visszatérése az A38 Hajóra, ahová ezúttal októberben megjelent hatodik nagylemezük, a Spiral in a Straight Line dalaival érkeznek.
Szerb újévvel indít 2025-ben a Fonó
Január 13-án a déli szláv népek hagyományai szerint, vérbő balkáni zenékkel is köszöntik az új esztendőt a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Balkan Pop Up és a Poklade.
Január a családok hónapja lesz a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban
Az év első hónapjában musicalekkel, mesejátékokkal és ifjúsági előadásokkal várják a családokat és a fiatalokat.
Szoborfej a nappaliban
Horváth Dániel új kiállítása a Vízivárosi Galériában január 13-án nyílik.
Aki még nem látta, most bepótolhatja a magyar filmtörténet ikonikus alkotásait
Számos nagy sikerű film rendezője és forgatókönyv írója a Kossuth-díjjal elismert Máriássy Félix. Az ötven évvel ezelőtt, mindössze 56 éves korában, 1975. január 26-án elhunyt rendezőre munkásságának négy kiemelkedő darabjával emlékezik az évforduló kapcsán januárban a Duna Televízió.
Benned is rejlik egy film az idei Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szlogenje
Budapesten a Cinema City Mammutban, illetve tíz vidéki városban (Békéscsaba, Debrecen, Eger, Jászberény, Kecskemét, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém) láthatunk válogatást január 25. és február 2. között díjnyertes külföldi és hazai alkotók új dokumentumfilmjeiből.
Új bemutatókkal készül 2025-re a külföldön is sikereket elérő Szegedi Kortárs Balett
Helsinkiben, Brüsszelben és Párizsban is vendégeskedett a szegedi társulat, utóbbi városban tizennégy alkalommal töltötték meg a táncművészek a Fekete hattyú és a Carmina Burana előadásaival a nézőteret. A Szegedi Kortárs Balett a jövő évben is sok izgalmas produkciót ígér.