Szeptember 13. – szerencsétlen nap
A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő. E hónap (a hetedik hónap) 13-ik napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be.
Emlékezzünk meg ezzel kapcsolatban magának a „septem” szónak az eredetéről. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög hetes szó pedig a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire „rámutatunk”, amit az' ujjunkkal „követünk”, „üldözünk”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet)

A selmecbányai Szklenó-fürdőn 1786 szeptemberében tartották a világ első nemzetközi műszaki-tudományos (bányászati-kohászati) konferenciáját, melynek legfőbb célja a Born Ignác által kifejlesztett új nemesfém kinyerési eljárás bemutatása volt. A foncsorozási, amalgámozási eljárás során az arany és ezüst érceikből való, higannyal történő kivonását az addig ismert módszereknél gazdaságosabban lehetett megoldani. Born a bécsi laboratóriumi kisérletek lefolytatása után a félüzemi próbákat a Szklenón épített kohóban hajtotta végre; ezért választották ezt a települést a konferencia helyszínéül. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy nyolc országból 27 szakember gyűlt össze az új eljárás helyszíni tanulmányozására. Born az új kohászati eljárást a még ugyanazon évben megjelent, Ueber das Anquicken der gold- und silberhaltigen Erze, Rohsteine, Schwarzkufer und Hüttenspeise című, legjelentősebbnek tartott művében ismertette. A konferencián Born javaslatára megalapították a „Societat der Bergbau-Kunde” bányászati társaságot, mely az első nemzetközi tudományos szakegyesületnek tekinthető. A szervezet az európai országokon kívül Amerikára is kiterjedt; tagjai között olyan hírességeket találunk, mint Lavoisier, Goethe és James Watt. A társaság működésének célját így határozta meg: „Mindent összegyűjteni, ami a legtágabb értelemben hasznos a bányászat számára és az ismereteket közölni a tagokkal, hogy azokat saját országukban és az emberiség javára mindenütt hasznosíthassák.”

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Világhíres magyarok, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

Vadak védőpajzsa
Egyed (latin Aegidius, francia Gilles, angol Giles) a középkor népszerű szentje. Való életéről keveset tudunk. Görög származású bencés rendi szerzetes volt, aki Provence-ban, Arles környékén remetéskedett, majd ugyanitt monostort alapított, amelynek ő volt első apátja (†725 körül). Nálunk és Angliában különösképp kedvelték, mindkét országban sok templomot és monostort szenteltek neki, így hazánkban a Szent László alapította somogyvári apátságot (1091), és a garamszentbenedeki apátság plébániatemplomát (1209), hogy csak a híresebbeket említsük.
(…)
Egyed a tizennégy segítőszent egyike, elsősorban a koldusok, a nyomorékok és leprások védőszentje volt, de – s ez már legismertebb legendájával kapcsolatos – a szoptató anyák is kérték közbenjárását.
(…)
Legendáját a Legenda Aurea tette ismertté. Eszerint a szent egy erdei barlangba húzódva remetéskedett, ahol egy szarvastehén táplálta tejével. Egyszer a király arrafelé vadászott. A vadásztársaság felverte és üldözőbe vette Egyed szarvasát. Az állat a remete barlangjába menekült. Ott az utána lőtt nyíl a szentet találta el. Egy változat szerint a nyíl-vessző megölte, egy másik szerint csupán megálljt intő kezét fúrta át.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel elkezdődött A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ, amely mind méreteiben, mind veszteségeiben, mind máig tartó hatásaiban többszörösen meghaladta az elsőt. A hat évig tartó háború közel 60 millió embert pusztított el.

Szeptember elseje az iskolakezdés napja, ekkor kezdődik az új tanév, de az előkészületeket már augusztusban elkezdik. A tanárok szabadsága augusztus közepén lejár, hiszen számos teendőjük van az iskolaév kezdete előtt: az órarend összeállítása, az éves feladatok összehangolása, a tanítás technikai hátterének biztosítása, ellenőrzése. Az iskolások eközben a tanszerek vásárlásával készülnek az új tanévre.

HAJNAL ANTAL (Makó, 1838. szeptember 1. – Fiume, 1907. január 17.) Makón született neves református lelkész, tanár fiaként. 1859-ben szerzett diplomát a budai Műegyetemen; a kiegyezésig szűkebb hazájában, Békésben dolgozott a vármegye alkalmazottjaként. 1867-ben lépett állami szolgálatba, 1873-ban már a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium főmérnöke. Folyószabályozási ügyek mellett a vasúti közlekedési hálózat fejlesztésével foglalkozott, majd megtalálta a neki legmegfelelőbb szakterületet: az egyetlen magyar fennhatóság alá tartozó tengeri kikötő, Fiume karbantartója, fejlesztője lett. A kikötőnek nagyon jelentős szerepe volt a magyar mezőgazdasági termékek, elsősorban a gabona és liszt kiszállításában, de komoly kapacitásbővítésre a déligyümölcs-behozatal miatt is szükség volt. 1884-ben a magyar kormány Hajnal Antal terveit fogadta el a kikötő bővítésére és annak megvalósításával is az addigra európai tanulmányútjai révén jelentős tapasztalatra szert tett mérnököt bízta meg. Ezzel a munkával kapcsolatos Hajnal Antal szakirodalmi főműve, a Fiume és kikötője, amely a fejlesztés részletes elvi és gyakorlati programját tartalmazza. A hatalmas volumenű munka több, mint húsz évig tartott. Hajnal Antal tevékenysége a Baross Gábor által alapított, a kikötőépítészeti hivatal és a tengerészeti hatóság összevonásával létrejött új, széles hatáskörű hivatal vezetőjeként az egész, Magyarországhoz tartozó tengerpart kikötőépítési és fenntartási munkáira kiterjedt.
Hajnal Antal aktívan részt vett a Magyar Mérnök és Építész Egylet munkájában, amelynek egyik alapító tagja volt, továbbá a fiumei Vöröskereszt szervezet kiépítésében, és tiszteletet vívott ki önfeláldozó tevékenységével az 1885-ös kolerajárvány megfékezésében.
Hajnal Antal 1907. január 17-én hunyt el Fiuméban.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988.)

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

KÖVESLIGETHY RADÓ (Verona, 1862. szeptember 1. – Budapest, 1934. október 11.) csillagász. Már pozsonyi középiskolás évei alatt új módszert dolgozott ki az állócsillagok parallaxisának kimutatására. A bécsi egyetemen matematikát, fizikát és csillagászatot hallgatott, doktori oklevelet szerzett, majd a bécsi csillagvizsgáló asszisztense lett. Itt figyelt fel rá Konkoly-Thege Miklós és meghívta ógyallai csillagvizsgálójába obszervátornak. Később a pesti Tudományegyetemen Eötvös Loránd tanársegédje lett, 1889-től pedig a kozmográfia és a geofizika magántanára. Közben 1899 és 1903 között ellátta az ógyallai obszervatórium aligazgatói teendőit is.
Munkásságának első szakasza az elméleti csillagfizikai kutatások jegyében telt. Elsőnek sikerült reális értékeket kapnia a színképintenzitás eloszlásának méréséből a csillagok felszíni hőmérsékletére. Ógyallán részt vett az égi egyenlítőtől délre elhelyezkedő csillagok színképkatalógusának összeállításában. Tervezett spektrálfotométert, megkezdte a csillagok fényességmérését.
A gyakorlati tevékenységekben is jeleskedett: megszervezte a budapesti, fiumei, kolozsvári, ungvári, kalocsai, kecskeméti és ógyallai állomásokból álló hazai szeizmológiai hálózatot. Mint a Nemzetközi Földrengési Szövetség örökös főtitkára, a világ szeizmológiai kutatásait egy évtizeden át Budapestről irányította. Ebben különösen hasznára vált imponáló nyelvtudása: hat nyelven – magyarul, németül, angolul, olaszul, franciául és latinul – fogalmazta meg tudományos értekezéseit. 1906-ban megalapította a Magyar Földrengési Számoló Intézetet és az egyetemi földrengési obszervatóriumot.
A földrengéskutatás terén a hálózatfejlesztésen kívül elméleti kutatásokat is végzett. 1906-ban hipocentrum meghatározási formulát dolgozott ki, melyet a jelenlegi szeizmológiai irodalom is az ő neve alatt említ. Foglalkozott a földrengés előrejelzés lehetőségeivel; felvetette, hogy mérni kell a feszültség alatt levő kőzetben terjedő hullámok sebességét.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Életrajzi Lexikon.)

KRAUSZ LAJOS (Budapest, 1844, szeptember 1. – Budapest, 1905. április 13.): gyáros, földbirtokos. 1870-ben átvette atyja, maláta- és szeszgyárának (Krausz-Mayer) vezetését. 1873-tól a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja. 1884-től két cikluson át szabadelvű párti országgyűlési képviselő. Részt vett a Gizella Gőzmalom alapításában (Krausz-Mayer és fiai néven), és 1887-től személyesen irányította. 1902-től haláláig elnöke a budapesti nagymalmok kartellszervezetének, a Fővárosi Malomegyesületnek. Irányító szerepet töltött be az Országos Iparegyesületben, a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) ügyvivő igazgatóságában, tőzsdetanácsos a Budapesti Áru- és Értéktőzsdénél.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1994. MTESZ)

VERESS FERENC (Kolozsvár, 1832. szeptember 1. – Kolozsvár, 1916. április 3.) műszaki alkotó, egyetemi tanár. 1881-től a kolozsvári tudományegyetemen a fényképészet előadó tanára volt. Ő a színes fényképezés egyik úttörője, amit az 1889-es párizsi világkiállításon bemutatott, s nagy sikerrel fogadott képei is igazolnak. 1882-ben ő indította meg Kolozsvárott a Fényképészeti Lapok című periodikát.
A fényképek múzeumi elhelyezésének gondolatát ő vetette fel először, az 1862-es az Ország Tükre című lap hasábjain. Munkásságának 1993-ban a kecskeméti Fotográfiai Múzeum munkatársai állítottak emléket.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudománytörténeti Intézet MATI; Magyar Fotográfiai Múzeum MFM)

A rövid életű Magyar Középponti Vasúti Társaság az ország második vasútvonalát az 1846. július 15-én üzembe helyezett első, pest-váci vonal elkészülte után alig több mint egy évvel nyitotta meg. Az Nyugati Pályaudvarról indult két gőzvontatású szerelvényt a szolnoki Tisza-pályaudvaron ünneplő tömeg fogadta. Az ünnepi beszédet Kossuth Lajos mondta el, a rendezvényen részt vett Széchenyi István is. Petőfi már 1847-ben végigutazott a Szolnokig megnyitott vonalon. Ez az utazás ihlette a „Vasuton” című vers megírására.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ /Suba Gábor)