Jeles napok
Szeptember 3-án történt
Ma ünnepli hetvenkettedik születésnapját Jean-Pierre Jeunet BAFTA- és többszörös César-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró, akit a fantasztikumot és a valóságot sajátos, bizarr képi világban megragadó játékfilmjei – többek között a Delicatessen, az Elveszett gyerekek városa, az Amélie csodálatos élete és a Hosszú jegyesség – emeltek a francia filmművészet emblematikus alakjai közé.
Szeptember 3-án történt
301 A hagyomány szerint ezen a napon alapították meg Itáliában San Marinót.
1138 II. Béla magyar király Székesfehérváron kiadott oklevele az első írásos emlék Csepel faluról.
1189 Megkoronázzák I. (Oroszlánszívű) Richárd angol királyt a Westminsteri apátságban.
1272 Királlyá koronázzák IV. (Kun) László Árpád-házi uralkodót.
1783 Az amerikai függetlenségi háború lezárásaként Párizsban aláírták a brit–amerikai békeszerződést. Ezzel a tizenhárom gyarmat Egyesült Államok néven független köztársasággá alakult.
1857 Megnyílt az 1843-as tűzvész után újjáépített miskolci kőszínház.
1880 Pétervárott Fjodor A. Pirockij orosz mérnök a városi lóvasúti társaság egyik kocsijára egy villamosmotort szerelt, ezzel megtette az első sikeres kísérletet az úgynevezett villamossal.
1939 A II. világháború kirobbanása után két nappal Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent Németországnak.
1943 A II. világháborúban Olaszország letette a fegyvert a szövetségesek előtt és aláírta a fegyverszüneti megállapodást.
1950 Az olasz Giuseppe Farina lett a Forma-1 első világbajnoka.
1953 Életbe lépett az emberi jogokról szóló európai konvenció, amelyet az Európa Tanács tagországai 1950. november 4-én Rómában írtak alá.
1967 Svédországban – Európában utolsó országként – a baloldali közlekedésről áttértek a kontinensen egyeduralkodó jobboldali közlekedésre.
1988 Lakiteleken hivatalosan is megalakult a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnevezésű ellenzéki tömörülés.
1995 Thomas Reiter német űrhajós elsőként indult féléves (179 napos) európai űrrepülésre az orosz Mir űrállomásra. Reiter a magyar Pille dozimétert (sugárterhelés-mérőt) először használta az űrállomás falain kívül űrsétán.
2014 A hawaii egyetem csillagászai bejelentették, hogy a Tejútrendszer egy óriási, korábban ismeretlen galaktikus szuperhalmazban, a Laniakeában helyezkedik el.
Szeptember 3-án született
1695 Pietro Antonio Locatelli olasz barokk zeneszerző
1728 Matthew Boulton angol gyáros és mérnök, aki bevezette és anyagilag támogatta James Watt találmányát, a gőzgépet
1813 Eötvös József író, költő, politikus, államférfi, a magyar realista regényírás első nagy mestere, akadémikus
1875 Ferdinand Porsche osztrák mérnök, autógyáros
1893 Schulek Elemér kétszeres Kossuth-díjas kémikus, akadémikus
1898 Sásdi Sándor József Attila-díjas író, újságíró
1898 Mihályfi Ernő újságíró, lapszerkesztő, kisgazdapárti politikus, miniszter
1923 Frankó Endre repülő főhadnagy, gépészmérnök, a legendás Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály pilótája, a budapesti János-hegyi Libegő tervezője
1923 Polgár István újságíró, költő
1926 Irene Papas görög színésznő, énekesnő
1928 Pierre Troisgros három Michelin-csillagos francia séf
1941 Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész
1942 Fodor Tamás Jászai Mari-díjas színész, rendező
1945 Oláh Mara (művésznevén Omara) roma származású magyar festőművész, emlékíró
1948 Butak András Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész
1948 Sáfár Anikó színésznő
1953 Jean-Pierre Jeunet francia filmrendező, forgatókönyvíró
1955 Steve Jones angol gitáros, a Sex Pistols tagja
1956 Görbe Nóra színésznő
1963 Guido W. Imbens Nobel-díjas holland–amerikai közgazdász
1965 Charlie Sheen amerikai filmszínész
1973 Mányoki Attila hosszútávúszó, aki 2019-ben teljesítette az Ocean’s Seven sorozatot
Szeptember 3-án halt meg
1658 Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér
1883 Ivan Turgenyev orosz író, költő
1939 Karch Alajos malomtechnikus, malomipari szerkezetek feltalálója
1948 Edvard Benes cseh(szlovák) politikus, államfő, akinek 1945. augusztus 2-án kibocsátott dekrétuma megfosztotta a németeket és a magyarokat csehszlovák állampolgárságuktól
1957 Heltai Jenő Kossuth-díjas író, drámaíró, költő, újságíró
1962 Edward Estlin Cummings amerikai költő, író és festő, az amerikai avantgárd képviselője
1985 Nagy Elemér Ybl Miklós-díjas építész, építészettörténész, akadémikus
1991 Frank Capra háromszoros Oscar-díjas olasz származású amerikai filmrendező
1998 Léderer Frigyes újságíró, szerkesztő, volt diplomata
2001 Tóth Eszter József Attila-díjas költő, író, műfordító, Tóth Árpád lánya
2007 Szepes Mária író, költő
2010 Bánffy György Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész
2012 Foky Ottó Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas animációsfilm-rendező, tervező-grafikus, érdemes és kiváló művész, a tárgyanimáció műfajának egyik hazai megteremtője
2017 John Ashbery Pulitzer-díjas amerikai író, költő, műfordító
2019 Peter Lindbergh német divatfotós és filmrendező