Déryné Program

Kárpát-medencei hatókörűvé válik a Déryné program

Jövő évtől Kárpát-medencei hatókörűvé válik a Déryné színházi program – mondta el a Déryné ifjasszony című tévéjáték budapesti díszbemutatója előtt tartott sajtótájékoztatón a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

Kilenc premier a Déryné Programban

Kilenc premierrel, köztük ősbemutatókkal várja a közönséget a Déryné Program: a Déryné Társulat két új produkciót mutat be a 2022/2023-as évadban, míg a Barangoló alprogramnak köszönhetően hét előadást tűznek műsorra 2022 végéig.

Kéthetes magyarországi turnéra indul az Aradi Kamaraszínház

Kéthetes magyarországi tájolásra indul az Aradi Kamaraszínház, amely a Déryné programban két előadást mutat be több mint tíz településen.

A boldog herceg ősbemutatója az Eötvös10-ben

A Déryné program egy nem mindennapi zenés előadást karolt fel az idei Barangoló alprogramon belül: Oscar Wilde mára már klasszikussá vált meséjét, A boldog herceget egy egészen új színházi műfajban láthatja a közönség június 22-én és 23-án az Eötvös10 Művelődési Házban.

Több mint 50 ingyenes program várja a látogatókat a Déryné Fesztiválon

Több mint 50 ingyenes programmal, köztük koncertekkel és színházi előadásokkal várja a közönséget a Déryné Fesztivál július 20. és 24. között tíz helyszínen, Sátoraljaújhelyen és környékén.

Pályakezdő drámaíróknak indul mentori program

Pályakezdő drámaíróknak indít műhelyt a Déryné-program Barangoló alprogramja, a mentori programra jelentkezni szombattól február 28-ig lehet.

Újabb tizenhárom előadással gazdagodott a Déryné-program

A 83 produkciót felvonultató repertoárból a befogadó intézmények január 24-ig válogathatnak.

A János vitéz jubileumi előadását ünnepelte a Déryné Társulat

Ötvenedik alkalommal játszották október 12-én a Déryné Társulat János vitéz című produkcióját. A jubileum alkalmából Kis Domonkos Márk, a Déryné-program igazgatója is ellátogatott Tapolcára, ahol az előadás után a társulat játékkal és meglepetéssel is készült.

Magyarországi tájolásra indul az Aradi Kamaraszínház

Tizenhat nap alatt tizenhat településen 27 előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház július 18. és augusztus 2. között a Déryné-program támogatásával.

Színházi fesztivál debütál Sátoraljaújhelyen

Nyolc helyszínen, több mint harminc ingyenes programmal jön július 14. és 18. között a Déryné fesztivál. A Sátoraljaújhelyen és környékén első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen színházi előadások, családi programok, zenés előadóestek, pincekavalkád és izgalmas interaktív játékok várják a kicsiket és nagyokat.

A Kék róka című produkcióval kezdi turnéját a Déryné Társulat

Egy szenvedélyektől fűtött új produkcióval, a Kék rókával indul turnéra pénteken a Déryné Társulat.

A színház visszavár címmel indít kampányt a Déryné Program

Példaértékű szakmai összefogásban valósul meg A színház visszavár kampány.

Misztikum és katarzis a színpadon – interjú Fabók Mariann-nal

A Déryné Program Országjárás alprogramjának első állomása Kincsesbánya volt május 14-én, ahol a közönség Fabók Mancsi Bábszínháza A fekete kakas című előadását tekinthette meg.

Pénteki kultúrrandi Tarpai Viktória színművésszel

„Engem felvillanyoz a sok új impulzus” – feleli arra a felvetésre, hogy jól érzi-e magát az országjáró Déryné Társulatban. A beregszászi színházból indult, annak hagyományai máig meghatározzák színházfelfogását. Számos alkotóműhelyben játszik országszerte, és hamarosan újabb filmben láthatja a közönség.

A fekete kakassal indul újra a Déryné Program Országjárás alprogramja

Az első állomás május 14-én Kincsesbánya lesz, ahol Fabók Mancsi Bábszínháza produkcióját láthatja a közönség.

Tévéjáték készül a Déryné ifjasszony című előadásból

A Vidnyánszky Attila rendezésében, Tarpai Viktória címszereplésével készülő film a vándorszínészet hőskorát idézi fel.