Tudomány

A nap, amikor először mozizhattunk színesben a kanapéról

Ötvennyolc évvel ezelőtt – 1968. április 4-én – történelmi pillanat tanúi lehettek a hazai tévénézők: ekkor mutatta be a Magyar Televízió az első színes magyar tévéfilmet, A koppányi aga testamentumát. Az évforduló alkalmából Krizbai Gergely grafikusművész készített képregényt, amely jeles eseményeket bemutató képregénysorozatunk első darabja.

A piros tanúsága – Dejcsics Konrád bencés szerzetes húsvéti írása

Nagypéntek és húsvétvasárnap – mint a gyász és az öröm, a szenvedés és annak feloldása, Jézus halálának és feltámadásának napja – hagyományosan fekete-fehér ünnep. Legalábbis a római katolikus egyházi hagyomány és a köréje fonódó, belőle táplálkozó népszokások így őrzik meg.

Nyuszijogsi a felelős állattartásért

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány programja segítséget nyújt ahhoz, hogy jó gazdái legyünk a befogadott állatoknak.

Kertek alatt – Palánták tavasszal: hogyan induljon jól a szezon?

Cikksorozatunkban Mészáros Zsolt segítségével merülünk el az otthoni kertészkedés fortélyaiban, a tudatos természetszemlélés és nem utolsósorban a fák, erdők és mezők világában. A következő részben a palánták körüli teendőkkel foglalkozunk.

A legnehezebb beszélgetés – megérkezett a Kék Cetli új epizódja

Miért olyan nehéz megismerni magamat? Miért van az, hogy különböző emberek mást látnak belőlem? – a Kék Cetli második évadának tizedik epizódjában dr. Farkas Levente András többek között ezekre a kérdésekre igyekszik választ találni. Előbb a vendégei segítségével, majd a legnehezebb beszélgetést is meghallgathatjuk.

Örkény, Csehov és Schiller receptre adtak kultúrát

1842. március 30-án hajtották végre az Egyesült Államokban az első érzéstelenítéses műtétet. Ennek emlékére az amerikai törvényhozás 1990-ben március 30-át az orvosok napjává nyilvánította. Hat kivételes írót mutatunk most be ebből az alkalomból, akik nemcsak az alkotás mesterei, de az orvostudományok terén is jártasak voltak.

Róluk biztosan nem gondoltad volna, hogy vegetáriánusok

Bicsérdy Béla, a vegetarianizmus első magyar hirdetője – ma azt mondanánk, influenszere – 1874. február 22-én született. Nemcsak Bicsérdy élete volt kész kalandregény, de a vegetarianizmus több ezer éves kultúrtörténete is telis-tele van izgalmakkal.

Táj és szellem – gondolatok A történeti kertek mint a tudás bölcsői című konferenciáról

A Vasúttörténeti Parkban megrendezett A történeti kertek mint a tudás bölcsői című szakmai konferencia a kertépítésről, fenntarthatóságról, biodiverzitásról és a kertek társadalmi hasznosságáról kezdeményezett párbeszédet.

Habsburg-hű szellemben nevelték, mégis a szabadságharc vezetője lett

Háromszázötven éve, 1676. március 27-én született II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, Magyarország vezérlő fejedelme, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, akinek születésnapját az Országgyűlés 2015-ben Rákóczi-emléknappá nyilvánította.

A Deezer technológiájával szűri a mesterséges intelligencia által generált zenéket az EJI

Az emberi közreműködés nélkül létrehozott felvételek kiszűrése és ezáltal a jogdíjak arányosabb felosztása érdekében az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület megállapodott a Deezer globális zeneszolgáltatóval az AI Detection Solution elnevezésű alkalmazás használati jogának megvásárlásáról.

Kertek alatt – Az erdő ébredése

Cikksorozatunkban Mészáros Zsolt segítségével merülünk el az otthoni kertészkedés fortélyaiban, a tudatos természetszemlélés és nem utolsósorban a fák, erdők és mezők világában. A következő részben arról mesél, hogyan indul újra az élet az erdőben, és mit tanulhatunk ebből a saját kertünkben.

Szabadság, szerelem – megérkezett a Kék Cetli új epizódja

Miért nem beszélgetünk egymással páncél nélkül? – teszi fel a kérdést dr. Farkas Levente András a Kék Cetli második évadának kilencedik epizódjában.

Rettegett balhorgaiért KO-királynak, legendás sportszerűségéért a ring lovagjának nevezték

Száz éve, 1926. március 25-én született Budapesten Papp László háromszoros olimpiai bajnok, profi Európa-bajnok ökölvívó, edző, a magyar sportélet egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja, akit a világ sportújságírói 1999-ben a világ huszonöt legjobb sportolója közé választottak.

Európa legjobbja lett a Magyar Kertörökség Alapítvány filmsorozata

Idén első alkalommal hirdették ki a Történeti Kertek Európai Útvonala (ERGH) által létrehozott Acanthus-díjat. A Magyar Kertörökség Alapítvány Táj-kép című tízrészes ismeretterjesztő filmsorozata kategóriájában Európa legjobb projektje lett. A Gödöllői Királyi Kastély a Madár- és beporzóbarát mintakertjéért Ezüst díjban részesült.

Amatőr plakátművészet – A kézzel festett utcai filmreklámok kora

Az utcai filmreklámokat többnyire nem grafikusművészek, hanem ügyes kezű amatőrök festették. Munkájukról Ducki Krzysztof lengyel származású grafikusművész mesél.

Szívj tiszta levegőt a kultúra erdejében is!

Március 21-én ünnepeljük az erdők nemzetközi napját, amit az ENSZ kezdeményezett 2012-ben, hogy felhívja a figyelmet az erdők és a fák jelentőségére.