MOLNÁR FERENC (Bp., 1878. január 12. – New York, 1952. április 2.): drámaíró, író, publicista.
Jómódú orvos fia. 1896-ban jogot hallgatott Genfben, 1897-től hírlapíró lett Budapesten, megjelent első novelláskötete. 1902-ben bemutatták első színdarabját, A doktor urat. Gyors írói sikereit prózában A Pál utcai fiúk (1907), színpadon A testőr (1910) tetőzte be. Az I. világháborúban haditudósító volt. 1939-ben a fasizmus elől Svájcba, majd az USA-ba költözött. Első felesége Vészi Margit, a második Fedák Sári, a harmadik Darvas Lili volt.
Tiszta szerkezetű, villogó stílusú korai írásaira hamar felfigyeltek az olvasók. Naturalizmussal és némi költőiséggel keverte a kritikai realizmust. A társadalom valamennyi rétegéről volt mondandója, mégis érezhető, hogy inkább a siker, a hatásosság, mint a maradandó teljesítmény vonzotta.
A századfordulón újra felfedezett gyermeklélek, a gyermekmotívum indította A Pál utcai fiúk megírására: a világirodalom egyik legszebb (többször megfilmesített) ifjúsági regényét alkotta meg, az esendőbbek győzelméről az erőszak képviselői fölött. Különféle műfajú prózai kötetei (Egy haditudósító emlékei, 1916; Az aruvimi erdő titka, 1916; Andor, 1918) mindig újra igazolták emberismeretét, humanizmusát.
Csattanókra kihegyezett stílusa eleven, életteli; de jellegzetes színházi ember, akinek a színpad deszkái valóban a világot jelentik, darabjai mindinkább fölébe nőttek epikájának. A doktor úr eredetileg a Nemzeti Színháznak készült, ám a Vígszínház lett az otthona, mint még oly sok színművének: e társulat sajátos stílusának kialakításához nagyban hozzájárult. Franciás vígjátéktechnikája magyar színpadon is tökéletesen bevált. 1907-ben Az ördög sikere átütő, gondolatait áthatja a freudi lélektan, az I. világháború előtti esztendők izgatottsága, a századelő modernsége, de vigyáz arra, hogy semmiben se legyen radikálisabb a fricskázásnál. Legjelentékenyebb és legproblematikusabb színműve a Liliom (1909), amely először keveseknek tetszett, és premierjének hűvös fogadtatásával óvatosságra intette Molnár Ferencet. A „kültelki” történet hemzseg a szándékolt magyartalanságoktól, a szöveg báját és érzelmi telítettségét azonban épp a jassznyelv tarkálló virágainak köszönheti. Molnár Ferenc kritikusai sem vitatják el, hogy a helyenként már-már giccsesnek tetsző darab megragadó értékekkel, az emberábrázolás finomságaival és társadalomkritikai felhangokkal is kitűnik. Későbbi darabjai közül a legértékesebbek: Az üvegcipő (1924), melyben közvetve Fedák Sárival való házastársi csetepatéit írja meg; a Játék a kastélyban (1926), mely kitárulkozón önmagát és közönségét bírálja; s az Olympia (1928), mely ismét a pazar darabépítés mesterének mutatja Molnár Ferencet. A magyar irodalom külföldön is széles körben ismert kevés íróinak egyike.

(Tarján Tamás szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

FÁY DÁVID (Fáj, 1721. január 12.(?) – Sao Juliano de Barra, 1767. január-február(?)): jezsuita hittérítő, dél-amerikai magyar utazó, néprajzi gyűjtő.
Nagyszombatban és Bécsben tanult, Sopronban és Győrben tanított. 1752-ben hittérítőként a dél-amerikai portugál gyarmatokra indult. Ottani működése az észak-brazíliai Sao Marcos öbölbe torkolló folyók mellékére terjedt ki, ahonnan érdekes földrajzi és néprajzi adatokat tartalmazó leveleit küldte Magyarországra. Másfél évszázaddal később nyomtatásba került, fennmaradt levelei értékes tudósítások az ÉK-brazíliai indián törzsekről: (Földrajzi Közlemények, 1910; Földgömb, 1938/2–4. sz.)
Több ízben ellentétbe került a helyi hatóságokkal, ami végül életének tragikus végéhez vezetett: a gyarmati hatóságok letartóztatták, és 1762-ben Portugáliába szállíttatták.  A hírhedt Sao Juliano börtönben hunyt el, hosszú szenvedés után.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ;)

ARENSTEIN JÓZSEF (Pest, 1816. január 12. – Stuppach–Gloggnitz, 1892. február 23.): matematikus, reformkori oktató, tanár a műszaki tudományokból.
Egyetemi tanulmányait Pesten, majd a bécsi tudományegyetemen és műegyetemen végezte. 1846. júniusától a József Ipartanoda mennyiségtan és erőműtan tanszékének tanára volt. Ugyanebben az évben Mik a képzetes mennyiségek és mi azoknak mértani értelme? című pályaművét az MTA első jutalommal tüntette ki.
Az 1850-es évek elejétől 1865-ig bécsi főreáliskolai tanár volt. Irodalmi működése a matematika, mechanika, meteorológia, hidrológia és mezőgazdaságtan területére terjedt ki.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

ÚJHELYI IMRE (Dunapataj, 1866. január 12. – Magyaróvár, 1923. március 21.): mezőgazdász, állatorvos, a szarvasmarha-gümőkór elleni, nemzetközileg elismert Bang-Újhelyi-eljárás egyik kidolgozója; nevéhez fűződik továbbá az óvári és az illmici csemege sajt előállítása.

 A magyaróvári gazdasági akadémia és a budapesti állatorvosi főiskola elvégzése után a magyaróvári akadémia tanársegédje majd tanára lett az állatgyógyászat tanszéken. Állategészségtant és tejgazdaságtant adott elő. 1909-től az akadémia igazgatójaként dolgozott. 1896-ban megalapította és haláláig irányította a Magyaróvári Szarvasmarhatenyésztő Egyesületet. 1903-ban megalapította és több évig vezette a Tejkísérleti Állomást is. Külföldön tanulmányozta a szarvasmarha-tenyésztést, a tejszövetkezeteket. 1893-ban Magyaróváron állategészségügyi állomást állított fel.

Újhelyi Imre a korszerű szarvasmarha-tenyésztés egyik elméleti és gyakorlati megalapozója Magyarországon. Egyik első kezdeményezője volt a szarvasmarha-gümőkór elleni korszerű védekezésnek. A betegség megállapítására a tuberkulinoltások alapján kidolgozott Bang-Újhelyi-eljárás nevét nemzetközileg is ismertté tette

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)