Művészet

Blaskó Péter és Molnár Piroska is díjat kapott a MOZ.GO-n

A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján, Blaskó Péter és Molnár Piroska lett a legjobb férfi és női főszereplő.

Közbotrányt okozott a szecessziós épületek színkavalkádja

Az addig elterjedt historizmussal szemben a szecesszió szinte minden elemében újat hozott az építészetben, így a színhasználat területén is.

A Hunyadi színészeivel forgat romantikus fantasyt Dobó Kata

Ősszel kezdik forgatni a Megafilm új romantikus fantasyvígjátékát, a Még egy kívánság című 105 perces filmet Dobó Kata rendezésében – jelentették be az alkotók szombaton Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A filmet 2026 második felében láthatja a közönség.

A prágai tavasz rádiósai szerint annak van értelme, ami veszélyes

Jirí Mádl Rádió című filmjéből a világ bármely országa eltanulhatja, milyen egy jó történelmi mozi.

Jubileumi évadot hirdet a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Százhatvan évvel ezelőtt, 1865. október 7-én nyílt meg a debreceni Csokonai Színház Kossuth utcai épülete, a jeles dátumra emlékezve jubileumi évadot hirdetnek – jelentették be a teátrum vezetői pénteken, az évadzáró társulati ülésen.

Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait

Makó Mari casting direktor, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Bordán Irén színművész, Gálffi László színművész, Robert Lantos producer, valamint Koltai Lajos operatőr, rendező vehették át a Magyar Filmakadémia és a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait péntek este a Balatonfüreden tartott gálán.

Megvannak az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram nyertesei

Idén több mint tizenegyszeres túljelentkezés mellett 1107-en nyújtották be pályázatukat a hároméves művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjra, amelyet immár nyolcadik alkalommal hirdetett meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A program szakmai lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).

Januško Klaudia a Kassák kortárs művészeti díj nyertese

Az idén negyedik alkalommal meghirdetett díjat Januško Klaudia A késem alatt című kiállításterve nyerte el. A pályamű a videójátékok és a gamerkultúra kontextusában értelmezi újra az erőszak, a nőiség, a szexualizáltság viszonyrendszerét. A nyertes terv alapján rendezett kiállítást a MNMKK PIM Kassák Múzeum mutatja be 2026-ban.

Fókuszban Bartók, Kurtág és a nagy mesterek öröksége

A következő szezon a Concerto Budapest zenekar történetének egyik legsokszínűbb, legizgalmasabb időszaka lesz: Bartók Béla és Kurtág György jubileuma, változatos koncertprogramok, új fesztiválok, kivételes szólisták várják a közönséget. A budapesti hangversenyek mellett vidéki és nemzetközi fellépések is színesítik majd az évadot.

Rekord nézőszám a Budapest Bábszínházban

A Budapest Bábszínház a 2024/2025-es évadban 352 előadást játszott több mint 95 ezer nézőnek, ami 102 százalékos, rekordnak számító látogatottságot jelent. A színház-pedagógiai Mozgató Programnak a bábszínházi sétákkal együtt nyolcvan foglalkozása volt.

Pályázatot írnak ki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Erről döntött csütörtöki ülésén a baranyai vármegyeszékhely önkormányzatának közgyűlése. A majdani nyertes 2026. február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget.

Művészileg magasabb színvonalat ígér a békéscsabai színház új igazgatója

Jövő év elejétől öt évig Herczeg T. Tamás lesz a Békéscsabai Jókai Színház új igazgatója. Szarvas Péter polgármester pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a színház művészeti teljesítményének és megítélésének javítását várja az új vezetőtől.

Az olimpiai hőlégballon visszatér Párizsba

A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok idején népszerűvé vált hőlégballon szombat este ismét felemelkedik Párizsban. A technikailag megerősített szerkezet 2028-ig, a következő, Los Angeles-i olimpiai játékok kezdetéig minden nyáron visszatér a francia fővárosba.

Kovács András gyakran feszegetett kemény témákat a filmjeiben

Száz éve, 1925. június 20-án született Kovács András Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes és kiváló művész, a magyar mozgókép mestere, a Hideg napok, a Falak, a Szeretők, A ménesgazda, a Nehéz emberek és az Extázis 7-től 10-ig alkotója.

Eredményes évadot zár a Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház 425 előadást tartott és több mint 134 ezer nézőt fogadott az idei évadban – közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

Mi a közös az apácában, a fagyiárusban és a színésznőben?

Waskovics Andreával mindig olyan kacifántosan történnek a dolgok. A Vígszínház színésznőjével kezdőzetlen őszinteségről és romantikus lányregényekről is beszélgettünk.