Marsall László (Szeged, 1933. november 3. – Budapest, 2013. június 25.)
Kossuth- és József Attila-díjas költő. 2005-től haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

Szegeden született, 1933. november 3-án. Apja Marsall Ferenc (1894–1970) a jog- és államtudományok doktora, főszolgabíró Orosházán, Békésen, majd vállalati tisztviselő Budapesten. Anyja Hoznek Katalin (1901–1976), felvidéki evangélikus esperes lánya, tanítóképzőt végzett; a mindenkori Marsall-háztartás háziasszonya.

László szüleinek egyetlen gyermeke. 1934 májusától a család Békésen él, ide helyezték át édesapját Orosházáról. Korai élményei a főbírói kúria zegzugos kertjéhez, az ott kapirgáló tyúkokhoz és kakasokhoz, a közeli Körös-parthoz fűződnek. Kisiskolásként írja első verseit, melyek a magányos gyerek környezetét már sajátos módon tükrözik.

Mikor szüleit lekötötték a főbírói háznál gyakorta rendezett nagy vendégségek, gyereklányok vigyáztak rá, akik a tájék régi rémmeséivel altatgatták. Barátai voltak: Hégely bácsi, gyepmester és orvhalász, akivel a Körös-parton horgászott; Bagdi bácsi, a kocsis, a Dermény úrnak nevezett vércsederes csődör gondozója az istállóban.

Mindent elolvasott, amit otthon talált, lexikontól a ponyvaregényig. Kedvet kapott arra, hogy maga is ponyvaregényt írjon. „Cowboy- és detektív”-történeteit tíz irkában rögzítette. Országokat talált ki, nevet adott nekik, térképet rajzolt róluk. Kialakított egy saját nyelvet is, ennek szavait komoly szótárba foglalta. Játékai szinte létformává lettek. Hallotta a háborús híreket a rádióban, országai védelmére tizenkét motoros Kupla bombázórepülőket tervezett, gondosan lerajzolva.

1944 tavaszán, a német megszállás után, jelentős átszervezés kezdődött az ország közigazgatásában. Marsall Ferencet ’44 júliusában visszahelyezték Orosházára. Mikor a szovjet csapatok rohamosan közeledtek, Marsallék egy budapesti rokonnál kerestek menedéket. Az ostromot egy Margit körúti bérház pincéjében élték át. László látta, amint a ház kapujában cigarettázó őrt találat éri és az holtan esik össze. Emlékezetében megőrizte a környező utcákon heverő, megfagyott tetemeknek, az utcai harcok temetetlen áldozatainak látványát.

A háború befejeztével a család visszatért Orosházára. A kialakuló új hatalom szigorú igazoló eljárást indított az előző rendszerben vezető állást betöltő személyek ellen, háborús bűnösöket keresve köztük. Édesapját is letartóztatták és népbíróság elé állították. A tárgyaláson békési zsidó polgárok, akiknek a nyilas hatalomátvétel után hamis okmányokat, menleveleket adott és ezzel életüket megmentette, mellette tanúskodtak. Egy évi közmunkára ítélték, ami akkoriban enyhe büntetésnek számított. A büntetés letöltése után a család, a vidéki otthont felszámolva, végleg Budapestre költözött, László anyai nagynénjének, Hoznek Olgának budai lakásába.

Domokos Kinga: Marsall László életrajza (részlet)

Hubert püspök tisztelete főleg Lotharingiában, a Rajnavidéken és Belgiumban virágzik, de hazánkban is több történelmi szakaszban felbukkan.
A vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje.
Hubert († 727) a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Annyi kétségtelen, hogy Lüttich első püspöke volt. Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Széchenyi István az 1825. szeptember 11-én Pozsonyban megnyitott országgyűlésen kezdte meg közéleti tevékenységét. Ennek keretében 1825. november 3-án, felsőbüki Nagy Pál lelkesítő beszédének hatására, egy Tudós Társaság létesítésére összes birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel.
Az új intézmény indulásakor Széchenyi a hangsúlyt a magyar nyelv művelésére helyezte. Ezt a célt rögzítették „A honi nyelv kimívelésére felállítandó Tudós Társaságról vagy is Magyar Akadémiáról” hozott 1827. évi XI. törvénycikkelyben is.
A Magyar Tudós Társaságnak, majd 1858-tól használt nevén Magyar Tudományos Akadémiának olyan tekintélyes, kiemelkedő személyiségek lettek későbbi elnökei, mint például Eötvös József, Eötvös Loránd, Szentágothai János.
1925-ben, az Akadémia alapításának centenáriumán az országgyűlés törvénybe iktatta Széchenyi István és a Magyar Tudományos Akadémia történelmi érdemeit. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg.

, Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000 [Nagy Ferenc], Budapest Lexikon)

1852. november 3-án született a japán császári hatalmat helyreállító Mucuhito, a későbbi Meidzsi császár, a mostani császár, Akihito dédapja. A JAPÁN KULTÚRA NAPJÁt 1947 óta ünneplik Japánban erre az eseményre emlékezve.

BOLYAI JÁNOS Temesvárról 1823. november 3-án édesapjához írott levelében olvashatjuk híressé vált sorait korszakalkotó tudományos felfedezéséről: „… a parallelákról egy munkát adok ki… ollyan felséges dolgokat hoztam ki, hogy magam el-bámultam… ha meglátja Édes Apám, meg-esmeri; most többet nem szollhatok, tsak annyit, hogy semmiből egy ujj más világot teremtettem: mindaz, valamit eddig küldöttem, tsak kártyaház a’ toronyhoz képest”.

A matematikusok és fizikusok a híres levelet a nem-euklidészi geometria, pontosabban annak egyik változata, a hiperbolikus nem-euklidészi geometria születési dokumentumának tekintik. Kortársai azonban nem ismerték fel annak korszakalkotó jelentőségét. Mikola Sándor A fizika gondolatvilága című könyvében így ír ennek okairól: „Ha Bolyai János csak logikai-matematikai kérdést oldott volna meg, bizonyára már életében elismerést aratott volna és munkája az értékes munkák közé soroztatott volna. Minthogy azonban új világfelfogást, új ismeretelméleti meggyőződést, a mindenséget átölelő új geometriai vázlatot alkotott, sorsa az volt, ami az úttörőké lenni szokott: a tekintetbe nem vétel, a lekicsinylés, a lenézés”.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998 [Nagy Ferenc])

VÉRTES LÁSZLÓ (Budapest, 1914. november 3. – Budapest, 1968. augusztus 20.): ősrégész, a történész, a vértesszőllősi Samu megtalálója. Elemi és középiskolai tanulmányai után a budapesti egyetem orvosi karára iratkozott be, de anyagi gondok miatt két év után félbehagyta a képzést. Volt akrobata, könyvtáros, segédmunkás, könyvkereskedő, közben barlangkutatással foglalkozott. Röviddel a II. világháború kitörése előtt Kadič Ottokár solymári barlangfeltárásába kapcsolódott be, amit később ő vezetett a MNM megbízásából. 1945 után a MNM munkatársa volt. Előbb a múzeum kezelésébe tartozó Barlangi Felügyelőség vezetője volt egy ideig, majd a Föld- és Őslénytárat is vezette. Miután a Földtani Intézet paleolitgyűjteményét átadta a Történeti Múzeumnak (1951), annak kezelését vette át. 17 évig, hirtelen haláláig foglalkozott a paleolitos ősrégészeti gyűjteménnyel. 1950–52-ben barlangfeltárásokat vezetett, őslénytani, geológiai, morfológiai kutatásokat végzett. 1952-től 1955-ig a pleisztocén ősember ősrégészeti kutatásával foglalkozott: új ásatásokkal tárta fel a régi őskori lelőhelyeket (az egri Kőporos-tető, Lovas-, az Istállóskői-, Szeleta-, Jankovich- és Peskő-barlang, a tatai régészeti lelőhely). Az új leletek és irodalom felhasználásával a paleolit kronológiáját lényegesen átalakította. Matematikai módszereket alkalmazott a leletanyag feldolgozásához. Vértesszőllősön, ahol előember-leletet tárt fel, szabadtéri múzeum nyílt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

MÁRFÖLDY ALADÁR (Budapest, 1893. november 3. – Budapest, 1988. július 6.) építészmérnöknek döntő szerepe volt Veszprém két világháború közötti arculatának kialakításában. 1921-ben szerzett diplomát Budapesten. 1924-ben került Veszprémbe, ahol évtizedekig töltötte be a városi főmérnöki állást. Mint – az akkori szóhasználat szerint – „kultúrmérnök”, városrészeket parcellázott, utcák, terek rendezését tervezte, részt vett a közművesítésben, számos közintézményt, lakóházat építtetett. Fényképeket készített a II. világháborús károkról. 1945-ben eredményesen tárgyalt a németekkel a városi közművek, köztük a robbantásra előkészített Viadukt megmentése érdekében. Megszervezte a város légoltalmát, majd a háború után a romeltakarítást és az újjáépítést.

Áldozatos munkáját nem elismerés, hanem mellőzés követte. 1946-ban állásából elbocsátották, családjával el kellett hagynia a várost, Balatonalmádiba költöztek. Évekig figuránsként majd földmérő mérnökként dolgozott. A balatonfüredi Szívkórház főmérnökeként ment nyugdíjba.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993)

BUCHHOLTZ GYÖRGY (Késmárk, 1688. november 3. – Késmárk, 1737. szeptember 5.) természettudós, a Tátra egyik első kutatója volt már gyermekkorában. Evangélikus lelkész és nem mellesleg elismert természetvizsgáló édesapja révén érdeklődött a természeti jelenségek vizsgálata, magyarázata iránt. Az egyetemet Greifswaldban végezte el és tanulmányai befejezésekor, 1710-ben készítette el első jelentős csillagászati értekezését a Merkúr bolygónak a napkorong előtti elvonulásáról. Sokat utazott Németországban tudományos tapasztalatszerzés céljából. 1723-tól Késmárkon tanított és rendszeresen írt természeti megfigyeléseiről. Egyik legnevezetesebb eredménye a liptói Deményfalvi barlangok térképének elkészítése volt 1719-ben. Az összességükben mintegy 1600 méter hosszú járatokat hosszmetszetben mutatta be, ez egyike volt a világ első modern barlang-ábrázolásainak. A térkép közzétételében két másik nevezetes magyar tudós működött közre: Mikoviny Sámuel metszette rézbe és Bél Mátyás közölte az 1723-ban kiadott Hungaria antique et novae prodromus című művében.
Buchholtz főként a Breslauban kiadott Sammlung (később Nachrichten) von Natur und Medizin című, akkoriban igen elterjedt tudományos közlönyben tette közzé tanulmányait. Írt például az 1724 januárjában észlelt szepességi földrengésről, az 1728-ban és 1730-ban látott sarki fény jelenségekről, a nappali égen megfigyelt Vénuszról.
Apja nyomdokain haladva sokat foglalkozott a Magas-Tátra megfigyelésével. Többször bejárta hegyeit-völgyeit, írt a kárpáti szelekről, a Poprádban folytatott pisztránghalászatról, a felső-zúgói ásványvíz gyógyhatásáról. A hegységről panoráma és dombortérképet készített; ezeken egy sereg csúcs pontos helyét ő határozta meg.
Testvére, Jakab, egyszerű tűkészítő létére ásványgyűjtőként vált híressé, sok ezer darabos gyűjteménye Mária Terézia férjének érdeklődését is felkeltette, aki azután anyagi hozzájárulásával segítette a Buchholtz fivérek további kutatómunkáit.
Buchholtz György szakmai sikereinek teljében, mindössze 37 évesen halt meg szülővárosában.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988 [ifj. Bartha Lajos])

RÉTHY MÓR (Nagykőrös, 1848. november 3. – Budapest, 1925. október 16.) matematikus, a Bolyai hagyaték kutatója a budapesti és a bécsi Műegyetemen, majd Göttingában és Heidelbergben tanult. 1874-től a kolozsvári egyetem elméleti fizikai és matematikai tanszékén tanított; ebben az időszakban főleg az elliptikus függvényekkel foglalkozott. 1886-ban a budapesti Műegyetemre hívták. Érdeklődése a geometriai kérdésektől az elméleti fizika, főleg a mechanika elvi kérdései felé fordult. A Mathematikai és Physikai Társulat egyik alapító tagja volt.
Legnagyobb érdeme a két Bolyai matematikai hagyatékának feldolgozása és néhány eredményük továbbfejlesztése. Írásaiban, előadásai során próbálta felkelteni a szakma érdeklődését az Appendix tanulmányozására. Több dolgozatában foglalkozott a Bolyai Farkas által definiált „végszerű területegyenlőség”-gel és általánosította a Bolyai-tételeket. Eredményeit magyar és német nyelvű szakcikkek sorában tette közzé. Fizikai vizsgálatokat is végzett, például az inkompresszibilis folyadéksugár alakjára vonatkozóan. Az egyik első olyan magyar tudós volt, aki fizikai vizsgálatokban előszeretettel alkalmazta a vektoranalízis módszereit.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998)

A keszthelyi származású feltaláló kormányozható léghajó-konstrukciójához számos birodalmi fővárosban próbált támogatókat találni. Bécs és Szentpétervár után végül Berlinben kapott segítséget, Carl Berg alumínium-gyáros támogatásával épített meg egy rácsszerkezetű és természetesen alumíniumborítású léghajót. A 47,5 méter hosszú és 13,5 méter átmérőjű, két végén kúpos kialakítású, hengeres szerkezeti vázat 0,2 mm vastagságú alumíniumlemezzel burkolta be. A kormányzást és előrehaladást biztosító 2 méter átmérőjű légcsavarok meghajtásáról négyhengeres Daimler-motorok gondoskodtak. A felhajtóerőt hidrogéngáz alkalmazása szolgáltatta. 1896. október 9-én éppen ennek a hidrogéngáznak a nem megfelelő összetétele okozta az első nyilvános kísérlet kudarcát. Ráadásul 1897. január 13-án Schwarz Dávid váratlanul meghalt. Özvegye Carl Berg támogatásával még egy kísérletre alkalmassá tette a konstrukciót, és 1897. november 3-án a berlini Tempelhof repülőtéren megtörtént az első sikeres merevvázas léghajó-modell felemelkedése a kifutópályáról. Igaz, a leszállás már egyáltalán nem zökkenőmentesre sikeredett, a szerkezet jelentősen megsérült.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ)