Jeles napok
Október 20-án történt
A valóságban az élet minősége nem függ közvetlenül attól, hogy mink van vagy mit gondolnak rólunk mások. Ha van valaminek egyáltalán szerepe ebben, akkor annak, hogy mi hogyan érezzük magunkat és mit gondolunk arról, ami történik velünk. Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni – fogalmazta a 2021. október 20-án elhunyt Széchenyi-díjas amerikai-magyar pszichológus, a flow-élmény koncepciójának megalkotója, Csíkszentmihályi Mihály.
Október 20-án történt
1740 A Habsburg-ház férfiágának kihalása után Mária Terézia lett a Habsburg Birodalom uralkodója.
1860 I. Ferenc József a Habsburg Birodalom „államjogi rendezése” céljából kiadta az úgynevezett októberi diplomát.
1873 Négy amerikai egyetem részvételével kidolgozták az amerikai futball szabályait.
1875 Tisza Kálmán lett Magyarország miniszterelnöke, aki 1890. március 13-ig töltötte be a posztot.
1887 Megalapították a Fővárosi Múzeumot (ma: Budapesti Történeti Múzeum).
1921 Az utolsó magyar király, az 1918-ban lemondott IV. Károly másodszor is visszatért Magyarországra, hogy fegyveres erővel próbálja meg visszaszerezni trónját. A második királypuccs néhány nap alatt kudarcba fulladt.
1928 Horthy Miklós kormányzó átadta a csepeli szabadkikötőt.
1944 A szovjet Vörös Hadsereg győzelmével véget ért a második világháború egyik legnagyobb páncéloscsatája Debrecen közelében.
1949 Megjelent a Nők Lapja című hetilap első száma.
1977 Légi balesetben életét vesztette a sikerei csúcsán álló Lynyrd Skynyrd amerikai rockegyüttes három tagja.
1995 Megnyitotta kapuit a Fonó Budai Zeneház.
2000 Megkezdte rendszeres adását a magyar katolikus rádió, későbbi nevén Szent István Rádió.
2009 A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megalapította az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat.
2011 Líbiában, Szirt város közelében kivégezték a megbuktatott diktátor Moammer Kadhafit.
2018 Útnak indították a BepiColombo űrszondát, amely az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrügynökség (JAXA) első közös programja volt a Merkúr kutatására.
Október 20-án született
1554 Balassi Bálint, az első európai rangú magyar költő
1633 Szentiványi Márton jezsuita hittudós, író, polihisztor
1809 Horváth Mihály történetíró, akadémikus, püspök, politikus
1820 Kazinczy Lajos honvéd ezredes, az író Kazinczy Ferenc fia, a szabadságharc vértanúja
1840 Böckh János térképező geológus, a hazai kőolajkutatások megszervezője
1850 Gerster Béla vízépítő mérnök, 1882-től az általa tervezett Korinthoszi-csatorna építési munkálatainak főmérnöke
1854 Arthur Rimbaud francia szimbolista költő
1854 Szilasi Móric nyelvész, klasszika-filológus, akadémikus
1878 Barta Lajos Kossuth-díjas író
1882 Lugosi Béla magyar–amerikai színész, a vámpír Drakula gróf leghíresebb megformálója a filmvásznon
1935 Szuhay Balázs színész, parodista
1937 Wanda Jackson amerikai rock and roll énekesnő
1942 Christiane Nüsslein-Volhard Nobel-díjas német genetikus
1944 Boncz Géza humorista
1949 Katona János színművész, humorista
1953 Katona Klári táncdalénekesnő
1956 Danny Boyle angol színház- és Oscar-díjas filmrendező, filmproducer
1956 Németh Alajos Máté Péter-díjas rockzenész, zeneszerző, a Mini és a Bikini tagja, az Artisjus elnöke
1958 Viggo Mortensen dán származású amerikai színész
1959 Énekes István Harangozó Gyula-díjas koreográfus
1962 Szenes Andrea újságíró, műsorvezető, pszichológus, producer, dalszerző
1971 Snoop Dogg amerikai rapper
Október 20-án halt meg
1740 III. Károly Habsburg-házi német-római császár, magyar és cseh király, vele halt ki a Habsburg-dinasztia férfiága
1884 Bókay János gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű gyermekgyógyászat egyetemi oktatásának magyarországi bevezetője
1918 Bedő Albert erdész, az 1879. évi erdőtörvény egyik megalkotója
1935 Rákosi Szidi magyar színésznő, színházpedagógus
1956 Dabis László higiénikus, a budapesti levegőszennyezési vizsgálatok megkezdésének kezdeményezője
1964 Herbert Hoover amerikai politikus, az Egyesült Államok 31. elnöke
1984 Paul Adrien Dirac Maurice Nobel-díjas angol fizikus, megalkotta a sugárzás kvantumelméletét és a lyukelméletet
1987 Sulyok Mária Kossuth-díjas magyar színésznő
1994 Burt Lancaster Oscar-díjas amerikai színész, producer
1994 Szergej Bondarcsuk szovjet-orosz színész és filmrendező
1999 Kistétényi Melinda orgonaművész és zeneszerző
2008 Buss Gyula színész
2009 Dargay Attila Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes és kiváló művész
2011 Moammer Kadhafi ezredes, líbiai diktátor
2014 Szentmihályi Szabó Péter József Attila-díjas író, költő
2019 Tóth-Máthé Miklós József Attila-díjas író, drámaíró
2021 Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas amerikai-magyar pszichológus